Közel öt hónap után folytatódott a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakított labdarúgó Európa-liga.
Az Európa-liga befejező szakaszát Gelsenkirchen, Düsseldorf, Duisburg és a finálénak is helyt adó Köln rendezi.
Négy résztvevő már ismert, a másik négy nyolcaddöntős párharc visszavágójáról még nem született döntés
A visszavágókat a tervek szerint egy hét múlva rendezik, de az európai szövetség kedden dönt a Bajnokok Ligája és az Európa-liga esetleges felfüggesztéséről a koronavírus-járvány miatt.
Magyarország először rendezhet európai kupafinálét.
A VAR-bírók lelkén szárad a Kolozsvár továbbjutása.
A 22 órakor kezdődő összecsapást a Telekom Sport, a Digi Sport, Look Sport és a Kolozsvári Rádió közvetíti élőben.
A „protestánsok” 2-0-ról álltak fel.
A továbbjutás kérdése egy hét múlva a Rámon Sanchez Pizjuan stadionban dől el.
Telt ház lesz a Fellegváron.
A Kolozsvári CFR maradt az egyetlen „magyar csapat”.
A vasutasok hétfő tudják meg ellenfelüket.
Két büntetőjük közül csak az egyiket rúgták be, majd a hosszabbításban egyenlített az ellenfél.
A Celtic Glasgow elleni mérkőzést december 12-én játsszák a Fellegváron.
A zöld-fehérek harcban maradtak a második továbbjutó helyért.
A vasutasok óriási lépést tettek a továbbjutás felé.
A Kolozsvári CFR nem tudta megismételni csütörtökön este a Celtic Parkban azt a nagyszerű teljesítményt, amit augusztus 13-án nyújtott a skót bajnok ellen.
Úgy tartja a fáma, hogy a gyilkos mindig visszatér a tett helyszínére.
Óriási skalpot gyűjtött a Kolozsvári CFR az Európa-liga csoportkörének első fordulójában, a vasutasok a fellegvári Constantin Radulescu stadionban 2-1-re legyőzték az SS Laziót.
A CSU Craiova-Budapesti Honvéd Európa-liga találkozó botrányos körülmények között ért véget.