Zsinórban a negyedik hétvégén demonstráltak az államfő ellen.
A katolikus egyház kiállt a tiltakozók mellett, de a többi felekezet is erőszakmentességet és országos párbeszédet sürgetett.
Lukasenka a tervek szerint két héten belül Moszkvában fog tárgyalni Vlagyimir Putyinnal.
Litvánia és Észtország után Lettország is megtiltotta több fehérorosz tisztviselő belépését az országba.
Tüntetők menetoszlopai indultak el vasárnap délelőtt a Minszk központjában lévő Függetlenség tere felé, követelve Aljakszandr Lukasenka államfő lemondását, de helyszíni tudósítások szerint a rendőrök kordonokkal zárták le a tér felé vezető utcákat.
Ez egyelőre nem jelenti a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztését.
Románia támogatja a minszki rezsim elleni szankciók átfogó listájának gondolatát, tekintettel a Fehéroroszországban fennálló helyzetre - nyilatkozta Berlinben, az Európai Unió külügyminisztereinek találkozóján a román külügyi tárca vezetője.
Ezrek gyűltek össze Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelve.
Szvjatlana Cihanouszkaja az EP külügyi bizottságának rendkívüli ülésén beszélt a „békés forradalomról”.
Megfigyelők szerint a fehérorosz vezető kijátssza a "katonai kártyát", hogy elterelje a figyelmet arról a súlyos belpolitikai válságról.
A fehérorosz erőszakszervezetek által elkövetett túlkapásokat fehérorosz belügynek minősítette az orosz elnöki szóvivő.
Újra tömegek gyűltek össze Minszkben, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását követelve.
A minszki vezetés a legkeményebb intézkedésektől sem riad vissza, hogy megőrizze Fehéroroszország egységét – fenyegetőzött.
Háromnapos hadgyakorlatot tartanak augusztus végén.
A minszki hatóságok a hatalom megszerzésére tett illegális kísérlettel vádolják az ellenzéket.
Lukasenka utasította a belügyminisztériumot, hogy vessen véget a rendbontásoknak.
Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét, és hamarosan szankciókat vezet be a választási csalásért és a tüntetők elleni erőkszakért felelős személyek ellen.
Jelentette be a német kancellár szerdán Berlinben a huszonhét tagország állam-, illetve kormányfőjének videokonferenciája után.
Szankciókat vezethet be az unió, ha a volt szovjet tagköztársaság nem tesz le a tüntetőkkel szembeni brutalitásról.
Az Európai Tanács is rendkívüli ülésen foglalkozik a minszki helyzettel.