„Van egyfajta bizakodás és remény” – New Jersey-i magyar lánnyal beszélgettünk


-A A+

Az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosai közül a New Yorkkal szomszédos New Jersey az egyik leginkább érintett a koronavírus-járványban. Az USA legsűrűbben lakott államában a legfrissebb adatok szerint több mint 85 ezer igazolt megbetegedést tartanak nyilván, az elhunytak száma cikkünk írásakor meghaladta a négyezret. New Jersey-ben nyugtalanság és félelem uralkodik, mégis vannak, akik tudatosan megszegik az előírásokat – számolt be a Maszolnak egy ott élő magyar lány.

Hier Lydia születése óta New Jersey-ben él, családja magyar származása és a magyarsághoz való ragaszkodása révén kitűnően beszéli felmenői nyelvét. A Maszol megkeresésére adott helyzetképet a koronavírus-járvány egyik egyesült államokbeli gócpontjából.

„Eléggé rossz a hangulat, és nem lehet tudni, hogy mi lesz holnap. Nagyon félelmetes és nyugtalanító ez az egész, de személy szerint próbálok valamennyire pozitív és nyugodt maradni. Tudom, hogy vége lesz egyszer” – kezdte beszámolóját Lydia. A fiatal lány szerint a lakosság többféleképpen áll a vírus terjedéséhez: „van olyan, aki ezt az egészet komolyan veszi és van, aki egyszerűen nem hajlandó erre. Nagyjából mindenki nyugtalan és fél, de azért van egyfajta bizakodás és remény, hogy ez majd elmúlik”.

A hatóságok intézkedései szerint mindenkinek otthon kell maradnia karanténban, csak akkor lehet kimenni, ha feltétlenül szükséges, például élelmiszerekért, ilyenkor kötelező a maszk viselése – folytatta Lydia. „A városomban nagyjából betartják a szabályokat, de tudom, hogy vannak emberek, akik valamiért egyszerűen nem hajlandóak erre és tiltakoznak mindenféle szabály ellen. Az ismerőseim tudják: otthon kell maradni, hogy egészséges maradjon mindenki, és gyorsabban elmúljon ez az egész” – mesélte.

A 2013-as amerikai népszámlálás adatai szerint az Egyesült Államokban 1.763.081 magyar vagy magyar származású ember él. 2001-ben 1 598 724 ember állította magáról, hogy elsősorban magyar származású. New Jersey államban él az USA ötödik legnépesebb magyar származású csoportja, lélekszámuk 2013-ban 168.615 fő volt.

Hogyan üti el az időt egy huszonéves fiatal New York közvetlen szomszédságában? „Otthon vagyok, de néha mégis kimegyek sétálni, vagy egy kis túrára a mellettünk levő erdőben. Ugyanakkor az egyetemen még vannak virtuális óráim és tanítok is online. Egy tenisz-klubban dolgozok, mint recepciós, de ez bezárt, mivel nem egy alapszükségletek ellátására szolgáló cég. Emellett még dolgozok, mint óvónő a helybeli magyar iskolánkban. Persze ez is bezárt, mint a többi iskola, de azért még tartunk online óvodát a kicsiknek. Egyetemre is járok, de az most teljesen online működik. Sok időt töltök a családdal is, persze, és szoktam video chat-elni a barátaimmal, és a nővéremmel, aki most Budapesten él. Fura, hogy most minden az online világba került át” – mondta el Lydia.

A lány szerint a legrosszabb a bizonytalanság: „az, hogy nem lehet tudni hogy ennek mikor lesz vége. Nekem sok nyugtalanságot okoz, hogy mi fog történni. Nyugtalanít, hogy vannak ismerőseim, akik elkapták ezt a vírust, így most már személyesen is érint a járvány. Az sem javít a hangulatomon, hogy New York után épp New Jersey államban a legmagasabb a halottak száma”.

Az Egyesült Államokban kedden 1433 ember hunyt el az új típusú koronavírus okozta Covid-19 nevű tüdőgyulladásos betegségben, és ez az elmúlt két hétben ebben a tekintetben a legkisebb szám volt. A múlt héten ugyanis volt olyan nap, amikor 24 óra alatt 4591 halálos áldozatot követelt a járvány. New Jersey államban keddi adatok szerint 85.301 az igazolt esetek száma és 4.202 fő esett a járvány áldozatául. Érdekesség, hogy e két államban nem tartanak nyilván gyógyult eseteket.







EZT OLVASTA MÁR?

X