Új sorozatunkban a parlamenti „gólyákat”, azaz azokat a magyar politikusokat kérdezzük az elmúlt egy év tapasztalatairól, akik első képviselői vagy szenátori mandátumukat töltik a törvényhozói testületben. Az elsőként kérdezett Csép Éva Andreától, az RMDSZ Maros megyei képviselőjétől többek között megtudtuk, hogy számára mindvégig az volt a legfontosabb, hogy a Maros megyei emberek számára ugyanolyan elérhető legyen, mint korábban, attól függetlenül, hogy a hét első felét ezentúl Bukarestben tölti.

Milyen elvárásokkal, elképzelésekkel vágott bele a parlamenti munkába 2016 decemberében, és ehhez képest mi fogadta?

Én úgy fogalmaztam, amikor elnyertem a mandátumot, hogy az életemben egy új fejezet kezdődik – egy kihívásokkal teli, de közben egy új tanulási fejezet is. Az a típusú munka, amit Bukarestben a parlamentben végzünk, másképp látszik az erdélyi magyarok hétköznapjaiban, és másképp követhető is. Sokszor ez egy olyan munka, amiről a televízióból, a médiából értesülnek a választópolgárok, ellenben tudjuk, hogy elég sok esetben a média a negatív dolgokat emeli ki, a pozitív dolgokról kevesebbet beszél, hiszen a negatív dolognak nagyobb hírértéke és látogatottsága van. Pontosan ez a gond, hogy negatív imidzse alakult ki a parlamenti képviselőknek, és aggódtam is, hogy mennyire fogom elveszíteni azt, amilyen embernek megismertek engem, hogy egy kalap alá vesznek majd a többiekkel. Fontos volt számomra, hogy ugyanolyan elérhető maradhassak mindenki számára, bármikor felhívhassanak telefonon, és én válaszoljak, bármikor megkereshessenek a problémáikkal, és közösen próbáljunk megoldásokat javasolni. Tele voltam félelemmel, de kíváncsisággal is.

Sikerült abba a bizottságba bekerülnöm, amelyik a szívem ügye, a munkaügyi és szociális bizottságba. Ennek a bizottságnak a munkája nagyon tág kört fed le. Mi a parlamentben törvényalkotással foglalkozunk, azzal, hogy azok a törvények, amelyeket hozunk, az emberek hétköznapi, valós igényeire válaszoljanak, és megoldásokat hozzanak. Ezért nagyon sok konzultációra van szükség a hétköznapi munka során is, mert nemcsak az a jó és működőképes, amit mi Bukarestben eldöntünk, hanem a terepről jött tapasztalat is nagyon fontos az életbeültetés során. Ezért kiemelt figyelemmel kezeltem minden törvénytervezetet, ami az én bizottságom asztalára került.

A munkaügyi bizottságban minden olyan területtel foglalkozunk, ami a munkanélküliségről szól, a foglalkoztatáspolitikáról, a külföldön munkát vállaló román állampolgárokról, a távmunkáról, a napszámos munkáról, a munkaszerződésekről vagy az egységes bértörvényről, a patronátusok és a szakszervezetek munkáját, valamint a fogyatékkal élőket szabályozó törvényekről, a szociális szolgáltatások rendszeréről, a nyugdíjakkal foglalkozó törvényről vagy az otthoni beteggondozásról szól. Az örökbefogadási törvény és az önkéntesekkel foglalkozó törvények szintén hozzánk tartoznak. A törvények szempontjából, amelyek ezeket a területeket szabályozzák, mi vagyunk a döntő ház, a munkaügyi bizottság a jelentéstevő. Az általunk elkészített bizottsági jelentés az, ami a plénumban végszavazásra kerül, és ezután megküldik az államelnöknek kihirdetésre.

Titkára is vagyok a bizottságnak, úgyhogy ez által a bizottság elnökségében is részt veszek. Ez azért fontos, mert így beleszólásunk van a tervezésbe és a törvénytervezetek napirendre tűzésében, és akkor tudunk prioritizálni, és kiemelt figyelemmel tudjuk követni azt is, hogy mikor miről beszélünk, nem utolsó pillanatban értesülünk, hanem tudunk hosszú távon tervezni a kollégákkal.

