Interjúsorozatunkban a parlamenti „gólyákat”, azaz azokat a magyar politikusokat faggatjuk az elmúlt egy év tapasztalatairól, akik első mandátumukat töltik a törvényhozói testületben. Csoma Botondot, az RMDSZ Kolozs megyei képviselőjét kérdeztük a parlamenti folyósók hangulatáról, a parlamenti munka műhelytitkairól.

Mennyiben bizonyul másnak a parlamenti munka, mint amennyire remélte?

Annak ellenére, hogy korábban önkormányzati képviselő voltam, a parlamentben pedig gólya vagyok, volt fogalmam arról, hogy milyen mechanizmusok által valósul meg a parlamenti munka. Nem ért nagy meglepetésként, ami ott történik. A többi párttal való törvénytervezet-egyeztetés nem történt másként az önkormányzatban is, és tudtam azt is, hogy a parlamenti munkának két fő vonala van: a bizottsági és a plénumi munka. A frakcióban pedig az a döntés született, hogy a közigazgatási bizottságban dolgozzak, tekintve az önkormányzati múltam.

Mennyiben változtatta meg az időbeosztását, az életét a parlamenti munka?

Hétfőtől szerdáig szoktam Bukarestben lenni, sok esetben csütörtökön is ott kellett maradni, de a költségvetésről például pénteken szavaztunk karácsony előtt. Egyeztetnem kell a bukaresti tevékenységem a kolozsvárival is mint az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, hiszen gyakran járom a vidéket, emellett a fogadóóráim is csütörtökönként tartom négytől hatig. Persze gyakran zajanak hétvégi rendezvények, amelyeken szintén részt veszek a megyében – igényli a közösség, hogy ne csak Bukarestben halljon rólunk, hanem személyesen is találkozzunk és legyen alkalmunk elbeszélgetni különböző dolgokról.

Ha már itt tartunk: hogyan alakult át a választópolgárokkal való viszony, amióta parlamenti képviselőként is dolgozik?

Nem érzek változást. 2015-ben választottak meg a megyei szervezet elnökévé, akkor még városi tanácsos, frakcióvezető voltam, és akkor sem éreztem, hogy a viszony változott volna. Miután 2016 decemberében bekerültem a parlamentbe, próbáltam ugyanolyan közvetlen maradni, egy pillanatig sem gondolom, hogy egy politiusnak vagy képviselőnek mindig igaza van. Próbáltam online felületeken is kifejteni a véleményem a teljesség igénye nélkül, érvekkel, vagy akár a fogadóórákon, de baráti társaságokban is felmerülnek kérdések.

Mennyire hatékony a parlamenti munka, az interpellációk?

Egy konkrét sikerről tudok beszámolni, ahol kérdést és interpellációt is megfogalmaztam: az a Vasutas Park ügye,amelynél volt közöm ahhoz, hogy Kolozsvár tulajdonába került át a terület és befektettek a fejlesztésébe. Más esetben úgy éreztem, hogy csak formális válaszokat kapok – ilyen volt például az erdélyi zászló ügye, amikor az volt a benyomásom, hogy a választ a minisztérium a kolozsvári csendőrséggel iratta meg. Ez egy ilyen műfaj, de az élet más területein is előfordul, hogy bizonyos eszközökkel sikeresek vagyunk, máskor pedig visszapattan a labda a falról.

Érződnek a parlament folyósóján a pártok vagy etnikumok közötti ellentétek?

A folyósón egy-két személyen kívül – az egyik a liberális pártban, a másik a népi mozgalomban van – nem tapasztaltam magyarellenességet, az említett személyekkel viszont gyakran nehéz racionális párbeszédet kialakítani. Rajtuk érzem, hogy a politikai erőtéren kívül is megjelenik ez náluk, de általában véve a parlementben nem érződik ilyen fesztülség. A bizottsági munkában sem érezhető ilyesmi – az etnikai villongások inkább a plénumban érezhetőek.

A tavalyi kudarcok és sikerek fényében érzi-e a szükségét annak, hogy változtasson a parlamenti munkáján?

A parlamenti munka csak részben egyéni, többnyire csapatmunka, és nagyrészt politkai tárgyalásoktól függ. Az interpellációkat továbbra is meg fogom tenni bizonyos kérdésekben még akkor is, ha visszapattan a labda, mint az erdélyi zászló ügyének esetében. Ezekkel az eszközökkel élni kell mindenképp – valószínűleg interpellációt fogalmazok meg arról, hogy a kolozsvári vasúti állomás falán levő emléktáblán miért csak 1945-től errefelé találhatók meg az állomásfőnökök nevei. Viszont például nagyobb infrastrukturális kérdések, amelyek Erdélyt érintik és amelyeknek nincs etnikai vonatkozásuk, már komplexebb politikai tárgyalásoktól függnek, nem az egyén ügyességén. Persze ki kell dolgozni szövegeket, meg kell tárgyalni azokat politikai partnerekkel, és a siker azon múlik, hogy ezek a tárgyalások hogyan zajlanak.