„Te jó ég, ez a gyermek olyan dolgokkal foglalkozik, amikkel nem kellene!” – kiált fel a legtöbb szülő és pedagógus, ha az apróságot mászkálás, hintalovazás, biciklizés közben azon kapja, hogy a nemi szervét dörzsölgeti, vagy a takarót, a kispárnát szorítja a lábai közé. Pedig a gyermekkori önkielégítés nem az ördögtől való, a gyermek nem patyolat tiszta aszexuális lény: ellenkezőleg, ösztönösen keresi az örömforrásokat, szexuális fejlődésének és teste megismerésének alapja az önkielégítés. Szalay Zsuzsanna pszichológussal a gyermekkori maszturbálás témáját boncolgattuk.

Miért tekintünk szégyenkezve az önkielégítésre? Miért hisszük, hogy bűn, hogy nem tiszta, ha az örömszerzés közben testünket is igyekszünk megismerni? És miért van az, hogy a gyermekek önkielégítését látva elborzadunk, elpirulunk zavarunkban? Ezek azok a kérdések, amelyekre a legtöbben csendben keresik a választ, titkolva, hogy valaha is megtették volna mindazt, amit ma gyermekeiknél észlelnek. Pedig a gyermekkori önkielégítés nem tanult megnyilvánulás, nem is azért folyamodnak hozzá az apróságok, mert titkon valahol rosszat láttak vagy tapasztaltak volna. Ellenkezőleg, olyan örömszerzési forma, amely automatikus, és gyakran már magzati korban is megnyilvánul: a nemi szervek fogdosása, dörzsölgetése jó érzéssel, örömmel tölti el a gyermekeket, ezért végzik ezt szégyenérzet nélkül bármikor – világosított fel a pszichológus.

Véleménye szerint a felnőttek szégyenérzete két okból alakulhat ki: egyrészt azért, mert gyermekkorukban az önkielégítésüket látva valaki leteremtette, megszidta vagy megijesztette őket, másrészt pedig azért, mert a felnőtt hajlamos arra gondolni, a gyermek tiszta, aszexuális lény, és ha önkielégítésen éri a csemetét, azt hiszi, szexuális vágyait éli ki, velejéig romlott. A felnőttek a szexuális aktushoz kötik az önkielégítést, holott tízéves korig még csak orgazmussal sem jár a maszturbáció, csupán bizsergető, kellemes érzéssel, tehát nem nevezhető szexuális cselekedetnek a gyermekek tevékenysége. 

Honnan ered a szégyenérzetünk?

Szalay Zsuzsanna pszichológus úgy véli, a keresztény világnézet és erkölcsi rendszer tabuként, bűnre vezető útként határozza meg a szexualitást, amely azt eredményezi, hogy a hívek elhiszik, lelket elkárhoztató tevékenységet folytatnak. A vallás keltette félelmet a letűnt korok néhol máig fennmaradt tévhitei is erősítik, ugyanis a felnőtteket és a gyermekeket rendszerint azzal fenyegették, hogy a maszturbálás miatt megvakulnak, gerincsorvadást szenvednek el vagy elmebetegség alakul náluk. A rémisztgetések arra szolgáltak, hogy az embereket a szexualitás egyetlen egyházilag elismert útjára tereljék, és megértessék velük, egyedüli funkciója a gyermeknemzésben keresendő. Így aztán kizártak vágyat, örömszerzést, és bűnösnek gondoltak minden olyan személyt, aki ezeket tapasztalta.

Az említett felfogás azonban nem minden korban körvonalazódott hasonlóan, hiszen az ókori görögök és egyiptomiak is nagy jelentőséget tulajdonítottak a maszturbációnak. Az egyiptomiak olyannyira kulcsfontosságúnak találták, hogy úgy hitték,  Atum isten magömléssel teremtette a teljes univerzumot is.

Teljesen természetes, a szexuális fejlődési folyamat része. Mikor bajos mégis? 

Az önkielégítés egy teljesen természetes, normális szexuális fejlődési folyamat része – nyomatékosította a pszichológus, hozzáfűzve, hogy már magzatkorban megfigyelnek a gyermekeknél jellegzetes mozgásformákat, a legtöbb felnőtt mégis azt hiszi, hogy a maszturbálás a tinédzserkorhoz köthető. Sok anya arra gondol, hiba csúszott gyermeke fejlődési folyamatába, amikor csecsemője mászás vagy kúszás közben a nemi szervét dörzsöli, a lábait súrolja össze, esetleg a lábai közé fog egy párnát vagy egy takarót, és láthatóan élvezi a tevékenységet.

A pszichológus tapasztalatai szerint nem minden apróságnál fordul elő a gyermekkori önkielégítés, ugyanis azt a temperamentum, a kíváncsiság, az ösztön, a libidó is befolyásolhatja, valamint az, hogy ki milyen energiával rendelkezik, és általában a bátrabb, kísérletezőbb típusú gyermekek próbálják ki. Óvodáskorban a szexuális érdeklődés és a pszichoszexuális fejlődés egyik csúcsára érnek a gyermekek, ilyenkor kíváncsiskodni kezdenek egymás nemi szerve iránt, valamint a saját testüket is elkezdik tüzetesebben felfedezni. Rájönnek, hogy hintalovazás, biciklizés, karfára ülés közben örömöt szerezhetnek maguknak, tanulni kezdik, hogy mi jó és mi nem kellemes számukra.

