Vonzó ajánlatot tesz a fiataloknak a MIÉRT


-A A+

Elfogadta a 2018-2022 közötti időszakra írt politikai programját a Magyar Ifjúsági Értekezlet a július 13 és 15. közötti, Besztercén szervezett küldöttgyűlésén.

A MIÉRT szombaton elfogadott politikai programja számos fontos kérdésre kiterjed. Kiáll az anyanyelv használatának joga mellett, de hangsúlyozza a román nyelv oktatásának hatékonyabbá tételét is. Támogatja a külföldön való tanulást, viszont fontosnak tartja, hogy olyan körülmények épüljenek ki, amelyek újra vonzóvá teszik a fiatalok szülőföldjét.

A MIÉRT kiemeli: a család alapja a szeretet és kölcsönös tisztelet, így elfogadhatatlan az ernyőszervezet számára, hogy a román törvények kizárnak más családalapítási törekvéseket. Emellett fontosnak tartja a bejegyzett élettársi viszony törvényi szabályozását.

Támogatja ugyanakkor a versenyképes oktatás megteremtését nemcsak a nemzeti kisebbségek számára, de országos szinten is – ehhez többek között szükségesnek tartja a költségvetés GDP-hez viszonyított 6 százalékra emelését. Erősödnek a külföldi kapcsolatok is, az elmúlt évek törekvései nyomán, emellett az EU által biztosított lehetőségeket is hangsúlyozzák – ilyen például az Erasmus+ vagy a DiscoverEU.

A MIÉRT politikai programja a korrupció kapcsán kihangsúlyozza: a médiamanipulációk, a politikumról kialakult torz kép veszélyes, ezért fontos a fiatalok objektív és önálló véleménye erről a kérdésről. A MIÉRT kiáll ugyanakkor az igazágügyi törvények módosítása mellett, tiltakozva az ellen, hogy a titkosszolgálatok összejátsszanak az igazságszolgáltatás különböző szerveivel.

Végül a MIÉRT feladatának tekinti, hogy azokat a tehetséges fiatalokat, akik közéleti szerepet szeretnének vállalni, helyzetbe hozza és felkészítse.

Oltean: a politikai program irányelveket szab meg

„Mindig lehet jobban, többet, viszont eddig is jelentős eredményeket értünk el az oktatásban, a külügyben, a román-magyar viszonyok mediálásában, a törvényhozásban és a szervezetépítésben is” – fogalmazott a Küldöttgyűlést követően Oltean Csongor.

A MIÉRT elnöke úgy vélte, a számadás mellett fontos előre nézni, fontos következetesen gondolkodni és tervezni. „A MIÉRT politikai programja irányelveket szab meg a következő négy évre nézve, amelyek mentén konkrét közép- és hosszútávú akciótervet fogunk kidolgozni a következő időszakban” – fogalmazott.

„Tele van a Kárpát-medence ügyes magyar fiatalokkal”

Zoltán-Sipos Tímea, a Besztercei MADISZ elnöke, pénteken az esemény házigazdájaként a lokálpatriotizmus fontosságára hívta fel a figyelmet, amely célja az itthon maradás elősegítése, ehhez pedig a fejlődési lehetőségek megteremtése.

Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke kiemelte: az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek java a MIÉRT ernyője alatt működik, és az ezekben dolgozó fiatalok közül kerül ki a jövő társadalmi elitje. Winkler Gyula, RMDSZ EP-képviselő úgy fogalmazott, mindig el tudja mondani, hogy vannak a teremben, akik a brüsszeli kabinetben voltak gyakornokai. „Ezt fontosnak tartom, hiszen tele van a Kárpát-medence ügyes magyar fiatalokkal” – tette hozzá.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ nőszervezetének ügyvezető elnöke arról beszélt, a Nőszervezet a MIÉRT-tel közösen tehetséggondozó képzéssorozatot szervez, többek között az online kommunikáció, nyilvános beszéd és megjelenés, női érdekképviselet terén erősítve a jelentkezőket. Laczikó Enikő Katalin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára az egymás iránti nyitást hangsúlyozta, azokkal szemben is, akiket saját közösségünkben tekintünk másnak – legyen szó etnikai vagy szexuális kisebbségekről.

Az idei díjazott: Winkler Gyula

A MIÉRT Pro Organizatione díját idén Winkler Gyula EP-képviselő vehette át. Winkler úgy fogalmazott: „ez a díj nagyon szorosan azon díjak közé kerül, amelyek közel állnak a szívemhez. Szeretném még egyszer kihangsúlyozni: abban látok sok értelmet, hogy fiatalokkal, fiatalokért dolgozzunk, hiszen már rengeteg közös projektet tudtunk megvalósítani a MIÉRT-tel, és megvagyok győződve arról, hogy a terveket együtt kell megvalósítsuk a jövőben is, úgy, hogy az Európai Uniót közelebb hozzuk a fiatalok számára.

Kelemen: a jövőkép egyértelmű

Kelemen Hunor szövetségi elnök előadásában kiemelte: az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló törvények módosításai nem a korrupcióellenes harcot gyengítik, hanem meghatározzák az ügyészek és bírák felelősségét. Mint mondta, a büntetőeljárási törvénykönyvet többek között azért támogatták, mert európai direktívákat emel át a jogrendbe, a büntetőtörvénykönyv végleges formájával viszont nem értettek egyet, több okból sem.

Kitért arra is: a PSA-ALDE-val kötött parlamenti együttműködés „laza megállapodás”, amely mozgásteret ad a döntések meghozatalában. A jövőkép egyértelmű, a jövő évi kongresszuson tehát az lesz a feladat, hogy az egészségügyben, a vállalkozói szférában, a gazdaságban, a fiskális politikában, az oktatásban és más főbb területeken ágazatokra lebontva fogalmazzák meg a célokat – összegzett az RMDSZ elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X