Apróság, mégis jó célt szolgál – így készítsen fordított adventi kalendáriumot


-A A+

„Adni jó” – hangzik el egyre gyakrabban a karácsony közeledtével. A fordított adventi kalendárium elkészítése által éppen ezt gyakorolhatjuk, karácsonykor pedig nagy örömet okozhatunk vele egy rászoruló családnak. 

Advent első vasárnapjának közeledtével a legtöbb családban adventi koszorút, és naptárat készítenek. A kalendárium naponta kinyíló ablakai és meglepetései segítenek hangolódni az ünnepre, nemcsak az apró ajándékok, de a naptár elkészítése is örömet okozhat. 

A fordított adventi kalendáriumból azonban nem kivenni kell, hanem éppenhogy beletenni. Az ötlet lényege – amelyet Kump Edina környezetkutató oldalán találtunk – hogy advent minden napján tegyünk bele egy-egy olyan apróságot, amelyek segítenek, örömet okoznak a rászorulóknak. 

Hogyan készül?

  • Vegyünk elő egy nagyobb cipősdobozt, vászontáskát, amely a „kalendáriumunk" lesz!
  • Válasszunk ki egy civil szervezetet, gyermekotthont, családot, amelyet támogatni szeretnénk!
  • Minden nap tegyünk a „naptárba" valamit, ami segítséget jelent a rászorulóknak!
  • Ha megtelt a doboz, dekorálhatjuk egy csomagoló papírral, masnival, írhatunk mellé egy kedves üzenetet!
  • Juttassuk célba a „kalendáriumot"!

Mit kerüljön a dobozba? Igyekezzünk olyasmivel megtölteni a „kalendáriumot", amely hasznos, örömet okoz és nem romlandó. Tehetünk bele alapélelmiszereket (konzerveket, lisztet, cukrot, étolajat, rizset, száraz tésztát, szárított gyümölcsöket, aprósüteményeket), ruhákat (kabátot, sapkát, kesztyűt, sálat, pulóvert), ágyneműt, takarót, könyveket, játékokat, higiéniai eszközöket (sampon, szappan, fogkefe, fogkrém, zsebkendő).  

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X