Komolyan vették Dan Tanasát: nyomoz a rendőrség az „ellopott” könyvek után


-A A+

Ismeretlen tettes ellen indított bűnvádi vizsgálatot a háromszéki rendőrség a magyarellenes kirohanásairól ismert Dan Tanasă feljelentése nyomán. A román blogger múlt héten az Európa Tanács önkormányzati kongresszusának bálványosi konferenciáján riasztotta a hatóságokat, azt állítva, hogy ellopták a helyszínre kivitt könyveit

Nicoleta Tolvaj Marin Kovászna megyei rendőrségi szóvivő szerint a nyomozás folytatódik, a bűnvádi eljárás esetleges elkezdéséről az ügyészségnek kell döntenie. Az Európa Tanács fórumának nyelvhasználati jogokkal foglalkozó bálványosi esemény szervezői provokációként értelmezték a feljelentést, hiszen Dan Tanasă azért vitte a könyveit, hogy ingyen szétossza, ennek ellenére kihívta a rendőröket, amikor a kiadványok eltűntek. 

A Kovászna megyei rendőrség közleménye szerint a helyszínen elsőként a torjai rendőrök, majd a megyei rendőrség nyomozói vizsgálódtak. Megállapították, hogy a panaszos több tájékoztató anyagot bocsátott a szervezők rendelkezésére, terjesztés céljából. Utólag a szervezők közül két személy elmozdította a dobozokat, de erről nem tájékoztatták a panaszost. A könyveket végül megtalálták a szálloda földszinti előcsarnokában.

Tanasă: Tamás Sándor áll a háttérben

Mint arról beszámoltunk, múlt héten az Európa Tanács önkormányzati kongresszusának bálványosi konferenciáján megjelent Dan Tanasă blogger és Cătălin Ivan EP képviselő, akik dobozokban magukkal vittek több kiadványt, indoklásuk szerint azért, hogy ellensúlyozzák a „magyar irredenta propagandát”.

Az előcsarnokba kitett könyveik azonban tíz perc alatt eltűntek, ezért Dan Tanasă riasztotta a rendőrséget. A blogger azt írta az oldalán, hogy a kiadványokat tartalmazó dobozokat megtalálták a hotel recepciója melletti helyiségben, és a rendőrök az elkövetőt is azonosították. Az illető azt nyilatkozta, hogy egyedül cselekedett, pedig Tanasă szerint Tamás Sándor háromszéki állhatott a háttérben.

A háromszéki önkormányzat alelnöke, Grüman Róbert szerint „abszurd és vicces” a Dan Tanasă által kirobbantott botrány, hiszen azért vitte a kiadványokat Bálványosra, hogy azokat ingyen szétossza.  Ugyanakkor nem készült arról elismervény, hogy a kiadványokat átadta volna az esemény szervezőinek, ennek ellenére feljelentést tett. Grüman Róbert közölte: a rendőrség a munkáját végzi, hiszen minden feljelentés esetén hasonlóképpen kell eljárnia.

„Provokálni küldték Bálványosra”

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök korábban a helyszínen a Maszolnak cáfolta, hogy bárki "ellopta" volna Dan Tanasă könyvének, illetve a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma kiadványának példányait. Kijelentette: valójában csak annyi történt, hogy széthordták a rendezvény résztvevői. Megjegyezte, maga is elvett egy példányt Dan Tanasă könyvéből. „Nem vetemedtem arra, hogy dedikálást kérjek a szerzőtől.

A politikus azt is elmondta: fültanúja volt annak, amikor Dan Tanasă felhívta a rendőrséget. "Akkor azt mondta, hogy 150 könyvet loptak el tőle a konferencián, amikor kiérkeztek a rendőrök, már 200 példányról beszélt. Ellenőrizhetetlen, hogy hány kiadványt hozott magával. Meggyőződésem, hogy ezt csak ürügyként használta fel a cirkuszkeltésre" – jelentette ki.

Tamás Sándor akkor kifejtette azt is: meggyőződése, hogy Dan Tanasă és Cătălin Ivan EP-képviselő provokálás céljából látogatott ki Bálványosra. A székelyföldi politikus sejtése szerint az akció mögött egy egész apparátus állhat, amelyik kiképezte a magyarellenes bloggert és munícióval is ellátta.








EZT OLVASTA MÁR?

X