Megtámadja a PNL az alkotmánybíróságon a katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvényt


-A A+

Románia Alkotmánybíróságán támadja meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum létrehozására vonatkozó törvényt - jelentette be hétfőn a párt elnöke, Ludovic Orban. 

A PNL végrehajtó bizottságának hétfői ülését követően Orban kifejtette: nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget támadják meg ezzel, hanem az iskola alapításának procedúráját, mert az szerintük alkotmányellenes.

A liberális párt elnöke megemlítette, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében jogerős bírósági döntés született, amely törvénytelennek ítélte az oktatási intézmény megalapítását, ezért az iskola létrehozását lehetővé tevő törvény alkotmányellenes - állítja.

„Nem tudom elfogadni, hogy egy oktatási intézményt törvénnyel hozzanak létre, ez végül oda vezethet, hogy csak törvény alapján történhet majd az iskolaalapítás” - érvelt Orban. A PNL elnöke azt is elmondta, hogy az alkotmányossági óvás benyújtását pártja vezetőségének zöme támogatta. 

Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek arra a megjegyzésére, hogy a PNL ultranacionalista párttá változott, Orban úgy reagált: a Nemzeti Liberális Párt Románia és a román nemzet érdekeit védi, és ha bizonyos álláspontjaik nem tetszenek Kelemen Hunornak, „az az ő problémája”.








EZT OLVASTA MÁR?

X