Inkább idehaza, biztonságban, mint külföldön a nagy tömegben – vallják többen a koronavírus-járvány felbukkanása óta. Az itthoni nyaralás, a hétvégi túrázás reneszánszát éli: ki biciklivel, ki gyalogosan vág neki a legfelkapottabb turistaútvonalaknak. A hátizsák tartalmának összeállításáról, a természethez való viszonyulásról, és a medvetámadás elkerüléséről, esetleges leküzdéséről József Péter túravezetőt kérdeztük, aki az Outward Bound Romania szabadtéri, tapasztalat általi tanulást oktató szakembere. Szavai szerint az embernek olyan lelkülettel kell meglátogatnia az erdőt-mezőt, ahogyan a templomokat szokta.

A járványhelyzet miatt háttérbe szorulnak a külföldi kirándulások, valamint a hotelekben és a nagy tömegben töltött szabadidőt is jobban átgondolják az emberek. Így kerül előtérbe a hazai, a kényelmes megoldás, ami gyakran az erdei túrázást jelenti. Valóban nőtt a túrázás iránti vágy? Erdélyben melyek a legfelkapottabb helyek?

A csoportos túrázások iránti vágy nem növekedett, leginkább azért, mert a koronavírus-járvány miatt az emberekben meglapul a félelem, elutasítják a tömegtevékenységeket, még akkor is, ha azok szabadtéren szerveződnek. Így aztán nekünk, túravezetőknek sincs dolgunk, lassan már 4 hónapja, mert mi leginkább iskolás csoportokkal és fiatal felnőttek csoportjaival foglalkozunk, de az elmúlt 4 hónapban nem volt egyetlen felkérésünk sem. Talán az egyéni vagy kiscsoportokban végzett túrázás kezd felemelkedőben lenni, ugyanis biztonságosabbnak érzik az emberek, ha ismerősökkel mehetnek a természetbe.

Az eddig népszerű túraútvonalak között megemlíteném a Hargita megyei Egyeskő–Nagyhagymás–Öcsém vonalat, az emberek kedvelik, mert látványos és elég könnyű, egy nap alatt kivitelezhető út. Az Egyeskő többek között azért felkapott hely, mert több túraútvonal találkozási pontja: a Gyilkos-tóhoz, a Gyimesekbe, a Békás-szorosba és az Ezeréves Határ felé is elgyalogolhat, a gerinceken lefelé pedig egészen Alcsíkig juthat a túrázó. Emellett a Csalhó hegység ugyancsak nagyszerű útvonal, és közkedvelt a Hargita is, amely voltaképpen kihívások elé állítja az embert, ugyanakkor a hosszú, többnapos túráknak szintén lehetőséget biztosít. Valamint ott van a Királykő, a Páring, a Fogarasi-havasok és a Tordai hasadék – ezek mind könnyedén megközelíthető helyszínek, éppen ezért rengeteg turista látogatja őket a romániai nagyvárosokból, és mindezidáig külföldről is szép számban érkeztek érdeklődők.

Rengetegen látogatják a felsorolt helyszíneket: mi az az általános hiba, amit a legtöbb kalandor elkövet a túrázások során? Bizonyára van erre megoldás is…

A legnagyobb gond az, hogy az emberek felkészületlenül vágnak neki a túraútvonalaknak, és gyakran nem veszik figyelembe, hogy a kiválasztott hegyláncok magasabb fizikai erőnlétet igényelnek, mint amivel jómaguk bírnak. Mindig azt tanácsolom a túrázni vágyóknak, hogy az „éles bevetést” megelőzően szervezett formában próbálják ki, hogy megfelelő-e számukra a terhelés, van-e elegendő erejük egy-egy nehezebb úthoz. Egyébként is, ha többedmagával indul útnak a kezdő túrázó, rengeteg új ismeretet gyűjthet, és sok mindent megtanulhat a természetről. Van rá példa, hogy az út során valaki rosszul lesz, megáll, majd ismét megpróbálja meghódítani az útvonalat, aztán kis idő múlva mégis úgy dönt, hogy szüksége van a hegyimentő-szolgálat segítségére.

