Még mindig kevesen foglalkoznak országszerte méhekkel, hiányoznak a többgenerációs méhészetek, a méz titkainak apáról fiúra örökítése sem divatos manapság. A fiatal méhészgeneráció képviselője, a homoródalmási Kelemen Zsolt avatott be bennünket a méhészet rejtelmeibe.

Kelemen Zsolt első generációs méhész, családjában nem volt olyan, aki méhekkel foglalkozott volna. A fiatal méhész középiskolás korában szeretett bele a mesterségbe, ahogy fogalmazott: „szerelem volt sokadik látásra”. A székelyudvarhelyi ferences szerzetesek kollégiumában töltött diákévek alatt hétvégenként kellett segédkeznie a barátok méhészetében. A havi egyszeri hazautazások miatt sok időt volt alkalma eltölteni a kaptárak körül és kitanulni a méhészet mesterfogásait. Majd 2008 tavaszán megkapta az első méhcsaládot, attól kezdve folyamatosan fejlesztgette a családi méhészetet, jelenleg negyven családdal foglalkoznak – osztotta meg velünk a kezdetekről emlékeit Zsolt.

Hogyan is készül a méz?

A méhek rendkívül jól szervezett társadalomban élik életüket. Méhcsaládonként egy királynő feladata, hogy petéket rakjon és biztosítsa a dolgozó méhek utánpótlását, akik átlagosan hat hétig élnek – mesélte a méhész. A kaptárban kikelő méhek 21 napos koruk elérése után számítanak kijáró bogárnak, azelőtt a kaptáron belül végeznek feladatot. Ezután életük hátralévő részében a nektárgyűjtést végzik ezek a szorgos, dolgos rovarok. A nektárgyűjtés során a méhecskék virágról virágra szállnak és elvégeznek még egy nagyon fontos dolgot, a beporzást, ami nem tudatos részükről. Érdekes, hogy bizonyos ázsiai országokban annyira megcsappant a méhek száma, hogy sok esetben emberi beavatkozással kell elvégezni a beporzás folyamatát – mesélte Kelemen Zsolt.

Nem minden méhcsalád dolgozik, előfordul minden méhészetben néhány család, akik gyakorlatilag csak tartalékban vannak, nem aktívak, nem erősödtek meg annyira, hogy nektárt, virágport gyűjtsenek. Ilyen esetekben mérlegelni kell, hogy ha például fiatal a királynő, akkor mindenképpen érdemes egyben tartani a „gyengébb” családokat is, mert előfordulhat, hogy egy erősebb család királynő nélkül marad és egyesíteni kell a két családot – magyarázta a munka mellett méhészkedő fiatalember.

A méhész maga csupán a kész méz elvételénél játszik fontos szerepet a méz készítésének folyamatában. A méhek beviszik a nektárt a kaptárba, ott átadják a benti dolgozóknak. A nektár a méhek nektártartójában elkezd érlelődni, a rovarok különböző enzimeket adnak hozzá, majd bekerülve a kaptárba folytatódik az érlelési folyamat. Érdekesség, hogy a méhek közül vannak, amelyeknek az a feladatuk, hogy a kaptár bejáratánál repülve ventilálják a levegőt, ami által a behordott nektár fölösleges víztartalma távozik.

A méhek a kaptárban megérlelik a mézet és az érlelt mézet egy viaszréteggel lefedik. Amikor ez megtörtént, a méhész kiveszi a keretet, lerázza, lesöpri róla a méheket, lefedelezi egy fésűszerű villával és beteszi a pergetőbe, ahol a centrifugális erő segítségével edénybe csorgatják a mézet. A mézet ezután leszűrik, és úgy lehet tárolni.

A színméz előállításához el kell utaztatni a méheket egy bizonyos növénykultúrára – részletezte a szakmai fogásokat Zsolt. „A mi méhészetünkhöz hasonló álló-méhészetek csak vegyes mézet tudnak előállítani, kipergetni. Például a május végi időszakban virágozik az akác, de emellett egyidőben van gyermekláncfű, hárs, különböző herefajták is. A színmézet előállító utazó méhészek például május végén Medgyes környékén vannak az akácfák virágzása miatt legeltetni, azelőtt jártak az alföldi repcemezőkön. Amikor egyfajta virág nektártartalma meghaladja a teljes mennyiség 80 százalékát, akkor beszélhetünk színmézről” – avatott be a méz termelésébe a homoródalmási méhész.