Amit felismertem, hogy az a 21 képviselő, aki az RMDSZ-t képviseli a parlamentben, az egy nagyon erős politizálás mellett tud hatékonyan működni, hiszen mindig partnerre van szükségünk annak érdekében, hogy az általunk kezdeményezett törvénytervezetek pozitív véleményezésben részesüljenek, és a pozitív jelentés mellett ténylegesen törvénnyé emeljük. Szükség van mindig megtalálni azokat a kollégákat, akik támogatják, és nem csak elutasítják a javaslatainkat.

Rengeteget tanultam az elmúlt egy év alatt, nagyon sok kapcsolatot építettem, és egy kicsit jobban beleláttam a minisztériumnak a működésébe is, hiszen folyamatos kapcsolatban vagyok a munkaügyi minisztériummal és az ennek alárendelt intézményekkel is, mert nagyon fontos, hogy amikor egy törvénytervezetről beszélünk, akkor a szakavatott tárcának is meghallgassuk a véleményét. A véleményezés két oldalról kell jöjjön, mert sokszor a támogatásban is fontos az, hogy a szaktárca hogyan gondolkodik valamiről.

A másik bizottság, amelyben tevékenykedem, az az esélyegyenlőségi bizottság. Ennek a bizottságnak a munkája nem annyira látványos, ez egy kisebb bizottság, hiszen kizárólag azok a törvénytervezetek kerülnek láttamozásra – és inkább láttamozó bizottság, mint jelentéstevő –, amelyek a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség vagy a fogyatékkal élők esetében véleményez.

Megváltozott-e radikálisan a mindennapi élete? Feltételezem, hogy egy teljesen új időbeosztást kellett bevezetnie.

Tizenhárom éve dolgozom a Maros megyei RMDSZ-ben különböző tisztségekben, ellenben a parlamenti mandátumomat megelőzte egy két mandátumos megyei önkormányzati képviselői státusz is. Én az az ember vagyok, aki lépcsőfokról lépcsőfokra lépegettem felfelé, és megtapasztaltam minden szintjét mind a szervezeti életnek, mind pedig a döntéshozatalnak.

Az RMDSZ-en belül az önkéntességtől önkéntes koordinátorig és programfelelősig mindenféle lépcsőfokot kipróbáltam, tevékenykedtem kampányban dolgozóként, ügyvezető elnökként, kampánykoordinátorként is. Nagyon fontos volt, hogy nagyon jól ismerem a szervezet működését és a döntéshozatali módszerét. A nyolc éves megyei önkormányzati képviselőség pedig kimondottan a közigazgatási részt biztosította. Láttam azt, hogy hogyan működik egy megyei önkormányzat hétköznapja, hogy miben hozhat döntést, és mire van szüksége, hogyan lehet Bukarestből a parlament szintjéről segíteni a döntések meghozatalában, vagy befolyásolni, hogy ezek jó irányba menjenek.

Emellett a terepmunka az, ami meghozta a gyümölcsét. Nagyon sokat járok ki vidékre, Maros megyét úgy ismerem, mint a tenyeremet, a legkisebb településig, és folyamatos kapcsolatban is vagyok a közösséggel. Azt hiszem, ez a fontos, hogy kapcsolatban legyünk a választópolgárokkal, akiket képviselünk, és megtudjuk, hogy milyen problémáik, sikereik vannak, hogy együtt tudjunk örvendeni a megvalósításainknak, és együtt tudjunk keseregni is, ha véletlenül valami nem sikerül jól. A közösségnek szerintem erre van szüksége.

A programomban az változott, hogy nem vagyok folyamatosan Marosvásárhelyen, hanem a hét első felét, általában csütörtökig, Bukarestben töltöm. Pénteken fogadóórákat tartok Marosvásárhelyen, a szombat és a vasárnap pedig a terepmunkáé – rendezvényeken való részvétel, különböző megnyilvánulások, bizonyos fórumokon, tanácskozásokon, kulturális rendezvényeken való részvétel, egyeztetés a szakemberekkel. A sok utazás az, ami a legjobban lefárasztott az elmúlt egy évben, mivel nincs repülőjáratunk Marosvásárhelyről, így autóval közlekedek.