A megoldás tehát az információgyűjtés, illetve a határaink ismerete. Szintén fontos, hogy még az indulás előtt tájékoztassunk egy hozzánk közel álló személyt arról, hogy hová megyünk, mikor indulunk, milyen útvonalat járunk be és kikkel együtt tesszük ezt, mert ez az eljárás a biztonság feltétele. Emellett a hegyimentő-szolgálatot is szükséges felkeresni egy túraszervezés során, mert információkat kell gyűjteni a kiválasztott útvonal állapotáról és az esetleges veszélyforrásokról. És az időjárást ugyancsak érdemes követni: nem az a gond, hogy túrázás közben elered az eső, ellenkezőleg, az a probléma, ha váratlanul ér az égszakadás, nincs elegendő meleg ruha a túrazsákban, és emiatt kockáztatjuk az egészségünket.

Az információgyűjtést és a felvilágosítást követően kezdődhet a nagy pakolászás, öltözködés. Mi mindennel a zsákban indulhat túrára az ember?

Fölösleges dolgokkal semmiképpen ne tömjük meg a hátizsákunkat! Egy napos túrára körülbelül 5 kilós csomagot pakoljunk össze, tehát tényleg csak a leglényegesebb tárgyakat cipeljük. A megfelelő öltözék alapvető; nem muszáj az első túrázásunk előtt a legmárkásabb cuccokat megvásárolnunk, de szükség van egy ideális cipőre, nadrágra, pólóra, amely szellőzik, naptól védő kalapra, napégés elleni krémre és egy vastagabb felsőre. Kulcsfontosságú elem a cserepóló, ugyanis a hegyet megmászva leizzadunk, éppen ezért szükség van arra, hogy száraz ruhát öltsünk magunkra, ha el akarjuk kerülni a megbetegedést. A megfázás hamar erőt vehet rajtunk a hegyen: a kényelemérzetünk csökken, kapkodni és figyelmetlenkedni kezdünk, ami hirtelen balesetekhez vezethet. Senkinek sem ajánlom, hogy vadonatúj bakancsban keljen útra, mert az feltöri a lábat. Ha valaki mégis kényelmetlen cipőben indul túrára, akkor viseljen két vékonyabb zoknit, mert így nem a bőrön súrlódik a lábbeli, hanem a két anyag csúszik egymáson – ezáltal elkerülhető a vízhólyag kialakulása.

Az élelmiszer és a víz nélkülözhetetlen, arra azonban figyeljünk, hogy az ételt ne befőttes üvegbe csomagoljuk, és ne is konzerves dobozban vigyük, hanem inkább egy kis tárolóban, amelybe többféle élelmet helyezhetünk: egy ételhordó dobozka megfelelő, hogy kenyeret, zöldséget, sajtot, húst és édességet egyaránt magunkkal vihessünk.

Az iránytűnek, a zsebkésnek, a fejlámpának mind hasznát vesszük, valamint a vadállatok elriasztására alkalmas a „medvecsengő” is. Ez utóbbi ugyanis folyamatosan zajt kelt, így a közelben lévő nagyvadak meghallják, hogy érkezünk, és nagy valószínűséggel elkerülnek bennünket. Emellett többen esküsznek a paprikaspray hatékonyságára, mert az a vadak elriasztása mellett a kóbor kutyák ellen is hatékony. Az ép és erős akkumulátorral ellátott telefon elengedhetetlen a túrázásaink során, hiszen nemcsak fényképeket készíthetünk vele, hanem egyúttal a térképre és a segítségkérésre is hagyatkozhatunk, ha nem számításaink szerint alakul a kiruccanás.

