A tanulás jelen van az élet minden területén, legyen szó oktatásról, munkáról, személyes tapasztalatokról. Sokszor viszont nem is vagyunk tudatában annak, hogy milyen tanulási stratégiák, eszközök állnak a rendelkezésünkre, vagy melyik az a módszer, amely a legelőnyösebb számunkra. Így van ez az iskolákban, egyetemeken is, ahol az oktatók gyakran megfeledkeznek arról, hogy a tanulás hogyanja éppolyan fontos, mint a tananyag feldolgozása. A csíkszeredai Fidelitas Ifjúsági Egyesület immár 15 éve kiemelt feladatának tartja a képzések mellett az oktatásfejlesztést is, így májusi meghívottjuk Lantos Mihály, tanulásmódszertan-szakértő, egyetemi oktató volt.

A Lépéselőny című tanfolyamon a résztvevők olyan stratégiát sajátíthattak el, melynek segítségével megtanulhatnak hatékonyan, rövidebb idő alatt, több élménnyel tanulni, a végeredmény pedig a maradandó tudás. A komplex tanulási stratégia jelentősen megkönnyítheti a diákéveket, hiszen nem igaz az, hogy tanulni csak szenvedések árán lehet. Felnőttként és gyerekként is tanulunk folyamatosan, viszont nem mindegy hogy hogyan, és milyen módszerekkel. Bár erre nincs bevált recept, mindenki saját maga kell megtalálja.

„Sosem szerettem tanulni, már az iskolában sem, mert nem találtam benne semmilyen élményt. 31 évesen kaptam meg az első egyetemi diplomámat, mert idővel rájöttem, hogy a tudás az jó, mert a tudás segítségével magam irányíthatom az életemet”– mondta Lantos Mihály.

Rengeteg módszer áll rendelkezésünkre, olyan pofonegyszerű dolgok, amelyekről nem is sejtenénk, hogy segíthetnek a tanulás megtanulásában. Lantos Mihály már több mint 15 éve foglalkozik ezzel a témával, kutatja a módszereket, stratégiákat és diákoknak, felnőtteknek egyaránt segít abban, hogy ezt beépíthessék mindennapjaikba. Ez a képesség mindenkiben benne van, mindenki számára elérhető.

„A mai világ rohanásának köszönhetően az emberek nagyszerűen tudják használni a körülöttük lévő világot, ez viszont nem feltételezi azt, hogy értik is. Ma sokkal több információt kell használni, mint mondjuk 150 évvel ezelőtt, mégis a köztudatban, az oktatásban azokkal az eszközökkel tanítják a diákokat, mint régen. A hatalmas információrobbanás magával hoz új dolgokat, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy tanulhassunk. Nem futtathatunk mai programot egy 200 éves szoftverrel, amely már elavult” – tette hozzá a szakember.

Az első és talán legfontosabb kérdés az, hogyan találjunk élményt a tanulásban? A legtöbb diák, ha meghallja a tanulás szót, azonnal órákig tartó magolásra gondol, kínlódásra, felesleges időtöltésre. A képzelet fontosabb, mint a tudás, a kreativitás, s ezt kell beleépíteni a folyamatba. „Einstein is elképzelte az elméleteit, majd utána nyúlt a tudományos módszerekhez, amelyekkel gyakorlatba ültette és nem pedig fordítva. Az egyik leghatékonyabb dolog, amely a kisgyerek képzeletét edzi és fejleszti az a mese, az a mese, amelyet hall a gyerek és nem a tv-ben lát. Nagyon fontos, hogy ő képzelje el a történetet, ne kényszerítsenek rá már elképzelt dolgokat” – magyarázta az előadó.

A kisgyerekek életünk első hat évében óriási fejlődésen mennek át, minden érdekli őket, mindenre kíváncsiak, mindent meg akarnak tapasztalni. Gondoljunk arra, milyen büszkén veszik hátukra a táskát az első osztályosok, milyen lelkesen közlik családjukkal, hogy ők már nagyok, iskolásak, majd eltelik néhány hónap és ez gyökeresen megváltozik. Alábbhagy a lelkesedés, az önbizalom, ami nem is csoda, ha a tanulás folyamatában állandóan kudarcélmények érik őket.