Mindezek mellett pedig az időbeosztásban még az is nehéz, hogy amikor haza jövök Bukarestből, akkor át kell álljak az itthoni, megyei problémákra is. Egy picit elszakadtam Marosvásárhelytől, mert nem minden nap vagyok itt, de közben Bukarestből egy más rálátásom van most már nemcsak a megyére, hanem az egész országos döntéshozatalra, az országos politizálásra is, valamint a szakterületet illető problémákban, jogszabályi rendszerben is sokkal jobban el tudtam mélyülni.

Az elmúlt egy év mely szakmai teljesítményére a legbüszkébb? A családon belüli erőszak megfékezésére, az áldozatok védelmére és az elkövetők szigorúbb büntetésére vonatkozó törvénymódosító jogszabálycsomag például egyértelműen az ön nevéhez kapcsolódik. 

Márciusban elindítottuk a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampányunkat, és ennek három pillére volt: tudatosítás, tájékoztatás, törvénymódosítás. Mandátum elején levő képviselőként a törvénymódosítás volt az a rész, amellyel mélyebben foglalkoztam. Nagyon féltem, pontosan azért, mert tudtam azt, hogy nagyon nehéz lesz ezzel előrehaladni úgy, hogyha más pártok képviselőit nem győzőm meg afelől, hogy egy fontos törvénymódosítási javaslatom van. Most már mosolyogva tudom mondani, és örvendek annak, hogy a törvénymódosítási javaslatomat, amelyet júniusban iktattunk, 70 képviselő kollégám írta alá. Minden pártból kaptam olyan nőket és férfiakat, akiket sikerült meggyőznöm afelől, hogy szükséges ez a törvénymódosítás. Ez egy nagy siker volt. Jelenleg a törvénymódosítási javaslatomat a szenátus tárgyalja, valószínű, hogy februárban megszületik az első döntés, és utána átkerül a képviselőházba, a döntő házba.

Fontos volt az is, hogy ismerkedjünk a többi párt képviselőivel, akikkel tudunk együtt gondolkodni. Jó volt, hogy nemcsak a bizottságban tevékenykedő kollégáimmal tudtam megismerkedni, hanem ilyen-olyan rendezvényeken kialakultak más kapcsolatok is. Van egy jó pár kolléga más pártokból, akikkel folyamatos kapcsolatot ápolunk, beszélgetünk törvénymódosításokról, vagy egyáltalán a hétköznapok javításáról.

A Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalman belül a családon belüli erőszakra vonatkozó törvénymódosítás az, amire büszke vagyok, és remélem, hogy pozitív láttamozással fog végigmenni a törvényalkotási folyamaton.

Ezen kívül van több olyan törvénytervezet, amelynek az aláírója is vagyok, és a kezdeményezők közé is tartozom. Kiemelhetném az önkéntesek balesetéhez kapcsolódó törvénymódosítási javaslatot, ami arról szól, hogy azok az önkéntesek, akik sürgősségi beavatkozásokon végeznek önkéntes munkát, és balesetet szenvednek a beavatkozás ideje alatt, akkor jogosultak legyenek a rokkantsági nyugdíjra. Az eddigi törvény értelmében ez a baleset nem minősült munkabalesetnek, merthogy nem a saját munkahelyükön, munkaidejükben történt. A közösség érdekében nagyon fontos tevékenységet fejtenek ki ezek a személyek, akár életeket is mentenek, ezért letettem egy módosítást, ami a munkabaleseteket szabályozó törvényt meg a munkatörvénykönyvet is módosítja.

Itt még vannak olyan törvényeink, mint például a bölcsőde törvény, hogy a bölcsődések is kapják meg azt az úgynevezett fejadagot, amelyet megkapnak már az óvodások. A jövőben is nagyon fontos, az RMDSZ-nek is, hogy odafigyeljünk a fiatal családok és a fiatalok támogatására, a gyerekvállalás serkentésére, hiszen látjuk, hogy milyen demográfiai problémákkal küzd Románia, és nem csak Románia.

Az elmúlt egy évben több interpellációt is benyújtott különböző minisztériumokhoz, például az oktatási minisztériumhoz, szállításügyi minisztériumhoz, munkaügyi minisztériumhoz. Kiemelne ezek közül egyet, amelyre kielégítő, kimerítő választ is kapott?