A túrázó függ az időjárástól? Van arra vonatkozóan szabály, hogy milyen évszakban, napszakban keljen útra a kirándulni vágyó, és mikor induljon egyedül, mikor többedmagával?

Ez függ attól is, hogy egynapos vagy többnapos túrára indul az ember. A többnapos túrára való felkészülés például komolyabb munkát vesz igénybe, mert meg kell tervezni az útvonalat, a pihenőhelyeket előzetesen ki kell választani, és a csomagot máshogyan szükséges összeállítani. Ilyenkor például megtörténik, hogy a hátizsák 10 kilogrammnál is többet húz: sátor, üst, kötél, extraélelmiszer mind szükséges a hosszabb utakra. Kezdő túrázóként viszont jobb, ha egy csoporttal indulunk útnak, mert ha bajunk esik, számíthatunk a társaink segítségére, ahogyan az eltévedést is könnyebben oldjuk meg, ha többünket érint. Egyedül gyorsabban lehet haladni, mégis biztonságosabb az, ha többen vagyunk.

Túrázni bármelyik évszakban lehet, mindegyik évszaknak megvan a maga szépsége és kihívása: a tavaszi túrák azért megterhelőbbek, mert változékony az időjárás, és csúszósabbak, sárosabbak, vízmosottak, hófoltosak az útvonalak, viszont már észlelhető a természet éledése. A nyári túrák folyamán különböző élősködők és állatok leselkednek ránk: a szúnyog, vérszívó és kullancs mindenütt lesben áll, a napszúrás nagyobb eséllyel következik be, és a kiszáradt vízlelőhelyek szintén gyakoribbak. Nyáron pozitívum, hogy sátras túrákra vállalkozhatunk, azonban minden esetben kell érdeklődni a turistaútvonalak milyenségéről, ugyanis nem szabad bárhol tüzet rakni, mert a felelőtlen tűzrakás bozót- és mezőtüzeket eredményezhet. A téli túrák veszélyességi foka a legmagasabb, mert sokkal több felszerelést kell magunkkal vinni, és több ruhát, eszközt is: hótalp, hágóvas, túra sí is szükséges, és bizonyos esetekben a haladás sebessége csökken, mert figyelni kell a csúszásveszélyre, a magas hóra.

A magánterületekre ugyancsak ügyelni kell: az erdélyi megyék erdői és mezői nagyrészt közbirtokossági területek, ezért ha egy 10 személyes csoport tervez áthaladni ezeken a területeken, akkor szükséges előzetesen bejelenteni a közbirtokosságnak, hogy szervezett túrát tervezünk, és fontos megkérdezni, hogy ezeken a magánterületeken megengedett-e a tűzrakás. Ha a túrákat bejelentjük az önkormányzatoknál és a hegyimentő-szolgálatoknál, akkor megkönnyítjük a dolgunkat: volt rá eset, hogy visszaszóltak az illetékesek, mégsem megfelelő a túrázás napja, mert vadászatot szerveznek a választott útvonalon – erről pedig jobb előbb értesülni, mint élesben megtapasztalni a következményeit.

Milyen egyéb veszélyforrások korlátozhatják az utat? Ezeket hogyan lehet megelőzni, leküzdeni?

A legnagyobb veszélyforrás az időjárás: érhet bennünket felhőszakadás, szélvihar, havazás, forróság, és ha túl magasra merészkedünk, akkor még lavinaveszély is fenyegethet, ezért minden indulás előtt időjárás-előrejelzést kell néznünk. Többen legyintenek arra a figyelmeztetésre, hogy egy ártalmatlannak tűnő nyári zápor is gondokat eredményezhet: ilyenkor mindig arra kérem a kétkedőket, vegyék fontolóra a turisták hármas szabályát, mert kulcsfontosságú szerepe van a természetbe vonulás előtt. Három perc oxigén nélkül, három óra menedék nélkül, három nap víz nélkül, és három hét étel nélkül végzetes lehet. Tehát fontos menedéket keresni, hogy az időjárás viszontagságaiban ne kapjunk hőgutát, vagy ne hűljünk ki. Ha a hegyen egy nagy viharba kerülünk, és nem vagyunk megfelelően felöltözve, akkor három órán belül beállhat a kihűlés, amelynek következtében dezorientálttá válunk, és eltévedünk – ezért fontos a ruházat és a menedékhelyek ismerete.