„Ha erőszakkal próbáljuk rávenni magunkat vagy gyerekeinket a tanulásra, az semmiképp nem megoldás. Adjunk tanulási eszközöket a kezébe, segítsünk kialakítani a tanulási szokásait, a saját képességeihez mérten. Adjunk pozitív visszajelzéseket, így felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy tanulni igenis élmény” – tette hozzá Lantos Mihály. A diákéveknek nem a szenvedésről kell szólnia, hiszen nem mindegy hogy nyugodtan vagy stresszes állapotban ülnek be a gyerekek a padba. Az igazi tanulás nem az iskolában kezdődik, hanem a játszadozásban, a tapasztalásokban. A tanulás játék is lehet, egy játékos folyamat, amely élvezhető.

Használjuk jobb agyféltekénket a tanuláshoz is

„Mint tudjuk az agyunk két részből áll, a bal és jobb agyféltekéből. A bal felel a racionális, logikus és elemző döntésekért, dolgokért, a jobb pedig a kreatív, az érzelmes, humoros, itt lakozik a képzelet és minden, amit élvezni lehet az életben. Amikor feltesszük a kérdést, hogy hogyan tanuljunk, agyunk bal féltekéje azonnal a gyakorlás, ismétlés választ fogja adni. De ez viszont csak a képességek készségszintre való fejlesztése, új ismeretek megszerzéséhez, megértéséhez nem túl jó módszer” – ecsetelte a szakember. A magolás, bal agyféltekés folyamat, amely túl sok időt vesz igénybe, amivel csak szöveget tanulunk, de nem értelmezzük, értjük meg azt. A magolásnak 3 fő hátránya van: az idő, a felejtés és a megértési szint. Ezek mind-mind gátoló tényezők a megértésben.

Lantos Mihály, Lépéselőny című könyvében a jobb agyfélteke fontosságát taglalja a tanulásban, vagyis hogy társítsuk képzeletünket a megtanulandó anyaghoz, az új ismeretekhez. Agyunkat (mindkét féltekét) úgy kell használni, amire rendeltetett, s így nem kizáró jellegű az sem, hogy szórakozva, képzelődve, humorral tanuljunk meg új dolgokat. Így válik élménnyé és élvezhetővé a tanulás.

„Ha úgy képzeljük el a kovalens kötést, mint egy fiú és egy lány összekapcsolódását, akik most ismerkednek egymással, s összebújnak, akkor biztosan hamarabb meg fogjuk jegyezni, mintha az előre megírt meghatározást mondogatnánk. Hogy ez megvalósuljon, egyszerre kell bekapcsolnunk a két agyféltekénket, egyszerre kell használnunk őket. Hányszor halljuk diákként, hogy a hülyeséget azt milyen hamar felfogjuk, megértjük, megtanuljunk. Akkor miért ne lehetne ezt a módszert a tanulás szolgálatába állítani? – mondta Lantos Mihály.

Hogyan kapcsoljuk be képzeletünket?

A szakember előadását különböző képzelet-bekapcsoló technikák ismertetésével folytatta, amelyek segítenek abban, hogy magunk által kitalált és nekünk megfelelő (sajátos) módszereket alkalmazzunk a tanulásban.

„Ezek közé tartoznak a vágyak, célok és tervek is. Ha tudom, hogy mire lesz jó nekem az az egy vagy két óra, amit tanulással töltök el az már egy jó kezdés. Ha tudjuk, hogy mire számíthatunk, az egyben biztonságérzetet is ad nekünk” – tette hozzá az egyetemi oktató. Ilyen még a komfortzóna is, amely a belső szokásainkat foglalja magába, vagyis azokat a dolgokat, amelyeket szívesen és mindennap elvégzünk.

