Jogerősen feloldották Horváth Anna hatósági felügyeletét


-A A+

Jogerősen feloldotta a legfelsőbb bíróság Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere hatósági felügyeletét.

Mint korábban írtuk, a politikus elleni bűnvádi per legutóbbi tárgyalásán a kolozsvári táblabíróság a felügyelet feloldásáról döntött, de a korrupcióellenes ügyészség (DNA) fellebbezett. A fellebbezést pénteken tárgyalta a bukaresti legfelsőbb bíróság, a döntést hétfőn tudta meg az ügyvédjétől Horváth Anna.

„Kivételesen nem a sajtóból tudtam meg ezt az információt, ez premier” – jelentette ki a Maszolnak Kolozsvár volt alpolgámestere. Elmondta, a felügyelet feloldása azt jelenti, hogy érvényét vesztik a szabadságát korlátozó eddigi tiltások. „Tizennégy hónap után szabad ember vagyok” – tette hozzá.

A felügyelet feloldása után Horváth Anna után elhagyhatja az országot, találkozhat az ügyében tanúként beidézett, vagy vádlott személyekkel, és nem kell már hetente jelentkeznie a kolozsvári rendőrségen. E megszorítások tették korábban lehetetlenné, hogy ellássa alpolgármesteri teendőit, ezért kényszerült a tisztségről való lemondásra március 21-én. 








EZT OLVASTA MÁR?

X