Budapesten egyenlő félként kezelik a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságát


-A A+

Nemzetpolitikai szempontból ma már egyenlő félként kezeljük a diaszpóra magyarságát a Kárpát-medencében élő honfitársakkal - mondta Grezsa István kormánybiztos a Kőrösi Csoma Sándor Programról kedden Budapesten rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

A nemzetpolitikai államtitkárság összegzése szerint a kormánybiztos az eseményen kiemelte: 2011 óta következett be az a változás a nemzetpolitikában, amelynek köszönhetően a diaszpóra magyarsága a megfelelő helyre kerülhetett és továbbra is kiemelt figyelmet érdemel, ezt támasztja alá a Kőrösi Csoma Sándor Program sikere is. Hozzátette: május végén lesz a jelenlegi ösztöndíjasok beszámolója az elvégzett munkájukról. "Ez a sajtó számára is nyilvános lesz, hogy azok a sajtóorgánumok is értesüljenek a program részleteiről és sikereiről, akik ez elől korábban elzárkóztak" - fogalmazott Grezsa István.

A kerekasztal-beszélgetésen Zsonda Márk volt Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjas, aki az Argentínai Chacóban teljesített szolgálatot, elmondta: Chacóban, az anyaországtól 13 ezer kilométerre fennmaradt egy magyar "zárványkultúra", amely sokat megőrzött számunkra a száz évvel ezelőtti magyar népi kultúrából és emberi tartásból. Hozzátette: a chacói magyarok a magyar kultúra egy mára eltűnt szegmensének hiteles és elhivatott őrzői, akik között lehetősége nyílt megtapasztalni, miként lehetett pótolni egy évszázadnyi elzártságot, tudást aktualizálni, egyesületeket modernizálni és a fiatalokat a mai magyar kultúrába bevonni úgy, hogy megmaradjanak annak is, amik eddig voltak.

Hartmann-Kakucska Mária, aki az argentínai Cordoba városában töltötte ösztöndíjas időszakát, kiemelte: fontos tudni, hogy a magyarok nem kalandvágyból, hanem politikai és gazdasági kényszerek hatására mentek ki Argentínába. Hozzátette: a Buenos Airesbe kivándorolt magyarokhoz hasonlóan Cordoba városának magyarsága is híven őrzi anyanyelvét.

Mészáros Eszter két alkalommal vett részt a program ösztöndíjasaként az Amerikai Egyesült Államokban, az utóbbi félévben, Detroitban. A beszélgetésen hangsúlyozta: bár kontinensnyi távolságra volt szülőhazájától, az élete részévé vált a helyi magyar közösség. Úgy érzi, sikerült sokat tennie és maradandót alkotnia kiküldetése helyszínén: táplálni a magyarság magját a legifjabb generációban, a gyerekekben.

Tálas Tünde, a Kőrösi Csoma Sándor Program clevelandi ösztöndíjasa a clevelandi Bocskai Rádió munkatársaként több magyar eseményen vett részt az Egyesült Államokban, amelyekről rendszeresen tudósított. Kiemelte: a clevelandi magyarság az egyik legnagyobb létszámú magyar közösség, ahol még a második és harmadik generáció tagjai közül is sokan beszélnek magyarul. Hozzátette: nagyszerű emberekkel találkozott, akiknek fontos a magyar identitás megőrzése, s akikhez szívesen visszamenne bármikor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X