A gyermekkori önkielégítés tehát ártatlan cselekedet annak ellenére, hogy többen máig a bűnnel, a rosszal azonosítják. Felnőttként azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy bizonyos határok között természetes és jó ez a tevékenységi forma. Ha az ösztönös örömkeresés túl gyakorivá válik, és az apróság láthatóan ebbe menekül, ezzel altatja, ringatja el magát, napközben többször is végzi, akkor pótcselekvéssé alakul, amely által a gyermek menekülni próbál a valóság frusztrációi, hiányai és szomorúságai elől – és ilyenkor már pszichés tünetté lesz, magyarázta a szakember. Erről tanúskodik az is, ha a gyermek mások előtt is végzi az önkielégítést.

„A világ nem ad nekem elég örömöt, én megszerzem, én biztosítom magamnak a saját örömeimet, ha kell, akkor gyakrabban” – gondolja ilyenkor a csemete. Ha a szülő rájön, hogy gyermeke ebben a mókuskerékben ragadt, első lépésként hívja félre, és négyszemközt, szégyenérzet és pironkodás mentesen beszélje meg vele, hogy a tevékenység, amit végez nem baj, viszont nem mások előtt kell tenni, hanem a szobájában olyankor, amikor egyedül van. Ilyenkor azt is fontos hangsúlyozni, hogy túl gyakran sem szabad végezni – figyelmeztet a szakember.

A túlzásba vitt önkielégítés ugyanis felnőttkorban visszaüthet, hiszen fixálódik a pótcselekvés, és ezáltal kikerülheti a fiatal a kapcsolatokat, a tényleges szexuális élet elkezdését is halaszthatja, mert úgy érzi, számára bevált módszer, biztonságos és bejáratott út a maszturbálás, a szexuális élete viszont egysíkúvá válik.

Mit tegyünk, és mit ne tegyünk, ha önkielégítésen érjük a csemetét?

Nem szabad a gyermeket nyilvánosan megszégyeníteni, megszidni vagy tévképzetekkel ijesztgetni, ha önkielégítést végez. Ilyenkor a legjobb út az, ha a felnőtt szégyenérzet nélkül tudja félrehívni az apróságot, hogy négyszemközt megbeszélhesse vele, amit tesz nem gond, viszont olyankor kell végeznie, amikor egyedül van, és nem mások előtt. A felnőtteknek azonban nehezükre esik ez a lépés, és gyakran hirtelen zavarukban olyan mondatokkal ijesztik meg a gyermeket, hogy „ilyet nem szabad tenni”, „csúnya dolog, amit végzel”, „felsérted a fütyid/ nunid és megbetegszel tőle” – ezek pedig a lehető legrosszabb magyarázatok, hiszen a gyermek megijed, és a tevékenységet ugyan a későbbiekben is folytatja, de az örömszerzése kiegészül egyfajta szorongásos bűntudatérzéssel.

A szexuális életet később egyértelműen negatívan befolyásolja a szorongás és a bűntudatérzés, mert a gyermek a szülő vagy pedagógus megbotránkozásából azt tanulja meg, hogy ami neki jóleső, ami számára örömérzet, az bűnös és rossz, és ő maga sem tiszta, mert ilyet tesz, ezért titkolnia kell mások előtt. A legtöbb óvodában máig tabu a gyermekkori önkielégítés: az óvónők pironkodva számolnak be még a pszichológusoknak is arról, hogy melyik gyerek mit tesz a foglalkozások során, ami abból adódik, hogy a pedagógusképzésben nincs kellő súllyal hangsúlyozva a pszichoszexuális fejlődés, és a pedagógusok nem kapnak megfelelő képzést arra vonatkozóan, hogy miként lehet jól kezelni, lereagálni az ilyen szituációkat.

Nem növi el a gyermek, csak diszkrétté válik

A gyermekkori önkielégítés nem tűnik el egyik napról a másikra az apróságok életéből. Ellenkezőleg: diszkrétté, magánüggyé szelídül a tevékenység, ami később, serdülőkorukban még intenzívebbé válhat, mint azelőtt – vélekedett Szalay Zsuzsanna, kiemelve, hogy az a fiatal, aki önkielégítést végez, több előnnyel vághat bele a tényleges szexuális életébe, hiszen saját testének megismerésével rájön arra, mi kellemes és mi nem megfelelő számára, és ezt közölheti a társával.

A lányok helyzetét azonban már serdülőkorban nehezíti az a zárt felfogás, miszerint "a tisztességes nő visszafogott", nem kívánja, nem élvezi, aki mégis ezt teszi, az rosszféle. Súlyként nehezedik rájuk, hogy a „női vágy megnyilvánulása kicsapongásról tanúskodik”, valamint az a szemléletmód is, hogy tisztán, szűzen kell férjhez menniük – az előítéletek viszont nem arra buzdítják a fiatal lányokat, hogy ne tegyenek meg bizonyos dolgokat, hanem inkább azt váltják ki belőlük, hogy az önkielégítést, később pedig a szexuális együttlétet félve, szorongva, titkon élik meg.