Mihai Fifort nevezte ki ügyvivő kormányfőnek Klaus Johannis államfő
Elfogadta Mihai Tudose lemondását, és Mihai Fifor védelmi miniszter nevezte ki kedden kormányfőnek Klaus Johannis. Az államelnök szerdán konzultál a pártokkal az új kormány megalakításáról.
„Elégedetlenséggel és aggodalommal tölt el, hogy ide jutottunk. A választások óta eltelt egy évben a PSD-nek már két kormánya megbukott” – jelentette ki az elnöki hivatalban tartott sajtónyilatkozatában Klaus Johannis. Az államfő arra utalt, hogy tavaly a Grindeanu-kormányt is megbuktatta a Szociáldemokrata Párt.
Klaus Johannis közölte, hogy Mihai Fifort nevezte ki ügyvivő miniszterelnöknek, és azt szeretné, hogy az új kormány mielőbb alakuljon meg. Éppen ezért szerdán konzultálni fog a Cotroceni-palotában a parlamenti pártok küldöttségeivel az új miniszterelnök személyéről. „Meg akarom előzni az esetleges negatív gazdasági következményeit annak a válságnak, amelyet ismét a PSD gerjesztett” – fogalmazott rövid nyilatkozatában az államfő.
A PSD eredetileg azt szerette volna, ha ideiglenesen Paul Stănescu fejlesztési miniszter veszi át a kormányfői tisztséget, ám az elnöki hivatalból származó források szerint az államfő a javaslatot elutasította. Az eddigi sajtóértesülések szerint Mihai Fifor ügyvivő kormányfő a legesélyesebb arra, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje legyen. Állítólag felmerült Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselő neve is. A PSD végrehajtó bizottsága ezekben a percekben dönt a jelöltről.
- 33017 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33019 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33020 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33021 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33022 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33022 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni