Címke: Bíró Béla

Addig amíg a vitázó felek képtelenek elismerni, hogy a vita során ebben-abban maguk is tévedhettek, csak a demokrácia látszatát lehet eljátszani.

Most üthet vissza az a tény, hogy társadalmaink az alapvető társadalmi értékek értelmezésében képtelenek konszenzusra jutni…

Óriási szerencsénk, hogy a liberálisoknak szükségük van az RMDSZ-re, s nekünk is rájuk. Egyelőre tehát biztonságban lehetünk. Legalábbis látszólag.

Érvekre alapozott vitákat lefolytatni kell, nem pedig bojkottal, megfélemlítéssel, zaklatással vagy éppenséggel erőszakkal megoldani.

A konszernek irányítói gazdasági hatalmukra alapozva a politikusokat és a közvéleményt, sőt önmagukat is képesek lehetnek becsapni, a piacot azonban nem sikerülhet.

Ebben az esetben is valamiféle politikai korrektség működik, csakhogy  a román politikai közösség minálunk „politikailag” tökéletesen korrektnek tekintett kisebbségellenességével való azonosulás folyományaként.

A marxizmus és a fasizmus ezt az génjeinkbe kódolt rendparamétert (a sokféleséghez való jogot) kérdőjelezte meg anélkül, hogy tudatában lett volna, mit is cselekszik.

Én olyannak fogadlak el téged, amilyen vagy, de neked is olyannak kell elfogadnod engem, amilyen én vagyok. Ez ma a nyugati államok nagy részében már elkerülhetetlen.

Ideje volna tehát – miközben megteszünk mindent, amit lehet és értelmesnek mutatkozik – a járvánnyal kapcsolatos érveket és vádakat kiiktatni a politikából. Azaz: végképp lemondani az alig leplezett vagy leplezetlen kárörömökről.

Vajon nem ezeknek a természetes erkölcsi érzékbe ütköző jelenségeknek a társadalmi gyökereit (lehetőségfeltételeit) kellene a szakmának mindenekelőtt  alapossággal felkutatnia?

Rasszistává nyilvánít mindenkit, aki nem antirasszista, homofóbbá és szexistává mindenkit, aki nem feminista, gyűlölködővé mindenkit, aki nem fogadja el legitimnek az illegális bevándorlók törvényellenes cselekedeteit.

Tibiben az volt a rokonszenves, hogy egyrészt ugyanúgy ragaszkodott a zsidó-magyar identitásához, mint én a székely-magyarhoz. S romániaiságát sem tagadhatta meg soha.

Lehet, hogy az elnök néhány napon belül legyűri a betegséget, de az is lehet, hogy állapota rosszabbra fordul. S akkor valóban kiszámíthatatlan, hogy mi következhet.

Németország egy évtizeddel ezelőtt még a rend és a biztonság európai mintaképe volt. Mi vezethetett a mai zűrzavarhoz? Sokak szerint mindenekelőtt a kettős mérce is.

A pártkatonák mindig maradiak (értsd: a szó köznapi értelmében  „konzervatívok”), mert az őket éppen helyzetbe hozó politikai garnitúrát kell  hatalmon tartaniuk. Vagy vissza kell segíteniük a hatalomba…

Én, ha tehetném sem szeretnék senkit elhallgattatni. De ha engem valaki ennyire szenvedélyesen szeretne, legalább érveket instálnék.

Hiába vagyunk különbözőek, mindkét tábor csak és kizárólag a saját „igazságát”, „értékeit”, érzelmeit hajlandó emberinek elfogadni. Az ellenfelet legszívesebben felkötné.

Svájcban a kantonok szinte már teljes önállósággal rendelkeznek, ennek ellenére modellszerűen egységes állammá szerveződnek. Európa számára inkább Svájc lehetne a követendő példa, és nem az Egyesült Államok. 

Nemhogy kompromisszum, de párbeszéd sem lehetséges többé. Mindkét fél izzik a gyűlölettől. Az Uniónak azon kellene ügyködnie, hogy csökkentse a feszültségeket. Ehelyett inkább fokozza őket.

A román emberek többsége tudja, hogy szinte mindenben hazudnak neki, de mert úgy érzi, hogy a hazugság a hasznára van, színleg elfogadja őket.