 A komfortzónán kívül helyezkedik el a hitrendszer. „A hitrendszerünkben vannak azok a dolgok, amelyekről tudjuk, hogy képesek vagyunk rá, tettek nélkül is. Ami ezen kívül esik, azt már lehetetlennek tartjuk. Ha a tanulás folyamatát is bevonjuk a hitrendszerünk és komfortzónánk határain belül, akkor tudni fogjuk, hogy igenis megtudjuk csinálni és az önbizalom még egy löketet fog adni az új ismeretek megszerzéséhez” – mondta az előadó. Ha azt a parancsot adjuk az agyunknak, hogy nem tudom, nem vagyok rá képes, akkor ezt is fogja teljesíteni. Akármennyire is közhelyesnek hat ez a kijelentés, a helyes hozzáállás, a pozitív hozzáállás elengedhetetlen.

Egy másik eszköz a lazítás, a relaxáció, hisz stresszhelyzetben (ilyen vizsgákon, iskolákban, mindennapokban is előfordulhat) az agy vészhelyzet üzemmódba kapcsol, vagyis beszűkül a gondolkodás. Ez pedig azt hozza magával, hogy abban a pillanatban csak az jár a fejünkben, amit nem tudunk és nem az, amit megértettünk. Erre remek példa az, hogy kiállva a tanár elé egy szó se jut eszünkbe, majd a padba beülve sorban ugranak be az információk, a kérdésekre adott válaszok. Ha nyugodtak vagyunk, tudatában annak, hogy igenis megjegyeztük, amit kellett, akkor az eredmény is hasonló lesz.

„Ehhez hozzátartozik a pozitív gondolkodás. Negatív gondolatok mindig érnek bennünket, nem tudjuk kikerülni, a kérdés csak az, hogy meddig cipeljük magunkkal ezt a terhet. A bekapcsoló technikák tehát szorosan összefüggnek egymással és kiegészítik egymást. A legtöbb ember fel sem fogja, hogy mekkora erő és lehetőség van a képzeletben. Ezen képességünknek nincsenek határai, nincs olyan dolog, amit nem tudnánk elképzelni, akkor ezt kell tennünk tanuláskor is. Képzeljük el a kovalens kötést, képzeljük el a történelemi eseményeket vagy Pitagorasz tételét” – mondta Lantos Mihály, aki ezután saját formákkal, színekkel ellátott előadás jegyzetét mutatta meg a résztvevőknek. Ezen a papíron egyetlen betű sem szerepelt, az előadó mégis tudta, hogy melyik rajzocska mit jelent és hogy az hogyan segít neki az emlékezésben, felidézésben.

Saját képzeletünk segítségével könnyen megjegyezzük az anyagot, könnyen megértjük az új ismereteket, később pedig fantáziaképeink segítségével hívjuk elő őket. Hozzácsatolható amolyan mellékletként az elmetérképezés, vagyis egy igazi joker-módszer. Egyfajta jegyzet, amivel bármilyen nagy anyagrészt ki lehet jegyzetelni. Hosszú, egybefüggő szövegekből egy olyan „rajzot” tudunk csinálni, amire rápillantva rengeteg információ aktivizálódik az agyban. A lap közepén szerepel a központi téma, majd innen ágaznak ki az alcímek, amelyekből újabb alcímek válnak ki. Így egy hierarchikus rendszer alakul ki. Nem föltétlenül betűket kell ábrázoljon, lehet bármi, ami a képzeletben megszületik. Egy speciális jegyzetelési forma, amely sajátos, egyedi és nagy valószínűséggel csak a készítője számára érthető. De mit számít, ha mégis segít a megértésben és a memorizálásban?

Egy szó, mint száz a tanulás nem egy passzív befogadási folyamat, hanem egy játékos és kreatív tevékenység, ha az ember teret ad saját elképzeléseinek, de ami ennél is fontosabb, hogy bízik bennük és mer rá építeni.