Ponta ismét összeszólalkozott Varujan Vosganiannal


-A A+

Visszavonta a társadalmi vitáról csütörtökön a kormány azt a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely az állami energiavállalatoknál 2018-ig tervezett csoportos elbocsátások feltételeit szabályozza, miután Victor Ponta leteremtette miatta Varujan Vosganian gazdasági minisztert.

A gazdasági minisztérium szerdán bocsátotta társadalmi vitára a dokumentumot, amely alig egy napig volt olvasható a tárca honlapján. Onnan csütörtökön levették, miután Victor Ponta a tervezet visszavonását a minisztertől.

A kormányfő azzal érvelt, hogy a liberális politikus nem konzultált vele a tervezetről. Vosganian válasza erre az volt: a jogszabályról már korábbi kormányüléseken is szó esett, sőt szerepel a kormányprogramban is.vosiponta

A rendelet arról szól, hogy milyen jogokkal rendelkeznek 15 állami energiavállalatnál az esetleges csoportos elbocsátások érintettjei. Elsőként a Mediafax hírügynökség, majd a gazdasági minisztérium által ismertetett rendelet szövege nem tartalmaz konkrét számot a leépítésekről, határidőként csak annyit állapít meg, hogy 2018-ig kell végrehajtani a később engedélyezett átszervezési tervek alapján.

Vosganian csütörtökön, a minisztérium székhelyén tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a kormánynak nem áll szándékában a közeljövőben csoportos leépítéseket végrehajtania. A tárcavezető szerint a rendelet pusztán kibővíti azoknak a jogait, akiket esetleg elbocsátanak majd, de nem lehet tudni, hogy pontosan mikor. Rámutatott: ez a tervezet egy tavaly év végén lejárt, korábbi rendeletnek a meghosszabbítása lett volna, ami "hatékonyabban védte" volna az alkalmazottak érdekeit.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X