Kelemen Hunor a parlamentben: jövőképe sincs Romániának


-A A+

Ma nincs tervezés, nincsenek nagy projektek, és jövőképe sincs Romániának. Csak idővesztegetés, az ország fejlődése szempontjából pedig mellékes minden olyan vita, amely a hatalom megszerzéséért folyik a kormánykoalíció és az ellenzék között – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Dăncilă-kabinet beiktatásának vitáján.

A politikus elmondta: az RMDSZ képviselői és szenátorai adnak még egy esélyt a kormánykoalíciónak – nemcsak azért, mert a PSD-ALDE nyerte a parlamenti választásokat, és a koalíció felelőssége a kormányzás, hanem azért is, mert a nehéz időkben is eltökélt szándéka volt őszinte párbeszédet folytatni a szövetséggel. „A PSD vezetőjének volt bátorsága elhatárolódni annak a kollégájának a kijelentésétől, aki bevezette volna a halálbüntetést és fellógatta volna azokat, akik nem értenek vele egyet. A többi párt vezetőjének részéről mai napig mély a csend” – nyomatékosított Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke beszédében rámutatott: a szövetség parlamenti képviselői és szenátorai elkötelezett demokraták, elfogadják és tiszteletben tartják azoknak az állampolgároknak a szavazatait, akik a legutóbbi választáson részt vettek, és kifejtették véleményüket. Elmondta: bár sok mindennel nem érthetnek egyet, és sokszor kritikákat is megfogalmaznak, ezt sosem a választási eredmények és a társadalom akarata ellenében teszik.

A szövetség mindig is párbeszédet folytatott azokkal, akikkel lehetett, akik meghallgatták – a kormánykoalíció tagjai részéről pedig volt szándék erre. Kelemen Hunor kifejtette: jobban szeretné, ha a fontos kérdésekben, a román és magyar közösség viszonyának tekintetében minden parlamenti párttal valós és korrekt lenne a párbeszéd a 2018-as esztendőben.

Nem mindennapi helyzetnek nevezte azt, hogy egy év leforgása alatt már a harmadik kormányát készül beiktatni egy stabil parlamenti többséggel rendelkező koalíció. Szerinte a legnagyobb kérdés ma az, hogy hoz-e valós változást az új kormány, illetve ad-e megfelelő válaszokat a társadalom problémáira.

A kormányprogram egyes fejezeteit jónak, másokat sekélyesnek és felszínesnek tartja a szövetségi elnök, de a kormány tagjairól nem kívánt véleményt alkotni. Ehelyett olyan problémákat sorolt fel, amelyek rövid és hosszú távon is befolyásolják a társadalom jövőjét.

Ezek az ország problémái

A Számvevőszék szegénységről szóló jelentésére utalva Kelemen Hunor kifejtette: egyre nő a szegények és a gazdagok közötti szakadék. Amíg az Európai Unió fejlettebb országaiban, például Csehországban és Finnországban 3,5 és 3,6 a legkisebb és a legnagyobb fizetés közötti arány, addig Romániában ez 8,3.

Emlékeztetett: Bukarest az egyedüli olyan európai uniós főváros, amely nincs összekötve autópályával más európai fővárossal, de Románia történelmi régióit sem köti össze autópálya. 16 ezer hazai orvos dolgozik külföldön, a szakemberek által leggyakrabban említett okok pedig nem az alacsony jövedelemre vonatkoznak, hanem sokkal inkább a szakmai előmenetelhez szükséges lehetőségek és az infrastruktúra hiányára, valamint a bürokráciára.

Kelemen Hunor szerint ma legkevesebb két hétbe telik bejegyezni egy céget Romániában, míg egy olyan országban, amely szintén 1989-ben állt lábra, például Észtországban ez csupán 18 percet vesz igénybe. Nagy a munkaerőhiány, ennek pedig a masszív elvándorlás és a fejetlen oktatási rendszer az oka. Ha nem fordul meg az elmúlt 28 év trendje, a következő 28 esztendőben 17 millió fő alá csökken az ország lakossága, az aktív munkaerő pedig csupán 4 millióra tehető majd. Minden szociológiai felmérés riasztó növekedést mutat a társadalmi csoportok közötti bizalomhiányt illetően: a többség és magyar közösség közötti bizalom mértéke is hagy kívánnivalót maga után.

Kelemen Hunor meggyőződése, hogy sokkal fontosabb válaszokat adni az általa felsorolt kihívásokra, mint azokkal a látszólag aktuális témákkal foglalkozni, amelyek kizárólag a hatalmi küzdelmekről szólnak. „Minden nap a gyermekeim, az országunk közös jövőjére gondolok. Engem nem  a hatalom elvesztésének és megszerzésének kérdése foglalkoztat, hanem az előttünk álló kihívások aggasztanak” – összegzett az RMDSZ elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X