Székely terrorvád: kárpát-medencei ifjúsági szervezetek tiltakoznak


-A A+

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a FIDELITAS, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a Minta Ifjúsági Szervezet, a KMKSZ Ifjúsági Szervezet, a Via Nova – Új út és a VMSZ Ifjúsági fórum közös közleményt írt alá Beke István és Szőcs Zoltán elítélése kapcsán.

"Alulírottak, a Kárpát-medence szerte működőmagyar ifjúsági szervezetek vezetői megrendüléssel, értetlenül állunk a Beke Istvánra és Szőcs Zoltánra jogtipró módon kirótt 5 év börtönbüntetés előtt. Megdöbbentő, hogy a székely terroristaperként elhíresült koncepciós eljárás után másodfokon, koholt vádakkal több évre elzárják a családjuktól, barátaiktól, közösségüktől nemzettársainkat, főképp, mikor alapfokon már felmentették őket" – olvasható a szövegben.

"Ezzel a bírósági döntéssel a múlt század legsötétebb, legkeményebb kommunista időszakának hangulatát idézik, ami egy modern jogállamban nem történhetne meg. Meggyőződésünk, hogy az ítélet hátterében a magyar közösség megfélemlítése és a már amúgy is létező magyarellenesség felszítása állhat. Mint mindig, a román politikai elit a ,,magyar kártyával” próbálja elterelni a figyelmet az általa okozott kaotikus állapotokról. Ugyanakkor azt gyanítjuk, hogy a román titkosszolgálat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva próbálja bebiztosítani az intézmény költségvetését" – olvasható. "Szilárd meggyőződésünk, hogy egy önmagát jogállamként meghatározó európai országban magánbeszélgetésekből összeollózott hanganyagok alapján minden szándék és tett híján nem szabadna évekre elítélni és bezárni senkit.

Arra kérik a Kárpát-medence magyarságát, hogy kövesse figyelemmel székely testvéreink sorsát és ne nézze szótlanul a magyarellenes jogtiprást. "Bátorítjuk erdélyi nemzettársainkat, hogy éljenek a törvény által biztosított lehetőségeikkel és aktívan vegyenek részt a Beke és Szőcs kiszabadításáért szervezett megmozdulásokon, így a július 12-én az erdélyi magyar pártok által közösen szervezett tüntetésen is, Kézdivásárhelyen. Felkérjük a Kárpát-medence összes magyar politikai és egyházi szereplőjét, hogy a kérdést tartsa napirenden, az EP-képviselőket pedig, hogy minden lehetséges csatornán tájékoztassák a nagyvilágot erről az európai- és románjogot csúfoló ítéletről."

"Nem engedhetünk a magyarellenes megfélemlítésnek! Ma Beke István és Szőcs Zoltán, holnap mi. Erőt, kitartást és türelmet kívánunk Nektek és családotoknak!" – üzenik az aláírók.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X