Mérgesedik a konfliktus: a kormányfő elutasította a meghívást az elnöki hivatalba


-A A+

A kormány közölte az államfővel, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnök nem megy el pénteken a Cotroceni-palotába, a Klaus Johannis által kezdeményezett egyeztetésre - közölte az elnöki hivatal. Az államfő hamarosan kiáll a sajtó elé ebben az ügyben.

A konfliktus egyik előzménye, hogy Klaus Johannis bejelentette: közvetíteni próbál a kormány és a jegybank (BNR) között az infláció kezelése ügyében, mert a "vádaskodó nyilatkozatok túl messzire mentek". Az elnök arra reagált, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a jegybank és az ellenzék megnyilvánulásainak "gyanús" egybeeséséről beszélt.

Az államfő szerdán fogadta hivatalában Mugur Isărescu  jegybanki kormányzót, és péntekre a miniszterelnököt hívta meg egy találkozóra. Liviu Dragnea azonban csütörtökön kijelentette: Klaus Johannis "kitalálta" a kormány és a Román Nemzeti Bank (BNR) közötti konfliktust, hogy közvetítőként tüntethesse fel magát. „Ez megengedhetetlen, ezt nem fogadjuk el sem mi mint párt, sem a miniszterelnök" - hangoztatta a szociáldemokrata pártelnök az Antena 3 televízió műsorában.  

A másik előzmény, hogy Klaus Johannis éles szavakkal bírálta csütörtökön a PSD vezetőit, amiért egy "titokban előkészített látogatáson, felhatalmazás nélkül" tárgyalnak Izraelben. Az alkotmány szerint a külpolitikában meghatározó szerepet játszó elnök azt mondta: Viorica Dăncilă miniszterelnök alig néhány órával elutazása előtt jelentette be izraeli látogatását, arról pedig, hogy Liviu Dragnea, a PSD elnöke is Izraelbe utazik, csak utólag szerzett tudomást. "Ki tudja, milyen titkos megállapodást köt (Dragnea) a zsidókkal, ... talán a tükörrel konzultált" - mondta ironikusan Johannis.

"Egy adag antiszemitizmus"

Erre reagálva Liviu Dragnea úgy vélekedett, az államfő nyilatkozatában "van egy adag antiszemitizmus". A képviselőházi elnök szerint az államfő nemcsak őt és a miniszterelnököt, hanem az izraeli vezetőket is megsértette, amikor azzal vádolta meg őket, hogy titkos megállapodásokat kötnek romániai hivatalosságokkal. 

"Ez elfogadhatatlan. Ugyanakkor van egy íratlan törvény, amelyet eddig mindig betartottak Romániában. Betartotta Băsescu is, és betartottam én is: ahányszor az államfő ellátogatott valahová, ha kérdeztek a témáról - még ha volt is köztünk konfliktus -, én azt mondtam: az elnök Romániát képviseli, Románia érdekében tárgyal. (...) Ő most ezt sem tartotta szem előtt" - tette hozzá Dragnea az Antena 3 televízió műsorában. 

A képviselőházi elnök rámutatott: ha meghívást kap valahová, nem kell jóváhagyást kérnie az államfőtől a hivatalos látogatáshoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X