Címke: Erdélyből Tibetbe

A 197 napos gyaloglás, 4062,63 kilométer megtétele után véget ért Pengő Zoltán útja.

Hét hónappal ezelőtt vágott neki Körösi Csoma Sándor nyomába eredve a több mint 4000 kilométeres gyalogútjának Pengő Zoltán újságíró. Most már itthonról jelenti: a cél tejesítve!

Tegnap 103-ra emelkedett Indiában a koronavírusaal fertőzöttek száma, ami, a népességhez arányítva, nagyságrendekkel kisebb fertőzöttségi szint, mint az európai. Ennek ellenére a kormány elrendelte a tanítás felfüggesztését és a mozik bezárását. 

Dardzsiling több mint 1 500 kilométerre van Delhitől, India észak-keleti vidékén, Nyugat-Bengál államban. Az út kerek 24 órát tartott, ebből 21-et vonaton ülve töltöttem. 

Indiában tegnap a hivatalos adatok szerint 40 fő volt a koronavírussal fertőzöttek száma, s hogy ne rontsam a statisztikát, biztonsági intézkedéseket foganatosítottam. 

„Olyan, hogy indiai konyha, nem létezik” – mondta nekem néhány évvel ezelőtt egy indiai étterem tulajdonosa. Gondolom, hogy az indiai gasztronómia ismerői és szerelmesei közül páran most felszisszentek, s meg is értem őket.

Azóta, hogy elindultam Nagyenyedről, 5 143 762 lépést, 4062,63 kilométert tettem meg gyalogosan. 

Ladak minden értelemben teljesen más világ ahhoz képest, amit eddig Indiából láttam.

Kasmírt földi édenkertként szokták emlegetni, s természeti adottságai valóban csodásak. 

Az út nagyon látványos, azonban tériszonyosoknak nem feltétlenül ajánlott. Sajnos nekem tériszonyom van. 

Műemlékvédelmi szakembereknek nagyon tanulságos lehet egy indiai körutazás.

Dzsammu városában vagyok, Dzsammu és Kasmír állam félmillió lakosú téli fővárosában. 

A közúti közlekedés elképesztő, az indiaihoz képest a dél-olasz vezetési stílus szabálykövetés a felsőfokon.

Mióta elindultam Delhiből, a domborzat körülbelül annyira volt változatos, mint a Hortobágyon.

Amritszár után a következő úticélom Gurdászpur. Az elmúlt napokban folyamatosan nagyon fáradt voltam, ma már lényegesen energikusabb vagyok. 

Végre-valahára megérkeztem Amritszárba. Csoma 1822 márciusában fordult meg a városban. Ő nyugat felől, Lahorból érkezett, én keletről. Itt északnak fordult, Dzsammu és Szrinagar felé haladt tovább, én is arra fogok menni. 

Kicsit ünnepnap jellegű volt a csütörtök, hosszabb szervezés után Dzsálándárban végre összefutottam egy honfitárssal, aki ráadásul maga is utazó, egy húron pendülünk. Zichó Viktornak hívják, kitűnő sportember, ráadásul bátor fickó. 

Magam mögött hagytam Ludiánát, a következő úticél Dzsálándár. Megérkezésem óta Indiában folyamatosan kellemesen langyos, napsütéses az idő, mára pedig kifejezett strandidőt, 27 fokos csúcshőmérsékletet jósol a meteorológia.

Ha sikerül a tervek szerint haladnom, akkor a hétvégén megérkezem Amritszárba, a szikhek szent városába.

„Elképedve fedeztem fel, hogy Indiában bármelyik élelmiszerboltban árulnak olyan zacskós tejet, aminek a zsírtartalma 7,5 százalék, több mint duplája az odahaza kapható legzsírosabb terméknek.”