A böjt a testi és lelki méregtelenítésre is alkalmas lehet


-A A+

A farsangtemetés, a húshagyókeddi fánksütés után hamvazószerdával elkezdődik a nagyböjt időszaka. Ám a böjt nemcsak vallási szempontból lehet fontos, hanem méregtelenítő, egészségmegőrző hatása miatt is – derült ki Nagy Botond pszichológus, holisztikus szemléletű integrált terápiával foglalkozó szakember előadásából, amelyet az Egészség Ház szervezésében a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében tartottak.

Mit együnk? – tette fel a kérdést az előadó, aki szerint erről igencsak megoszlanak a vélemények, azt azonban érdemes betartani, hogy lehetőleg tiszta forrásból származó és feldolgozatlan élelmiszereket fogyasszunk, mivel minél inkább feldolgozott egy élelmiszer, annál több adalékanyagot tartalmazhat. 

Az emésztőrendszeri problémákat sokszor nem az okozza, hogy mit eszünk, hanem az, hogyan fogyasztjuk azt el – figyelmeztetett a szakember, aki szerint a munka közben gyorsan elmajszolt péksüteménnyel nem teszünk jót szervezetünknek. „Az emésztés már az étel megszagolásával, a rágondolással, ránézéssel elkezdődik” – mondta Nagy Botond, majd hogy ezt bizonyítsa, felszólította a rendezvényen résztvevőket, képzeljék el, ahogy felszeletelnek egy citromot, amelynek leve végigcsorog a vágódeszkán. 

„Ha munka közben eszünk, azzal szervezetünknek egyszerre két feladatot adunk, ám így egyikre sem tud koncentrálni" – magyarázta a szakember. Hogyan együnk? A holisztikus integrált terápiával foglalkozó előadó elmondta, csukott szájjal együnk, jól rágjuk meg a falatokat, figyeljünk az ízekre. Gondoljuk át étkezés közben, hány ember munkája kellett ahhoz, hogy az asztalunkra kerüljön az étel és adjunk hálát ezért. Fontos, hogy nyugodt körülmények között együnk, ne nyomkodjuk közben a telefont, ne szóljon a zene, igyekezzünk lelassulni és evés után pihenjünk 20 percet. „Bár mindez utópisztikusnak tűnhet, legyen ez egy irány, amelyre törekedhetünk” – magyarázta Nagy Botond.  

A böjt és szabályai

A 15 éve rendszeresen böjtölő szakember meghatározása szerint a böjt egy tudatos és szándékos lemondás. Azonban nielőtt belevágnánk, fontos feltennünk a kérdést: mi a célunk vele? Például egészségesebben akarunk táplálkozni, le akarunk fogyni, az önkontrollt akarjuk fejleszteni, esetleg vallási okai vannak.

A szakember hangsúlyozta, a böjtölésnek megvannak a maga szabályai, amelyeket önmagunk és egészségünk érdekében be kell tartani. Ezek: 

  • Önmagunkért tegyük, ne divatból!
  • A célunkat, eredményeinket önmagunkhoz mérjük!
  • Készüljünk fel rá testileg és lelkileg egyaránt!
  • Haladjunk fokozatosan, hagyjunk időt magunknak és szervezetünknek, hogy megszokjuk a böjtöt!
  • Fogyasszunk megfelelő mennyiségű vizet!
  • Legyünk figyelmesek!
  • Ne törjünk meg!
  • Fokozatosan hagyjuk abba a böjtöt!

A böjt méregtelenítő hatása

„A halál a belekben kezdődik” – idézte a szakember Hippokratészt, majd hozzátette: szinte minden élettani folyamatnak köze van az anyagcseréhez. Az előadó feltette a kérdést, ha olyan fontos számunkra a tárgyaink és környezetünk tisztán tartása, miért nem figyelünk oda szervezetünk belső tisztaságára is. A szakember szerint nagyon fontos a beleink „tisztán tartása is”, hiszen az évek során felhalmozodó bélsár nehezítheti a táplálék felszívódását, illetve emésztési problémákat okozhat. 

Erre nyújthat megoldást a böjt méregtelenítő hatása révén. Nagy Botond ismertette a böjt lehetséges formáit is. Már úgy is sokat tehetünk egészségünk érdekében, ha egy ideig csak könnyű ételeket fogyasztunk, de lemondhatunk káros szenvedélyeinkről is erre az időszakra. 

Az általános böjt alatt Nagy szerint az értendő, ha lemondunk az édestejről, a zsíros sajtokról, a tojásról, a vörös húsokról, a fehér lisztről és az édességekről. Szigorú böjtön pedig azt értjük, ha az állati fehérjéket, a fehér lisztet és az édességet kerüljük tudatosan. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogyha lemondunk az állati eredetű fehérjékről, fontos helyettesíteni azt növényi eredetű fehérjékkel, mert szervezetünknek szüksége van a tápanyagokra. Nagyon fontos továbbá a rendszeres és megfelelő mennyiségű vízfogyasztás is. 

A böjt nemcsak lemondást jelenthet, hanem például tudatosságot a táplálkozásunkban, amikor válogatott, minőségi ételekkel igyekszünk tenni valamit önmagunkért. 

A böjt pszichológiája

Nemcsak a testünkre, de a lelkünkre is hatással van a böjt, fejleszti az önkontrollt, az önismeretet, az akaraterőt, az önbizalmat, a magabiztosságot, megadja a tudatot, hogy tudunk változtatni a dolgokon – állítja a szakember, aki arra azért figyelmeztetett, hogy reális célokat tűzzünk ki magunk elé, különben kudarcként éljük meg a böjtöt. Inkább keveset vállaljunk, de azt teljesítsük. További tanácsa, hogy írjunk egy motivációs listát, amelyre összegyűjtjük, miért akarunk böjtölni, ez sokszor segíthet. 








EZT OLVASTA MÁR?

X