Nem érdemes sietni

A méhész ott tévedhet, hogy túl hamar akar pergetni. Ha a keret kétharmada nincsen lefedve, akkor még nincsen teljesen megérlelve a méz: ha hamarabb kipergetik, megsavanyodhat, megerjedhet. Ugyanakkor nagyon fontosak a pergetés higiénés körülményei: tiszta legyen a pergető és a tároló edény is. „Divatos volt egy időben, hogy ha a vevő maga hoz edényt, akkor olcsóbban kapja meg a mézet. Mi nem csinálunk ilyet, ragaszkodunk az új, tiszta, hőkezelt üvegekhez, ezzel kizárunk egy olyan rizikófaktort, hogy esetleg a méz megromlik tárolás során” – mesélte Kelemen Zsolt.

Árulkodó a méz állaga

Rontja a hazai méhészet helyzetét a sokféle behozott méz, amelyek nem mindig képviselnek megfelelő minőséget. Előfordulnak szintetikusan előállított mézek, vagy olyan termékek, amik különböző adalékanyagokkal készülnek, ezek semmiképpen nem nevezhetőek jó minőségűnek. Elterjedt tévhit, hogy ha egy méz lecukrosodik, megkristályosodik, akkor az túlzottan cukrozott, vagy a méheket túl sok cukorral etették. Ezzel ellentétben az igazán jó méz igenis lecukrosodik. Hogy ez milyen mértékben történik meg az a méz fajtájától is függ. A repce cukrosodik leghamarabb, az akác pedig a legkésőbb, a vegyes mézek pedig valahol a kettő között. „De általánosan elmondható, hogy ha tavaszra egy méz nem cukrosodik le, ott valami baj van” – magyarázta a méhész.

A méz állaga is árulkodó lehet. Az igazán jó, eredeti méz már a tároló üveg átforgatásakor, a buburék-mozgása során is elárulja magát, egy híg, szintetikus méz sosem produkálja azt a lassú folyást, mint az eredeti. Ez persze függ a hőmérséklettől is, egy felmelegített méz természetesen lágyabb.

Kevés a méhész

Hargita megyében két méhész egyesület működik: a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi. A probléma, hogy sokan nem tudják továbbadni a méhészet tudományát, nem öröklődik a mesterség apáról fiúra. „Pedig a méhészet nemes feladat a mai világban. Jobban oda kellene figyelnünk a természetes dolgokra” – fogalmazta meg Kelemen Zsolt. A méhek világszerte fogynak, kevés méh, kevés a méhész. „Pedig igazán szép ágazat ez” – mondta lelkesen Zsolt, aki azt is elárulta, hogy saját ismerősei körében is nagyon kevés, aki szüleitől örökölve továbbvitte volna a méhészet hagyományát.

A növénytermesztésben használt vegyszerek itthon is nagy problémát okoznak a méhészeknek. A mezőgazdaságban sajnos ma már nem igen lehet vegyszerek nélkül tömegtermelést végezni, sőt faluhelyen is erős vegyszereket, gyomirtókat használnak a gyümölcsfák, veteményesek védelmében. „Nem mondhatom meg a szomszédnak, hogy ne permetezze le a fáit, pedig ezzel veszélynek teszi ki a méheimet” – fogalmazta meg Kelemen Zsolt. Nem egyszerű megbirkózni az értékesítés bürokratikus csapdáival sem. Egy kistermelőnek nagy terhet jelent a csomagolás, az értékesítés megszervezése és esélye sincs, hogy nagyobb üzletek polcaira kerüljenek a termékei, hiszen nincsen tömegtermelésre berendezkedve.

Virágpor, propolisz, méhviasz

A mézen kívül számos anyagot nyerhetnek a méhészek a méhektől. Ilyen a virágpor is, amely nagyon értékes termék, az elvétele pedig rendkívül aprólékos munkát igényel. „A méhek egészen apró, gyufafejnél kisebb nagyságú galacsinokban hordják a hátsó lábaikon a kaptárba, egy fél kilónyi virágpor számos méh megfeszített munkájának gyümölcse” – szemléltette Kelemen. A propoliszt fertőtlenítésre és ragasztásra használják a méhek a kaptárakban, például ezekkel ragasztják a kereteket, vagy ha bekerül egy apró állat, cickány, egér, vagy bogár és elpusztul, akkor azt bekenik propolisszal, hogy ne fertőzze meg a kaptárt. A propolisz összegyűjtése is nagyon időigényes munka: a méhek által két illesztés között használt propoliszt lekaparják a keretek éléről, vagy a kaptár belső oldaláról. A méhviaszt leadhatják a méhészek a szaküzletekben, vagy készíthetnek belőle különféle kozmetikumokat, gyertyákat is, ahogy teszik azt Kelemen Zsolték is.