Közzéteszi a kormány a „titokban tartott” GRECO-jelentést


-A A+

A kormány elfogadta a GRECO-jelentés közzétételéről szóló memorandumot - jelentette be szerdán Nelu Barbu kormányszóvivő. Hozzátette: a közzétételig a dokumentum tartalma bizalmas.

Tudorel Toader március 28-i Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy kérte a kormányt, hogy tegye közzé az Európa Tanács keretében működő korrupcióellenes államcsoportnak (GRECO) az igazságügyi törvények módosításáról szóló jelentését.Toader hangsúlyozta: nem az igazságügyi miniszter, hanem a kormány jogköre engedélyezni a jelentés publikálását.

A GRECO március 19-23. között fogadta el, a kormány március 28-án kapta meg a jelentést. Ezt lefordítják román nyelvre és a kormány elé terjesztik, amely engedélyezheti a közzétételét. Az érvényben lévő szabályok értelmében, a közzététel pillanatáig a jelentésben foglalt információk bizalmasnak tekintendők. Minden korábbi GRECO-jelentést közzétettek - mondta a miniszter, és hozzátette: kérte a kormánytól a legutóbbi dokumentum publikálását is.

Tudorel Toader üzenete azt követően jelent meg, hogy a sajtóban információk jelentek meg arról, hogy a GRECO igen kritikus véleményt fogalmazott meg a romániai igazságügyi törvények módosítása kapcsán, és hogy az erről szóló jelentést „titokban tartja” az igazságügyi miniszter.

Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora felszólította a parlamentben Toadert, hogy sürgősen tegye közzé a GRECO-jelentést.








EZT OLVASTA MÁR?

X