A túrabotnak ugyancsak nagy szerepe van az út biztonságossá tételében: aki megszokja, hogy bottal indul útnak, többé nem engedi el, mert 30 százalékkal könnyíti meg a gyaloglást. Stabilitást ad, leveszi a terhelést a térdről, lefelé menet és hágóra rugaszkodás közben is hasznos, ugyanakkor egészséges, mert azáltal, hogy mentesít a terheléstől, jót tesz a szívnek és a keringésnek, hiszen nemcsak a lábainkat használjuk a gyalogláshoz, hanem a karjainkat is.

Tehát minden apróság összefüggésben van a túrázások során. Tegyük fel, hogy nem néztünk időjárás-előrejelzést, nem találtunk menedéket, hideg eső zúdult ránk, kihűltünk, dezorientálttá váltunk, eltévedtünk… A tájékozódás telefonon kívül a mai világban más dolgok segítségével is megvalósulhat? Vagy lejárt már a térképes, a Nap állása-féle tájékozódás?

Amennyiben lehet, ne technológiai eszközökre hagyatkozzunk, ha tájékozódásról van szó, mert a telefonnak például nem mindig van térereje, és az akkumulátora is lemerülhet. Ezt inkább segélykérésre, fényképezésre tartsuk fenn, és próbáljuk meg elsajátítani a térkép és iránytű segítségével való tájékozódást, a visszatalálásban pedig segítenek a turistajelzések is. Az alapokat és a turistajelzéseket YouTube-videókból bármikor elsajátíthatják az érdeklődők.

A romániai turistajelzések színeinek például nincs jelentősége, csupán a szimbólumokat kell figyelembe venni: a kör azt mutatja, hogy egy nagy körtúrára indulunk, előbb-utóbb visszaérünk a kiindulási ponthoz; a háromszög azt jelzi, hogy a túraútvonal hegycsúcsra vezet, és egy gerincen halad végig; a kereszt arra utal, hogy az adott túraútvonal bizonyos ponton kereszteződni fog egy másik túraútvonallal. Emellett éjszakai jelzéseink is vannak: a turistajelzések fluoreszkáló festékkel kerülnek fel, vagy fényvisszaverő lemezzel emelik ki őket, tehát egy lámpával éjszaka szintén sikerülhet eligazodni rajtuk. A Nap állásával is lehet tájékozódni – itt fontos tudni, hogy hány órakor kel fel és nyugszik le a Nap, mert ezáltal sikerül behatárolni, hogy hány óránk marad a kirándulásra.  

Ha baleset ér, mi a teendő?

Bár nehéz kivitelezni, törekedjünk arra, hogy higgadtak maradjunk. A 112-es segélyhívószámot szükséges riasztani a balesetek következtében, innen eljut az információ a hegyimentő-szolgálathoz is. Ha nincs térerőnk, akkor el kell menni segítségért – ezért jó, ha többen túrázunk. Az ideális szám a 4, mert így egy ember maradhat a sérülttel, és két ember mehet segítséget kérni.

