FRISSÍTVE - Az alkotmánybíróságra került a katolikus gimnáziumot újraalapító törvény


-A A+

FRISSÍTVE: Alkotmányossági kifogást emelt kedden a Nemzeti Liberális Párt és Népi Mozgalom Pártja a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvénytervezet ellen. Az óvás előterjesztői pedig nacionalista szólamokkal támadták Magyarországot, az RMDSZ-t és a PSD-ALDE koalíciót. Kelemen Hunor szövetségi elnöke erre úgy reagált: elhibázott és rossz üzenetet hordoz a két párt lépése. FRISSÍTÉS: Az alkotmánybíróság március 7-én tárgyalja a PNL és a PMP beadványát. 

Az alkotmánybíróságra küldött beadványában a PNL és a PMP hangsúlyozza, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozásáról szóló jogszabály "nyilvánvalóan törvényellenes", ugyanakkor rámutat: a marosvásárhelyi tanács hatáskörében áll átszervezni bármely, területileg hozzá tartozó oktatási intézményt, nincs szükség ehhez a parlament beavatkozására. A két párt szerint a törvény alkotmányellenes, mert sérti a hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elvét, a helyi autonómia és a decentralizáció, illetve a szubszidiaritás elvét azáltal, hogy a helyi hatóságok kizárólagos hatáskörébe tartozó, sajátos és egyedi helyzetet szabályoz.

A beadvány szerint ugyanakkor a törvény sérti az állampolgári jogegyenlőség és a diszkrimináció tilalmának elvét. "Egyértelmű, hogy a törvény konkrét helyzetre alkalmazandó, egyetlen tanintézet megalapításáról rendelkezik, mi több: ezen tanintézmény atipikus, törvény általi megalapítása diszkriminatív az ország többi közoktatási intézményére nézve" - fogalmaz a beadvány.

Eugen Tomac, a PMP képviselőházi frakcióvezetője szerint a törvény általi iskolaalapítás mögött Magyarország áll, amely "meg akarja alázni Romániát a centenárium évében". Florin Roman, az európai néppárti tagsággal rendelkező PNL képviselője szerint a magyar kormány erdélyi iskoláknak nyújtott támogatása a szegény családokból származó román gyerekek "elmagyarosításához" vezet.

Kelemen: a tervezet semmiféle autonómiaelvet nem sért

Az RMDSZ elnöke szerint elhibázott és rossz üzenetet hordoz a két ellenzéki párt lépése. A parlament épületében nyilatkozó Kelemen Hunor szerint rontja az RMDSZ és a PNL kapcsolatának kilátásait a liberálisoknak ez a gesztusa.

„Az alkotmány minden állampolgár számára biztosítja az anyanyelven történő tanulást, és az alkotmányos jogot különböző módokon lehet érvényesíteni. Amennyiben a helyi hatóságok erre képtelenek, ha a helyi hatóságok döntései miatt nem lehet érvényt szerezni az alkotmányos jognak, akkor a közösség ezt a román államtól, a kormánytól, a parlamenttől, az állam intézményeitől várja el. A tervezet tehát semmiféle autonómiaelvet nem sért” - jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Kelemen azt is elmondta, hogy a Dăncilă-kormány beiktatása óta nem beszélt Ludovic Orbannal, a PNL elnökével. „Megpróbáltam felhívni vasárnap, de nem sikerült beszélnünk. Tegnap küldtem neki egy sms-t, amiben megpróbáltam érvekkel alátámasztani, hogy miért tartom hibásnak a döntését, de az sms-re se kaptam választ” - részletezte a szövetségi elnök.

Az alkotmánybíróság március 7-én tárgyalja a Nemzeti Liberális Párt és a Népi Mozgalom Pártjának beadványát a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum megalapításáról szóló törvénnyel kapcsolatban.








EZT OLVASTA MÁR?

X