Címke: magyar diaszpóra

  • „Van egyfajta bizakodás és remény” – New Jersey-i magyar lánnyal beszélgettünk

    Az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosai közül a New Yorkkal szomszédos New Jersey az egyik leginkább érintett a koronavírus-járványban. 

  • Ülésezik a Magyar Diaszpóra Tanács

    Csütörtökön tartja plenáris ülését a Magyar Diaszpóra Tanács Budapesten, a tanácskozáson felszólal Orbán Viktor magyar miniszterelnök. 

  • Sógor Csaba a montreali magyar közösséggel ünnepelte október 23-át

    „Úgy lehetünk ma méltók az ’56-os hősök emlékéhez, ha le tudjuk győzni kishitűségünket, önzésünket, és képesek vagyunk nem csupán együtt ünnepelni, de együtt cselekedni is azért, hogy a világban bárhol is éljünk, megmaradjunk magyarnak és szabad embernek” – így fogalmazott beszédében Sógor Csaba, aki vasárnap a montreáli magyar közösséggel ünnepelte október 23-át.

  • Több mint négyszeres túljelentkezés a Balassi Intézet nyári egyetemére

    Több mint négyszeres volt a túljelentkezés a Balassi Intézet nyári egyetemére - mondta Maróti Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Nemzetközi Magyar Nyelvi Képzésekért és Oktatásért Felelős főosztályvezető-helyettese az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

  • Budapesten egyenlő félként kezelik a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságát

    Nemzetpolitikai szempontból ma már egyenlő félként kezeljük a diaszpóra magyarságát a Kárpát-medencében élő honfitársakkal - mondta Grezsa István kormánybiztos a Kőrösi Csoma Sándor Programról kedden Budapesten rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

     

  • Egyhangúlag fogadta el zárónyilatkozatát a Magyar Diaszpóra Tanács

    A Magyar Diaszpóra Tanács sikeresnek ítéli a honosítást és az állampolgárság megállapítását, és bíznak benne, hogy a lehetőséggel minél többen élnek majd a jövőben. Többek között ezt tartalmazza a tanács V. ülésén, szerdán egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozat, amelyet Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ismertetett sajtótájékoztatón.

  • A magyar közösségről neveztek el hidat Sao Paulóban

    A Magyar Közösség hídja elnevezést kapta egy forgalmas átkelő a brazíliai Sao Paulóban, az állam kormánya ezzel szerette volna kifejezni köszönetét a magyar diaszpórának a város és az állam építésében, fejlesztésben szerzett érdemeiért.

  • Diaszpóra tanács: Orbán: nem akarunk újabb hidegháborút

    Magyarországnak lojálisnak kell lennie szövetségeseihez, de eközben ki kell állnia gazdasági érdekeiért - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerdán a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésén, Budapesten, ahol hangsúlyozta, hogy a magyaroknak nem érdekük egy újabb hidegháború. A kormányfő azt is mondta, kulcskérdésnek tartja, hogy Magyarország gazdaságilag sikeres legyen, mert szerinte csak így ellensúlyozható a szellemi viták miatti negatív nemzetközi megítélés.

     

  • KMKF: legyenek kétnyelvű nyelvkönyvek a diaszpóra számára

    A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma szórvány-diaszpóra munkacsoportja fontosnak tartja és szorgalmazza kétnyelvű nyelvkönyvek kiadását a diaszpóra számára. Többek között ezt tartalmazza az a felhívás, amelyet a munkacsoport keddi ülésén fogadtak el a résztvevők.

     

  • Orbán a választáson való részvételre biztatta a diaszpórát

    „A magyar nép ma már szélesebben értelmezendő, hiszen összmagyar lesz a következő választás. Arra kérem a jelenlévőket, hogy biztassák a diaszpórában élő magyarokat: regisztráljanak és vegyenek részt a választáson" - mondta a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén tartott előadása végén a miniszterelnök.

  • A dél-afrikai magyar diaszpórát erősítette a hétvégén Semjén Zsolt

    Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes az elmúlt héten látogatást tett a Dél-afrikai Köztársaságban. Útjának fő célja a sokezres dél-afrikai magyar diaszpórával való kapcsolatok további erősítése, nemzeti identitásuk megőrzésének segítése, valamint a kormány nemzetpolitikai céljainak, konkrét intézkedéseinek megismertetése, különös tekintettel az állampolgársági törvény nyújtotta lehetőségekre - tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn az MTI-t.