Szabados Andrea: a „kell”-t ki kell iktatni a szexuális életünkből – interjú
A házassággal, elköteleződéssel általában átalakul a szex. Hogyan és miért? Többek között erről kérdeztük Szabados Andrea szexuálpszichológust.
Mikor van felkészülve egy pár a gyerekvállalásra? Van-e különbség ebben a nemek között?
Határozottan különbséget kell tennünk a spontán és a tervezett család között. Van, aki mindent tervszerűen végez: összejöttünk, összecsiszolódtunk, összeköltöztünk, összeházasodtunk és utána kell érkeznie a gyereknek. Ebben az esetben nagyon nehéz megítélni, hogy a pár tényleg fel van-e készülve a gyerekvállalásra, vagy a gyerek csak egy tervvel járó pont. Nagyon veszélyes dolog, hogyha nem jövünk rá, hogy valójában nem mi akarjuk a babát, és hiányzik a belső késztetés, mert kiéltük a párkapcsolatunk többi pontját, és többet akarunk belevinni, vágyunk a következő lépésre.
A másik típusnak, a spontán családnak két oldala van. Lehet spontán azért, mert felelőtlen a pár, tengnek-lengnek együtt elköteleződés nélkül, és egyszerűen „becsúszik” a gyerek, illetve lehet spontán egy család azért, mert fókuszálnak a kapcsolat csiszolására, természetes ütemben működik az elköteleződés, természetes szépséggel megélik a kapcsolatukat, és jön az vágy, tervezés és görcsölés nélkül. Szerintem ez az egyik legegészségesebb megközelítése a gyerekvállalásnak.
Egy másik tipikus felelőtlenség, amikor a pár nincs feltétlenül egyensúlyban már a gyereknevelés előtt sem, és azt várják, hogy a gyerek majd rendbe teszi a párkapcsolatot. Az ilyen körülmények között született gyerek mindig meg fogja szenvedni, hogy erre a célra használják a felnőttek. Sajnos ilyen helyzetekkel találkozom a munkám során. Ezt a legjobban az bizonyítja, hogy amikor válásnál megkérdezem, voltak-e ahhoz hasonló problémáik a gyerekek születése előtt, ami miatt vállni akarnak, kivétel nélkül mindenki azt mondja, hogy igen.
Ha vannak akadályozó tényezők (pl.: költözés, munkahelyváltás) akkor a felelősség vs. felelőtlenség tudja eldönteni, hogyan állunk a konkrét védekezéshez. Teljesen felszabadítjuk a védekezést az elköteleződés, házasságkötés után vagy vannak olyan objektív tényezők, ami miatt még nem állunk készen rá.
Először tehát teremtsük meg azt a közeget, ahol nyugodtan tudunk gyereket vállalni?
Igen, de sokkal inkább érzelmi szempontból, mintsem azt a beteges tervet kövessük, hogy csak akkor legyen gyerekünk, ha van házunk és elég pénzünk. Ha valaki a munkaorientált, az a gyerekvállalás után sem fogja feladni. Nagyon gyakran találkozom olyan családokkal, akik nagyon nehezen tudják beosztani, megteremteni az egyensúlyt a karrierjük és a gyereknevelés között. Nem lehet naivan hozzáállni a gyerekneveléshez, hogy majd csak úgy felnő, mert már nem azt a világot éljük.
Korábbi beszélgetésünk során említette, hogy a házassággal, elköteleződéssel átalakul a szex. Hogyan? Mit ért ez alatt?
Sajnos nagyon gyakran veszem észre azt, hogy az összeköltözés után – tehát attól a stádiumtól kezdve, hogy elköteleződünk egymással – beszippant minket a rutin és egyfajta toxikus monotónia: elmegyünk munkába, elintézzük az ügyes-bajos dolgainkat, kifizetjük a számlát, folyamatosan látjuk a feladatainkat stb., és ebben a listában általában a szex kerül az utolsó helyre.
Ez úgy hangzik, mintha ez az elköteleződéssel együtt járna, miközben talán az lenne a normális, hogy azért költözik össze egy pár, mert együtt akarnak lenni. Kevésszer hallani olyan nőről, aki felszabadultan elfogadja a konyhapulton a férje kezdeményezését olyankor, amikor halomban áll a mosatlan. Nincsenek tudatosan kezelve az együttlétek, még mindig él az a tévhit, hogy a párkapcsolatok maguktól működnek, és egy bizonyos idő után kihagyjuk a kapcsolatunkból a szenvedélyt. Ha ez nincs, általában a gyereknevelés is nagyon problémás, ezt visszaigazolták nekem azok a párok, akiknél nehézkesen jött a gyermekáldás. Ilyenkor a szeretkezés és a gyerekvállalás feladattá válik.
Hogyan őrizzük meg ilyenkor a romantikát?
Mindenképpen egy spontán megtervezettségnek a kombinációját ajánlom. Lehetséges a gyakorlatban spontán tervezni, például spontán találom ki, hogy ezer éve nem voltam színházban és lefoglalok egy jegyet a vasárnapi előadásra. Vagy spontán ajándékozom meg a páromat azzal, hogy áthívom a barátnőmet, hogy vigyázzon a gyerekre és közösen elmegyünk vacsorázni.
Hogyan kezeljük azt, ha nem jön a baba?
