Volt, aki a szerelem miatt mondott le, volt, akit a családalapítás, a spórolás, egy megbetegedés vett rá, vagy éppen az, hogy „másban akarta megtalálni a megnyugvást”.  A dohányzásmentes világnap kapcsán beszélgettünk volt dohányosokkal arról, hogy mi motiválta őket és milyen volt leszokni a káros szenvedélyükről.

Alanyaink évekkel, hónapokkal ezelőtt még megrögzött dohányosként élték mindennapjaikat. Egyöntetűen számoltak be arról, hogy legtöbbször egyszerűen rutinból gyújtottak rá: amikor buszra vártak, unaloműzésképpen, amikor ittak egy sört, vagy csak azért, mert nem tudták, mit kezdjünk a kezeinkkel, és csupasznak érezték magukat cigi nélkül. 

„Nem kell félned: éltél a cigi előtt is, élni fogsz utána is”

Balázs őszintén számolt be arról, hogy többszöri nekifutás után sikerült véglegesen lemondania a cigarettáról, és láncdohányosként úgy élte meg a leszokást, „mint egy hátviszketést, amelyet nem vakargathat meg, így várnia kell, míg az magától elmúlik”. Hozzátette, eleinte görcsös kényszert érzett arra, hogy rágyújtson.

„Maga a gondolat is megrémített, hogy többet nem cigizhetek, mert fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni, amikor kint leszek egy sör mellett, s körülöttem mindenki cigizik. Mihez fogok kezdeni a frissen felszabadult két kezemmel, mit fogok tenni koncerten, vagy amikor gyalog megyek valahova, várom a buszt, esetleg szünetet tartok. A félelem miatt vettem rá magam nehezen” – magyarázta a fiatalember. Azt is elmondta, a tudat, hogy képes volt véghezvinni és jelenleg is folyamatosan tartani egy elhatározást, megnyugtatta a jövőjével kapcsolatosan. „Sokkal felszabadultabbnak érzem magam, olyan, mintha egy nagyon nehéz terhet raktam volna le. Ha a cigizésről le tudtam mondani, akkor bármilyen elhatározásomat véghez tudom vinni” – jelentette ki.

Alanyaink kiemelték, a leszokás nagyon nehéz folyamat, ezért jó előre megvitatni önmagunkkal, hogy az elhatározás után nem engedünk „kiskapukat” az életünkbe: „nincs többé olyan, hogy csak egyet-kettőt bulikkor, italozás mellé vagy csak azért, mert hosszú ideig bírtuk nélküle, és most már megérdemlünk egy szálat”.

Anita elmondta, a leszokása több fázisban zajlott. Többször elhatározta, hogy lemond a cigarettáról, mégis sokszor rágyújtott még akkor is, amikor már egyáltalán nem ízlett. "Azért volt komplexebb folyamat, mert a társaságom is megváltoztatta az, hogy már nem mentem szüneteken cigizni. Az életem azon szakasza olyan volt, mint egy megjavulás” – magyarázta.

Egy másik alanyunk készségesen mesélte el, őt mi ösztönözte a leszokásra. „Egy nap munkából hazafele indulva rákérdeztem a gyerekekre telefonon, mit hozzak. Banánt kértek. Amikor benéztem a pénztárcámba, csupán 4 lej volt benne. Annyi volt akkoriban egy csomag ciginek is az ára. Nem volt nehéz eldönteni, hogy melyiket vegyem meg. Ahhoz, hogy ne hiányozzon, attól a naptól kezdve joghurtot ittam, ahányszor csak megkívántam a cigizést” – mesélte. Hozzátette, elég hamar észrevette, hogy erőteljesebben érzi az ízeket és az illatokat, amelyekhez korábban „mintha ködfelhőn keresztül” jutott volna.

B. Enikőtől megtudtuk, ki akarta számolni, hová megy el a fizetése, és ledöbbent, amikor meglátta, mennyit költ cigarettára. „Akkor döntöttem el, hogy elég volt. Kötöttem egy szerződést magammal, eszerint csak napi öt szálat szívhattam. Ha ezt meghaladtam egy stresszes vagy bulis időszakomban, akkor másnap annyival kevesebbet szívtam, így törlesztettem. A legmotiválóbb az volt, hogy attól a naptól kezdve minden hónapban megajándékoztam magam valamivel az el nem szívott cigaretták árából” – részletezte.

Tibor 30 éven keresztül dohányzott, míg egyszer csak rájött, semmi értelme sincs a cigarettázásnak. A lemondásban az is segítette, hogy egyre drágultak a dohánytermékek. Bevallotta, megdöbbent, amikor az utcán meghallotta, hogy valaki rágyújt egy cigarettára, és ő reflexszerűen utánozni kezdte. Az első lemondása könnyen ment, eldöntötte, hogy többé nem veszi a kezébe, és évekig így is tett, míg egy stresszes helyzet alkalmával azt hitte, „egy szál megoldja a problémáját”, és észrevétlenül visszakerült a napi egy csomag elszívásához.

Egy másik válaszadónk azt emelte ki, hogy sokszor sírógörcsök gyötörték a leszokás alatt. „Nem sikerült első próbálkozásra. De idővel, ha rá akartam gyújtani, ittam egy korty vizet vagy bekaptam egy cukorkát. Amit még szabályként tartottam, az a „tilos az alkohol az első hónapban” volt. Egy szilveszteri buliról például haza kellett menjünk, mert egy pohár pezsgő annyira meghozta a kedvem, hogy majdnem rágyújtottam” – mesélte T. Enikő.

Zalán arról számolt be, hogy kolozsvári egyetemistaként választás elé került. „Megismertem a budapesti barátnőm, és döntenem kellett, hogy őt látogatom meg vagy cigire költöm az útiköltségem. Egyértelmű, hogy a cigizésről mondtam le” – mondta a fiatalember.

Hogyan lehet lemondani a dohányzásról?

Balázs szerint „nem hagyhatod, hogy csak úgy történjenek veled a dolgok. Tudatosan kell elkerülni az olyan helyzeteket, ahol kísértésbe eshetsz: az első hetekben ne menj ki a haverjaiddal, amikor cigizni indulnak, szünetekben próbáld elfoglalni magadat, ha valaki cigizik melletted, menj arrébb onnan. Próbálj minél kevesebbet alkoholizálni egy-két hónapig, mert nagyon könnyen engedhetsz a kísértésnek. Ahányszor cigire gondolsz, mondj nemet magadnak – sorolta. Enikő úgy gondolja, mindent meg kell tervezni, és a tervek alapján kell véghezvinni a dohányzás elhagyását.

Tibor elmondta, őt az segítette, hogy „húzta az időt”: minél távolabbra tolt két cigarettázást egymástól, és kerülte a dohányosokat. Hozzátette, nem szabad nassolni helyette, „mert egyik rossz szokást egy másikkal helyettesíteni ugyanolyan ártalmas, mintha le sem szoktál volna, hiszen még mindig fennáll a függőség, így bármikor visszaeshetsz”.

Zalán a kitűzött célra esküszik. Szerinte a dohányzással együtt a szokásaink nagy részét is le kell tennünk, és más elfoglaltság után kell néznünk. Balázs szerint, a helyettesítő kellékek fabatkát sem érnek. „Az elektromos cigi arra volt jó, hogy most már a szobámban is megállás nélkül nyomtam magamba a nikotint, kint pedig ugyanúgy szívtam tovább a rendes cigit, mert túl gyengének éreztem az elektromost. A nikotinos rágó eleinte olyan volt, mint bármelyik más rágó, egy idő után azonban olyan kegyetlenül elkezdte marni a torkomat, hogy inkább felhagytam vele. A nikotinos tapasz is ugyanúgy égette a bőrömet, s mivel télen próbálkoztam vele, amint a hidegből bementem a melegre, a kicsapódó párától rögtön le is jött, meg amúgy sem kívántam kevésbé a cigit tőle” – részletezte alanyunk.