Módosult a házszabály, az ellenzék hevesen tiltakozott


-A A+

A kormánypárti és az RMDSZ-es honatyák szavazataival elfogadta szerdán a képviselőház a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, amely jelentősen lerövidíti a sürgősségi eljárással tárgyalt törvénytervezetek vitáját. Az ellenzék hevesen tiltakozott.

A képviselőház szerdai napirendjén az igazságszolgáltatás megszervezéséről, illetve a Legfelsőbb Bírói Tanács működéséről szóló törvényt módosító tervezet is szerepelt. Okulva a múlt szerdán történtekből, amikor az ellenzéknek sikerült a késő estébe nyújtania a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény módosításainak vitáját, a koalíció előbb egy házszabály-módosítást szavaztatott meg, amely röviddel az elfogadása után a Hivatalos Közlönyben is megjelent, így hatályba lépett.

E módosítás szerint egy sürgősségi eljárással tárgyalt törvénytervezet módosító indítványainak megvitatására megszabott időkeret lejárta után a vitát lezárják. Ezután az ülésvezető cikkelyenként szavazásra bocsátja a szakbizottság által elfogadott módosító javaslatokat.

Az adott cikkelyhez benyújtott, de a szakbizottságban elutasított indítványokat csak abban az esetben bocsátja szavazásra, ha előzőleg a plénum a szakbizottság által már elfogadott javaslatok mindegyikét elutasította.

A korábbi házszabály szerint az ülésvezető egyenként szavazásra bocsátotta az összes módosító indítványt, azokat is, amelyeket korábban a szakbizottság elutasított. A módosítás hatályba lépése után azonban ezt már nem köteles megtenni, így a törvény elfogadásának folyamata jelentősen felgyorsul.

Ezért szavazta meg az RMDSZ

A Márton Árpád RMDSZ-es és Eugen Nicolicea szociáldemokrata párti képviselő által előterjesztett módosítást a plénumbeli vita előtt néhány órával fogadta el a házszabály-bizottság, négy támogató és három ellenszavazattal. Ugyanez a testület hétfőn elutasított egy lényegileg hasonló javaslatot, miután Márton Árpád nem vállalta fel, és tartózkodott a szavazáskor. 

Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese a Maszolnak elmondta: a frakció a szerda reggeli ülésén végül a házszabály-módosítás támogatása mellett döntött, azzal a feltétellel, ha a tervezetbe az az RMDSZ-javaslat is bekerül, hogy a törvény vitájára szánt időkeretet az adott jogszabály összetettsége függvényében kell megszabni. „Egy komplexebb törvény megvitatásához értelemszerűen több idő kell” – magyarázta.

Mivel az indítványukat elfogadták, az RMDSZ is támogatta a házszabály-módosítást. Szabó Ödön ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a házszabály kizárólag a sürgősségi eljárással tárgyalt tervezetek esetében módosult, ezek pedig a parlamentben megvitatott törvényeknek csak mintegy tíz százalékát képezik.

Ellenzék: „Szégyelljék magukat!”

Az ellenzéki pártok felszólalói a bizottsági és a plénumbeli vitán is hevesen tiltakoztak a módosítás ellen. A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Raluca Turcan szerint ezzel "a PSD-ALDE-RMDSZ-féle kártékony többség véget vet a demokráciának abban az intézményben, amely a szabad vita és véleménynyilvánítás alapja kellene hogy legyen".

"Ma a PSD, az ALDE és az RMDSZ megteremtették a keretet arra, hogy egy bűnözői magatartású érdekcsoportosulás kénye-kedve szerint hozzon döntéseket a képviselőházban, hogy mentsék a bőrüket. Szégyelljék magukat!" - mondta felszólalásában Turcan.

Kollégája, Gabriel Andronache kifejtette, ezzel a módosítással megfosztották az ellenzéket attól a jogától, hogy szavazhasson saját módosító indítványairól. A liberális képviselő ugyanakkor bejelentette, hogy alakulata megtámadja a módosítást az alkotmánybíróságon.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is a módosítás ellen foglalt állást, azt állítva, hogy ennek elfogadása a PSD és az RMDSZ közötti politikai alku eredménye.

"Nincs szó alkuról (...) Ne próbáljanak nacionalizmussal visszavágni a PSD-nek. (...) Ne sértegessenek" - válaszolt a vádakra Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő.








EZT OLVASTA MÁR?

X