Ha a háttérben tudatos tervezés áll (biológiailag serkentjük a szervezetünket), akkor nagyobb stresszt jelent a gyerekvállalás, mert feladattá válik. Megjelenik a kell: kell csinálni, kéne hogy jöjjön, mert teszek érte. Ezek a plusz jelentéstartalmak okoznak nekünk stresszt, mert normális esetben, ha a szexualitás szexualitást jelentene, mi stresszelnivalónk lenne? Konkrét tanács, hogy egy ilyen periódusban a gondolkodásunkból ki kell iktatni a kell szót. Ahelyett, hogy „kell egy gyerek”, mondjuk inkább azt, hogy „szeretnénk egy gyereket”.
Fontos tudni, hogy nagy ellentmondás van ebben a férfi és a nő között: a férfi nem szokta a „kell világot” követni. Nagyon sokszor emiatt kezdenek eltávolodni egymástól a pár tagjai – ahelyett, hogy mégközelebb kerülnének egymáshoz –, mert akkora terhet tesz a nő a férfi vállára, hogy haptákban álljon, mindig amikor a terv megkívánja. Ezzel ki tudja szó szerint ölni a szenvedélyt a férjéből. Sokszor nem tudatosítjuk, mennyire romboló ez a hajcsár stílus.
Mi tanácsos: gyerekvállalás előtt elmenni és kivizsgáltatni magunkat, vagy próbálkozni bizonyos ideig és csak azután?
Az aranyközéputat javaslom: lehet próbálkozni, ha ez természetes, szeretünk együtt lenni, szeretnénk idővel egy családot és nem görcsölünk rá. Egy védekezés nélküli fél év után azonban érdemes racionálisabban gondolkodni és elmenni orvoshoz. De ezt csak abban az esetben, ha a pár addig egészséges életmódot folytatott. Ellenkező esetben a gyerekvállalás gondolatával egy időben érdemes elvégeztetni az alapvető vizsgálatokat.
Mire kell figyelni a szexualitásban a gyerektervezés ideje alatt. és melyek azok a hibák, amelyeket elkövethetünk?
A hibákkal – görcsösség, nagyon erőltetett tervezés, a szenvedély kiiktatása, monotónia – igazából eltávolodunk a párunktól, ahelyett, hogy közelebb kerülnénk: elmaradnak a dicsérő szavak, a meleg pillanatok, a meglepetések, a spontán randik. Amit kifejezetten szoktam ajánlani a pároknak az egy állandó tevékenység, közös hobbi bevezetése. Ezáltal kizökkennünk a saját görcsösségünkből.
Ahogy a szinglik sokszor a párokat veszik észre, úgy a gyermekre vágyók, kismamákat, kisgyerekeseket. Ezt hogyan lehet jól kezelni?
Azt veszem észre, hogy aki mindenhol gyereket lát, ott nemcsak egy tiszta gyerekvállalási cél van, hanem burkoltan más is: ezzel akarjuk megmenteni a házasságunkat, egy belső ürességet kitölteni, az önbecsülésproblémákat eltakarni. Teljesen természetesen, ha nagyon úgy érzi a pár, hogy fel van rá készülve, megjelenhet egy egészséges hiányérzet. Nem kell ezt semmiféleképpen figyelmen kívül hagyni, de inkább proaktívan kell rá reagálni, mintsem kicsit depressziósan elmélyülni ebben.
Ha nagyon sokáig próbálkozunk gyerekvállalással és nem jön össze, érdemes felkeresni egy pszichológust, mert bizonyított tény, hogy ahogy az orgazmust is tudja hárítani a szervezet, úgy a gyereket is. Ha a pár között nincs valami rendben, lehetnek ilyen hárítási folyamatok a női testben.
Emellett érdemes elmenni dietetikushoz és az orvosi vizsgálatokat elvégeztetni. Amit még javasolni tudok, hogy tényleg vegyük észre azt, hogy soha többé nem lesz alkalmunk ketten lenni, és picit naivság azt gondolni, hogy teljesen gyönyör lesz a gyerekvállalás. Őszinte tanácsom, hogy ilyenkor készítsen a pár egy olyan bakancslistát, amit csak ketten lehet megvalósítani gyerek nélkül. Ez segít elmélyíteni vagy éppen visszacsempészni a szenvedélyt a kapcsolatba.
Hogyan alakul a szex és szexualitás a terhesség alatt és után?
Nem lehet általánosítani, mert biológiai szempontból vannak olyan szervezetek, amelyek a hormonháztartás felborulása miatt inkább kívánják a szexet, mások pedig kevésbé. Nem mindenkire jellemző ez, de vannak a várandósságban olyan periódusok, amikor egyéb tünetek megakadályozzák a szexualitást (rosszullét, hányás, fáradtság). Ha ezek nincsenek, akkor lehet gyakorolni a szexualitást. Fontos tudni, hogy a pocakban lévő babának nem esik baja a szextől. Nem a szextől, sokkal inkább a szexmentesség miatt felgyűlt veszekedések, frusztráció miatt sérülhet a gyerek. Ha a tünetek, vagy a pocak nagysága meggátolja a konkrét aktust, akkor a játékosságot, kíváncsiságot kell elővenni és például felfedezni a nő testének új domborulatait.
Terhesség után optimálisan 6 hetet kell csak hagyni a szervezet regenerálódására, s utána – hacsak nem tiltja az orvos – lassan és visszafogottan lehet szexuális életet élni.
- 33189 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33191 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33191 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33192 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33194 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33194 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni