Schengen: finomított kissé álláspontján Bukarest


-A A+

Vasárnap estére már finomított korábbi dacos magatartásán a külügyminiszter és a kormányfő Románia schengeni csatlakozásának ügyében. Titus Corlățean és Victor Ponta egyaránt arról beszélt: továbbra is fontos célkitűzése Bukarestnek belépni a határok nélküli övezetbe.schengen

Korábban mindketten azt nyilatkozták: Romániát nem érdekli többé a csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek csütörtöki értekezleten ismét elhalasztják az ország felvételét. Időközben azonban vasárnap egy lapinterjúban Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter közölte: Németország egyelőre elutasítja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, és vétót emel, ha a két ország ragaszkodik a szavazáshoz a csütörtöki tanácskozáson.

Titus Corlățean az Agrepres szerint vasárnap este már úgy fogalmazott: Románia továbbra is küzd a csatlakozásért, „ám méltóssággal, nem kinyújtott kézzel". Hangsúlyozta, a célkitűzés elérése az üzleti szféra és a román állampolgárok számára egyaránt fontos.titus-corlatean

A külügyminiszter elmondta: Bukarest elvárja, hogy az uniós belügyminiszterek tanácskozásán az EU döntéshozói indokolják meg pontosan Románia csatlakozásának elhalasztását. „Ha ezen az ülésen nem születik kompromisszum, akkor a kormány leveszi a prioritási listájáról Schengent. Ez nem jelenti azt, hogy többé nem érdekel bennünket ez a célkitűzés. Ám várjuk, hogy beinvitáljanak bennünket a határmentes övezetbe, mert mi a belépésére készen állunk. Ha ez nem történik meg, most, megtörténik ősszel vagy jövőre" – fogalmazott a román diplomácia vezetője.

Ponta tudott a német álláspontról

Hasonlóan nyilatkozott Victor Ponta is. A kormányfő úgy fogalmazott: Románia nem mond le a schengeni csatlakozásról, ám ezt a célkitűzését méltósággal szeretné elérni. Kijelentette, a kormány tudott a német belügyminiszter által megfogalmazott berlini fenntartásokról, ám ezt diplomáciai okokból nem közölték a hazai nyilvánossággal.victorponta

Akárcsak korábban a külügyminiszter, Victor Ponta is az ellenzéket hibáztatta amiatt, hogy a tagországok várhatóan ismét elhalasztják országa felvételét a határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe. „Nem Németországot hibáztatom. Azoknak teszek szemrehányást, akik Brüsszelben és Berlinben szidják Romániát és örülnek, ha elsüllyedünk, miután maguk lékelték meg a hajót" - mondta Ponta, Traian Băsescu államfőre és a Demokrata Liberális Párta (PDL) utalva.

Băsescu: az USL távolította el Romániát Európától

Mint ismert, a Szociál-liberális Szövetség (USL) álláspontja szerint Románia teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit. Traian Băsescu államfő viszont úgy véli, hogy az USL megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást, megingatta a jogállamiságot és eltávolította Romániát a schengeni csatlakozástól. Az államfő nyilvánosan kifejtett aggályait Ponta több ízben úgy kommentálta: Băsescu és az őt támogató PDL szándékosan próbálja lejáratni Romániát, nehogy az USL-kormány sikere legyen az esetleges schengeni csatlakozás.basescu

A PDL szerint viszont teljes egészében az USL-t terheli a felelősség Románia schengeni csatlakozásának körvonalazódó elhalasztása miatt. Emil Boc volt kormányfő, kolozsvári polgármester vasárnap kijelentette: a hatalom a kormány inkompetenciáját próbálja elkendőzni azokkal a kijelentésekkel, miszerint az ellenzék a hibás a Schengen-kudarcért.

Az ügyben megszólalt az RMDSZ is. Borbély László politikai alelnök a képviselőház külügyi bizottságának elnöki minőségében azt mondta: nem a schengeni csatlakozáson múlik a romániaiak élete.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X