Ismerd meg önmagad – belekóstoltunk a coachingba


-A A+

Mire jó egy Dixit-kártya a társasjátékozáson kívül? Miért fontos az önismeret? Hogyan tudjuk pontosan megfogalmazni a céljainkat? Többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ kedd este a K+ Közösségi Térben, ahol részt vettünk a Define Yourself tréningjén.

A 10-12 embernek megszervezett rendezvényt dr.Szabó Kinga pszichológus, tréner, coach – akivel korábban interjút is készítettünk az érettségire való felkészülésről  – valamint dr. Farkas Zsuzsanna, pszichológus, tréner vezette. 

Az eseményt egy játékos bemutatkozással indították a coachok: a terem közepére leterített Dixit kártyalapokból kellett választani egyet, majd az alapján röviden bemutatkozni. A szervezők kreatív feladatokat is ígértek, így a továbbiakban megadott szempontok alapján egy termékleírást kellett írjunk – önmagunkról. Kis idő elteltével párban vagy kiscsoportokban beszéltük meg a saját leírásainkat.

Mivel a termékleírás kapcsán gyakran szóba került a segítés, Farkas Zsuzsanna kiemelte, hogy „előbb magunkat kell szervizeljük, ahhoz, hogy másoknak is segíteni tudjunk". Fontos, hogy tisztában legyünk mind a testi (pl. stresszkezelő technikák), mind az érzelmi (pl. viselkedésmintáink) mind az értelmi (pl. szakmai és életcélok) és mind a szellemi esszenciánk energiaforrásaival. Hogy felmérhessük az energiaszintünket, a coachok által összeállított munkafüzetben egy tesztet is találtunk, amely világosan kimutatta, az energiamérlegünket. 

A Define Yourself Facebookos eseményénél egy meglepetésvendéget is ígértek a szervezők, ez a technika eszközeinek felhasználásával valósult meg. Az internet segítségével vett részt a tréningen Kaszás Péter, aki többek között vezetéspszichológiával foglalkozik, a Nézz szembe önmagaddal című könyv szerzője, valamint a Personal Guide viselkedéselemző rendszer kifejlesztője. Elmondta, hogy azért fontos önmagunk megismerése, hogy tudatában legyünk a viselkedési mechanizmusainknak. Fontos ezek tudatosítása, valamint az ezekkel való szembenézés, amely egy magányos folyamat lehet. Ezt követi a változtatás folyamata, ahol akár szakember (pszichológus, coach) segítségét is igénybe vehetjük, mivel ő külső szemlélőként "tét nélkül" tud velünk beszélgetni. A meglepetésvendég szerint a "recept" a folyamatos fejlődés, minden este tegyük fel magunknak a kérdést: "tettem-e valamit, ami hozzásegít az előbbre jutásban?"

Hogy valóra is váltsuk az álmainkat Szabó Kinga és Farkas Zsuzsanna által elsajátíthattuk a SMART célkitűzési módszert is. Fontos hogy a céljaink specifikusak (Specific), mérhetők (Measurable), megvalósítható (Achievable), relevánsak (Relevant) és határidőhöz kötöttek (Timely) legyenek.

A Define Yourself Ízelítőn kellemes hangulatban, változatos feladatokkal és segítő tanácsokkal gazdagodhattunk. 

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X