Maga a válaszoknak a megadása, és ezek határidejének a betartása egy borzalom. Azt látom, hogy a párbeszéd egyoldalú szokott lenni, tehát inkább monológnak nevezhetjük, mint dialógusnak. A kérdések felvetését mindig megelőzi egy előzetes történet, ez lehet egy olyan probléma, amivel a fogadóórámon találkoztam, mert a fogadóóráknak ez is fontos része, hogy amikor megkeresnek a problémákkal, és nem tudunk konkrét javaslatokat megfogalmazni, de látjuk, hogy egy tisztázással a minisztériumnál megoldást kaphatunk, akkor ennek alapján megfogalmazzuk ezeket a kérdéseket.

Ami a kérdések között fontos, az az, amivel most is foglalkozom, a szállításügyi minisztérium felé megfogalmazott kérdésem, ami a vonathálózatok korszerűsítése vonatkozik. Ez a Marosvásárhelyet és Budapestet kiszolgáló szerelvénynek megszüntetését megelőző periódusban volt, és 10-éig ideiglenesen megoldották, de most azon dolgozom, hogy ez állandósuljon, hogy az utasok ne kelljen átszálljanak Kolozsváron, hanem csatolják a Marosvásárhelyről érkező vonatokat egyenes a budapesti szerelvényhez. (az interjú elkészítése óta ez ügyben történt fejlemény, és megszületett a döntés, hogy egész évben lehet Marosvásárhelyről átszállás nélkül Budapestre utazni vonattal – szerk.)

Ami a gyermekek korai fejlesztést illeti, ez egy összetett kérdés, amellyel három minisztériumhoz fordultam. A korai fejlesztési hálózat nincs kialakulva Romániában, itt olyan kisgyerekekre gondolunk, akiknek nullától 3 éves korukig, ameddig nem kerülnek be az óvodai rendszerbe, nincs követve annyira tudatosan a fejlődésük. Meggyőződésem, hogy a korai gyermekkorban felismert fejlődési rendellenességek, hogyha kellő figyelemmel vannak kezelve, akkor kiszűrhetőek és akár rehabilitálhatóak. Így csökkenteni tudnánk a szociálisan ellátottak számát Romániában, az erre a célra befektetett összegek többszörösen megtérülnek, hogyha nem lesz annyi felnőtt fogyatékkal élőnk és asszisztáltunk. A korai fejlesztés rendkívül fontos, és egy nagy kihívás, a más európai országok mintájára tudjuk a gyerekeknek ezt a fejlesztést biztosítani állami költségvetésből finanszírozva, akár az egészségügyi, a szociális és munkaügyi és az oktatási minisztériumon keresztül is. Erre egy szintézist fogok elkészíteni más országok mintájából is.

Továbbá a védőnői hálózatnak a hiánya is szerintem egy nagy probléma. Európai szinten egyedül Magyarországon van kialakítva egy nagyon tudatosan működő védőnői hálózat. Látjuk, hogy mivel küszködnek a kismamák itthon, amikor haza mennek a szülészetről: nincs, aki segítse a babanevelésben, a tornáztatásban, a táplálkozásban. Nekem három gyermekem van, nagyon jól tudom, hogy mit jelentettek az idős védőnénik segítsége. Annak idején én szerencsés voltam, mert volt egy olyan védőnéni nálunk, aki rendszeresen, havonta meglátogatott, és ellátott mindig jótanácsokkal, figyelt ránk, és ennek köszönhetően sokkal jobban aludtunk éjszaka, sokkal jobban figyeltünk a gyermekeink fejlődésére.

A tavalyi év kudarcai és sikerei alapján változtat-e valamit a munkáján 2018-ban?

Azt hiszem, hogy a kudarcok megerősítenek abban, hogy sokkal jobban fel kell készülnünk, és elő kell készítenünk a munkánkat. Persze összetett kérdés az, hogy a kudarcnak hány százaléka származik abból, hogy én csináltam valamit rosszul, vagy a rendszernek a felépítése vagy az aktuális politizálási irányvonal miatt szenvedünk kudarcot. Én hiszek abban, hogy a párbeszédre óriási szükség van, és tudom, hogy egy politikusnak nagyon nagy diplomáciai érzékre és türelemre van szüksége, mert enélkül nem lehet hatékonyan politizálni.

