EL: Ianis Hagi duplájával fordított a Glasgow Rangers


-A A+

Hősként ünnepli Glasgow kékebbik fele Ianis Hagit, aki csütörtökön este az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett Sporting Braga elleni mérkőzésen két gólt szerzett a Rangers FC-nek és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy csapata felállt 0-2-ről és megnyerte az összecsapást.

Mint korábban írtuk, a sorozatnak ebben a szakaszában a Kolozsvári CFR is érdekelt, a vasutasok a Fellegváron 1-1-es döntetlent játszottak a Sevilla FC-vel.

Diogo Jota lényegében egymaga intézte el a Ferencváros csoportját megnyerő Espanyolt, amely 4–0-ra kikapott a Wolverhampton vendégeként. A portugál támadó három gólt szerzett, mellette még honfitársa, Ruben Neves talált a kapuba. Jota – a selejtezőket is számolva – 11 európai tétmérkőzésen 14 gólból vette ki közvetlenül a részét – kilencszer maga talált a kapuba, ötször az asszisztot jegyezte.

Szintén formalitássá tette a visszavágót a Basel, amely az APOEL otthonában aratott 3–0-s sikert.

Óriásit hajrázott Steven Gerrard együttese, a Glasgow Rangers, amely kétgólos hátrányból felállva, az utolsó 23 percben fordította meg a Braga elleni találkozót. A télen szerződtetett Ianis Hagi duplázott a portugál rivális ellen. 3–2

Nem hibáztak a németek: a Wolfsburg a Malmőt, a Bayer Leverkusen az FC Portót győzte le 2–1-re hazai pályán. A Leverkusennel húsz éve először fordult elő, hogy – minden sorozatot figyelembe véve – egy naptári év első négy hazai mérkőzéséből mindegyik meccset megnyerje. A Porto elleni találkozót megelőzően 34 olyan UEFA-kupa-/Európa-liga-meccse volt a német együttesnek, amelynek szünetében vezetett – mind a 34-et megnyerte. A mai naptól 35/35 ez a mutató.

A Roma zsinórban a 10. európai kupamérkőzésén is gólt szerzett – új klubrekordot felállítva –, igaz, Carles Pérez gólján kívül több öröme nem lehetett a Gent elleni mérkőzésben az olasz drukkereknek. A belga együttes mezőnyben szinte végig méltó ellenfele volt a rómaiaknak, sőt, több lövéssel és fejessel is próbálkozott, mint a házigazda.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért
Rangers (skót)–Braga (portugál) 3–2 (I. Hagi 67., 82., Aribo 75., ill. Fransergio 11., A. Ruiz 59.)
Roma (olasz)–Gent (belga) 1–0 (C. Pérez 13.)
Wolfsburg (német)–Malmö (svéd) 2–1 (Brekalo 49., Mehmedi 62., ill. Thelin 47.)
AZ Alkmaar (holland)–LASK Linz (osztrák) 1–1 (Koopmeiners 86. – 11-esből, ill. Raguz 26.)
Olympiakosz (görög)–Arsenal (angol) 0–1 (Lacazette 81.)
APOEL (ciprusi)–Basel (svájci) 0–3 (Petretta 16., Stocker 53., Arthur Cabral 66.)
Bayer Leverkusen (német)–Porto (portugál) 2–1 (Alario 29., Havertz 57. – 11-esből, ill. Luis Diaz 73.)
Wolverhampton (angol)–Espanyol (spanyol) 4–0 (Jota 15., 67., 81., R. Neves 52.)
Sahtar Doneck (ukrán)–Benfica (portugál) 2–1 (Alan Patrick 56., Kovalenko 72., ill. T. Tavares 62.)
Eintracht Frankfurt (német)–Salzburg (osztrák) 4–1 (Kamada 12., 43., 53., Kosztics 56., ill. Hvang Hi Csan 85. – 11-esből)
Ludogorec (bolgár)–Internazionale (olasz) 0–2 (Eriksen 71., R. Lukaku 94. – 11-esből)
FC Bruges (belga)–Manchester United (angol) 1–1 (Dennis 15., ill. Martial 36.)
Kolozsvári CFR (romániai)–Sevilla (spanyol) 1–1 (Deac 59. – 11-esből, ill. en-Nesziri 82.)
FC Köbenhavn (dán)–Celtic (skót) 1–1 (N'Doye 52., ill. Edouard 14.)
Getafe (spanyol)–Ajax 2–0 (Deyverson 38., Kenedy 93.)
Sporting CP (portugál)–Basaksehir (török) 3–1 (Coates 3., Sporar 44., L. Vietto 51., ill. Visca 77. – 11-esből)







EZT OLVASTA MÁR?

X