Ha elővigyázatosak vagyunk, akkor a medvével való találkozás esélye minimális: ha zajt csapunk, többen vagyunk, akkor eleve elkerül bennünket. Ők sokkal jobban félnek az embertől, mint mi tőlük: akkor van baj, ha hirtelen lepjük meg, vagy az anyamedve és a medvebocsok közé kerülünk. Ha szembetalálkozunk a medvével, elsődlegesen arra kell törekednünk, hogy ne tegyünk semmi olyat, ami agressziót válthat ki, vagyis adjunk neki elsőbbséget, ahogyan vezetéskor is tanuljuk, mert elvégre ő van a saját területén. Óvatosan kezdjünk hátrálni, ne teremtsünk szemkontaktust, ne viselkedjünk agresszívan. Ha látjuk, hogy még mindig közelít, akkor emeljük fel a kezeinket, és csapjunk zajt, hívjuk fel magunkra a figyelmet, mert meglehet, nem vett észre bennünket. Ha ezt követően is egyre csak jön felénk, akkor igyekezzünk minél több akadályt közénk és a medve közé helyezni: dobjuk le a hátizsákunkat, hátráljunk, és ha látótávolságon kívül kerül, akkor kezdjünk el jó gyorsan szaladni. Soha ne szaladjunk akkor, amikor lát, mert aktiváljuk a vadászösztönét, és utánunk ered, hogy elkapjon.

Ha semmiképpen sem kerülhető el a medvetámadás, akkor érdemes a hasunkra feküdni, a combjainkat szorítsuk a földre, és a kezünkkel, az ujjainkat összekulcsolva védjük a nyakunkat. Ez azért kulcsfontosságú, mert így óvjuk testünk lágyrészeit, és a vérereinket. Ha a medve azt látja, hogy nem jelentünk számára veszélyt, jó eséllyel továbbáll.

Ne emlegessük a legrosszabbat, gondoljunk inkább arra, hogy megérkeztünk, a hegyeket, mezőket járjuk. Hogyan kell a természethez viszonyulnunk? Tűzrakás, illemhely, hulladék, táborozás, védett terület – mi mindent fontos tudni ezekről a fogalmakról?

A tűzrakás egy mély, kövekkel körbevett gödörben történik, hogy megelőzhessük az erdőtüzeket. Ha kialakítottuk, fontos, hogy indulás előtt felszámoljuk azt: földdel, homokkal és gyeppel kell lefödni a tűzrakó helyet, hogy távozásunk után ne legyen probléma. Az illemhelyet is hasonlóképpen alakítjuk ki: egy gödröd ásunk a fiúknak és a lányoknak, és azokat használjuk, amíg odakint vagyunk – ezt távozáskor ugyancsak betömjük földdel. A tűz körül tűzőrségre van szükség, ha éjszakára is ott maradunk, emellett az élelmiszereinket szükséges összegyűjteni, és jó 50 méterrel távolabb a táborhelytől egy faágra felakasztani.

A hulladékot semmiképpen nem hagyhatjuk kint, ha látunk elszórva szemetet, azt is fontos összegyűjteni. A táborozást illetően pedig úgy kell viselkedni a tűz körül, hogy az ne legyen veszélyes senkire nézve: a hirtelen mozdulatokat mellőzni kell, ha a tűz mellett tartózkodunk. Jó észben tartani, a táborozás során ne csak lefelé nézzünk, hanem tekintsünk fölfelé is, azaz olyan helyre állítsuk fel a sátrunkat, amely nincs mélyedésben. Ne szurdokban, és ne egy hegygerincen próbáljunk biztonságba vonulni, valamint vigyázzunk, hogy az erdőben, ne egy korhadt fa alá táborozzunk, mert a kiszáradt fa kárt okozhat bennünk, ha letörik.

Az embernek olyan lelkülettel kell meglátogatnia az erdőt-mezőt, ahogyan a templomokat szokta. Én mindig azt mondom a csoportjaimnak, hogy a természetben ne hagyjunk magunk után egyebet, csak lábnyomot. Ez azt jelenti, hogy nem szemetelünk, illetve nem hozunk magunkkal a természetből semmit: megcsodálhatjuk, de ne szedjük le a vadvirágokat. Emlékeket és fényképeket ugyan gyűjthetünk, de a fák kérgébe bevésni a monogramokat roppant illetlen dolog.