Hogyan javítsuk táplálkozással a memóriánkat? Szakértőt kérdeztünk


-A A+

A vizsgaidőszak általában nem a tudatos menütervezésről, egészséges étkezésekről szól, hanem a hajnalig tartó tanulásról, a kevés pihenésről és a gyors étkezésekről. Táplálkozásunk azonban a szellemi képességeinkre is hatással van, ezért Szilágyi Karola dietetikust arról kérdeztük, hogyan ajánlott táplálkozni a vizsgaidőszakban. 

Hogyan tudjuk a táplálkozással javítani a memóriánkat?

Ha a régi görög mondásból – miszerint ép testben ép lélek – indulunk ki, következik, hogy akkor lehet  gyors és hatékony a gondolkodásunk, ha testünk egészséges. Testünk egészségéhez nagy mértékben hozzájárul a helyes táplálkozás, ezért mindig vegyük figyelembe, hogy annyit és azt együnk, amire szervezetünknek szüksége van.

Legyen három főétkezésünk és két-három uzsonnánk. Nagyon figyeljünk arra, hogy mikor fogyasztjuk el a nagyobb, illetve a kisebb mennyiségű táplálékot. A nagyobb mennyiségű táplálék előzze meg a napnak azt az időpontját, amikor intenzívebb kalóriafogyasztás  történik és kevesebb kalóriát fogunk elfogyasztani pihenés előtt. Az intenzívebb kalóriafogyasztás nem azt jelenti, hogy egy feladat elvégzése előtt, intenzív tanulás előtt sokat eszünk, mert ilyenkor elalszunk, fáradtabbak leszünk. Ilyenkor inkább a kis mennyiségű, azonban sok kalóriát tartalmazó ételeket válasszunk.    

Mit fogyasszunk és mit kerüljünk, az intenzív tanulás időszakában?

Hogy minél gyorsabban, logikusabban tudjunk gondolkodni, elsősorban agyun pihentetésére van szükség, tehát a 24 órából egy vagy két szakaszban történő 8 órás pihenésre.Az étkezésünkkel támogatni tudjuk agyunk működését.

Serkentőleg hatnak az idegrendszer működésére a következő elemek:

  • tökmag: magas omega-3 zsírsav tartalmának köszönhetően kitűnő hatással van a memóriánkra, ugyanígy a lazac, a dió, a mandula, a mogyoró és a pisztácia.
  • B-vitamin – az agy tápláléka – szerepe van az idegrendszer egészséges működésében, a szellemi frissesség megőrzésében. Magas B-vitamin-tartalmú ételek: teljes kiőrlésű gabonák, olajos magvak, hüvelyesek (babfélék, lencse, borsó), hal, tojás, sertéshús, szárnyasok, máj.
  • Az avokádó rostban, egészséges telítetlen zsírokban és antioxidánsokban gazdag és valamint  kitűnő B-vitamin-forrás.
  • Jó lecitinforrás: hüvelyesek, szójabab, diófélék, máj, lenmag, napraforgómag.

Energiaitalok helyett válasszunk inkább teákat, mint például a fekete tea, zöld tea vagy limitált mennyiségű kávét. Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele. Ez lehet víz, tea, áfonyalé (élénkíti a vérellátást), ananászlé (C-vitamin és mangán tartalmával segíti a felfogóképességet) grépfrútlé és limonádé, amelyek élénkítő hatással bírnak.

Melyek az egészséges nassolnivalók? 

A nassolás egy veszélyes fogalom, mivel nagyon sokszor az elhízás oka lehet. Nassolhatunk úgynevezett frissítőként, tanulás, mozgás, sportolás közben, gyorsan felhasználható és hamar lebontódó kalóriákat tartalmazó táplálékokat. Ilyenek például a gyümölcsök, dió, mandula és egyéb magvak, frissen előállított gyümölcslevek, kis mennyiségű csokoládé (egyes csokoládéfajták lecitint tartalmaznak).

Milyen tanácsot adna a vizsgázó egyetemistáknak?

A legfontosabb tanácsom, hogy egész évben tanuljanak, ne csak a vizsgaidőszakban. Ezenkivül ajánlom, hogy a napi 8 óra pihenést tartsák (akár több szakaszban), mivel a sorozatos éjszakázás vagy az elnyújtott folyamatos tanulás, pár nap alatt csökkenti az idegrendszer teljesítményét. Étkezzünk ötször-hatszor vagy akár többször, de mindig könnyen emészthető, kalóriában gazdag, de kis mennyiségű táplálékot. Ajánlom a gyümölcsöt, tejtermékeket, zöldségeket, főtt vagy párolt húsokat és az alkohol teljes mellőzését.








EZT OLVASTA MÁR?

X