Emellett azt is tudom, hogy a képviselet azt jelenti, hogy a romániai magyar választókat képviseljük a bukaresti döntéshozatalban, tehát olyan képviselő kell maradjak, akivel tudnak azonosulni azok az állampolgárok, akik ránk adták a szavazatukat, akik látják azt, hogy Csép Andrea az az ember, akihez hogyha elmentem, és megkerestem ezzel a problémával, akkor utánajárt, és tájékoztatott róla. Én továbbra is ilyen formában próbálom végezni a munkámat.

A szociális és munkaüggyel foglalkozó szakemberekkel elindítottam egy folyamatos konzultációsorozatot, mert ahogy mondtam, szükségem van arra, hogy lássam, hogy a hétköznapokban a törvények hogyan vannak életbe ültetve. A terveim között szerepel, hogy sűrűbben találkoznák ezekkel a szakemberekkel, valamint erősíteném a civil szervezetekkel való kapcsolattartásomat, hiszen ők azok, akik nagyon sokat segítettek például a családon belüli erőszak törvénymódosításnál is.

Ott van az asztalunkon a védett műhelyekre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet, amely a védett műhelyek támogatásának a rendszerét szünteti meg részben. Nagyon sok civil szervezet van, amelyik védett műhelyeket működtet, és itt is konkrét javaslataim vannak, hogy hogyan tudnánk megoldani, hogy támogassuk őket, mert egy olyan munkát végeznek, amellyel lehetőséget teremtenek a fogyatékkal élőknek, hogy kimozduljanak otthonról, úgy érezzék, szükség van rájuk a hétköznapi életben, hogy olyan állampolgárok, akik a munkájuk által hozzá tudnak tenni valamit a közösséghez. Már az nagyon pozitív dolog számukra, hogy egy munkaközösség befogadja őket, hogy el tudnak jönni otthonról.

Vannak még terveim, az internetes zaklatás kapcsán szeretnék törvényes kereteket megfogalmazni, megnézni, hogy mi történik, mert nagyon sok gyerek van kitéve az internetes zaklatásnak. De beszélhetünk arról is, hogy a gyerekek hány órát töltenek az iskolában, és iskolaidőn belül miért a bevásárlóközpontokban, meg ilyen-olyan kávézókban szedik össze őket.

Emellett nagyon nagy probléma van az iskolapszichológusok és logopédusok számával is. Ezt nem győzőm hangsúlyozni a miniszternek, kérdést nem intéztem, de előkészítettem most, mert volt egy személyes találkozásunk, amikor megígérte, hogy jobban fog foglalkozni ezzel a dologgal. Beszélgettünk a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyerekeket érintő törvényről is, hiszen nekik most már megjelent a módszertan is, amely alapján eltérő módon tudnak vizsgázni nyolcadikból kilencedikbe, vagy érettségizni. Ezt tavaly többé-kevésbé – inkább kevésbé – alkalmazták, nem nagyon kérték a szülők sem, nem nagyon volt felkészülve a rendszer sem erre, de ezt folytatni fogom, mert erre szükség van.

Nagyon kevés iskolapszichológusunk és logopédusunk van, valahogy meg kell oldanunk azt a problémát, hogy egy pszichológus navétázik, több iskolát ellát, mert ők azért dolgoznak, hogy egészséges gyerekek nőjjenek fel, a jövő nemzedékéről pedig gondoskodnunk kell. Nagyon sok szülőnek az anyagi forrásai nem engedik meg azt, hogy magánlogopédushoz vigye a gyerekét, és az oktatási törvényben kimondottan cikkely van arra, hogy ezek a szolgáltatások ingyenesek, és minden gyermek, család számára elérhetőek. Ezt a problémát minisztériumi támogatással kell megoldani, ameddig a minisztérium nem fog forrásokat elrendelni erre a célra, addig nem fogják tudni a személyzet számot sem növelni. Nagyon kell figyelni a magyar gyerekekre, hogy magyar pszichológust és logopédust kapjanak, hiszen joguk van ehhez.

Összességében nagyon szeretem a munkámat, nagyon sokat dolgozok, de azt látom, hogy ez egy olyan terület, amelyben jól tudok teljesíteni, és ami folyamatosan tele van kihívásokkal.