A miniszter a sajtónak nem nyilatkozott a helyszínen, rövid főhajtás után autóba szállt, hogy a Pro Economica Alapítvány székhelyén közös sajtótájékoztatót tartson Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
A marosvásárhelyiek a világhálón valamint az Erdélyi Magyar Televízióban követhették az eseményt.
Az érvényben levő járványügyi szabályozások nem teszik lehetővé, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát ünnepélyes rendezvény keretei között leplezzék le Marosvásárhelyen.
Felavatták Márton Áron (1896-1980), Erdély minden diktatúra ellen következetesen kiálló római katolikus püspökének szobrát Kaposváron szombaton.
Két bázisponttal évi 2,07%-ról 2,09%-ra nőtt kedden a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Három bázisponttal évi 2,4%-ról 2,7%-ra nőtt hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
A fiú után immár az apának is van szobra, mondhatni egyensúly lesz a családban is, hisz immár Nagyvárad két legnagyobb építőjének alakját is szobor őrzi.
Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, amikor engedély nélkül helyezték ki a ma is megtalálható táblát.
Egy bázisponttal évi 1,99 százalékról 1,98 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
A gyermek József Attilát ábrázoló alkotás a nevét viselő iskola elé került.
Egy bázisponttal évi 1,99%-ról 2%-ra nőtt kedden a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Egy bázisponttal évi 1,99%-ról 1,98%-ra csökkent csütörtökön a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
A 19. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál utolsó napját a magyarfenesi Arkhai szoborban töltöttük.
A múlt év elején évi 2,99 százalékon állt a ROBOR, az idei év elejére pedig 3,19 százalék-ra nőtt.
Napok óta folyamatosan erősödik a lej az euróval szemben - derül ki a BNR adatsorából.
Lori Lightfoot, a város demokrata párti polgármestere szerint ez „válasz a rendőrök és a tüntetők számára egyaránt veszélyessé vált demonstrációkra, valamint arra, hogy a Grant parkban álló szobrot magánszemélyek akarták eltávolítani rendkívül veszélyes módon”.
A republikánus képviselők egy része is megszavazta.
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál idei kiadásán a megszokottnál több eseményt rendeznek a bonchidai Bánffy-kastélyban és a magyarfenesi Arkhai szoborparkban.
Interjú a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatójával.