„Én is kaptam, nem lesz a gyermekemnek sem baja, ha megverem” – hangoztatja rosszul rögzült gyermeknevelési módszereit a legtöbb szülő. Pedig egy pofon vagy egy fenékre verés sem fér bele a nevelésbe, s mi több, félelmet, titkolózást, hosszútávon alvás-, táplálkozás- és viselkedészavarokat vált ki a gyermekből. Verés helyett mivel fegyelmezhet a szülő? Miért hiszik a legtöbben, hogy az agresszió a legjobb módszer? Köntés Beáta pszichoterapeutát kérdeztük.

A gyermekbántalmazásnak több formája létezik: fizikai, érzelmi és szexuális bántalmazás, amelyekkel sebet okozhatnak a felnőttek a gyermekeknek – hívta fel figyelmünket a szakember, hozzáfűzve, hogy fizikai bántalmazás minden egyes ütés, amit a gyermekre mérnek, és ennek egy másodlagos formája is van: ha a gyermek előtt bántalmazzák egyik szülőjét, lelki sebeket ejthetnek rajta. Emellett az érzelmi bántalmazás kategóriájába tartozik minden szülői meggondolatlanság, legyen szó elhanyagolásról, nem megfelelő gondoskodásról, vagy arról, hogy a szülőknek nem számít, a családban a gyermek is jelen van, vagy éppen tárgyként kezelik a csemetét – ezek egytől egyig érzelmi sivársághoz vezetnek.

Az elcsattanó pofon vagy fenékre verés világosan jelzi, a szülő nem tudja saját indulatait kézben tartani. Mivel a „rosszalkodás” során rengeteg negatív élmény tetőződik a szülőben, és erre ráépül az a frusztrációja is, hogy nem bírja olyanná alakítani csemetéjét, amilyennek látni szeretné, testi fenyítést alkalmaz, hogy „jobb belátásra bírja” gyermekét. Ez azonban sosem vezet jóra, hiszen kezdetben félelemmel telítődik a bántalmazott gyermek, aki rövid ideig ugyan felhagy a szülőnek nem tetsző tetteivel, később viszont úgy dönt, inkább titkon cselekszik, hogy a verést elkerülhesse.

Köntés Beáta pszichoterapeuta szerint szülőként meredek elgondolás hozzánk hasonlóvá alakítani a gyermeket, hiszen mindnek saját egyénisége van, amit veréssel sem lehet száműzni az apróságokból. Hiába szeretné minden szülő, hogy olyan szemlélete, viselkedésmódja legyen gyermekének, amely egyezik sajátjával, ha a testi fenyítést alkalmazza, sosem fogja elérni azt.

Ellenben, ha a pozitív fegyelmezés módszerét iktatja be a szülő a nevelésbe, akkor elérheti, hogy csemetéje olyan dolgokban jeleskedjen, amelyekben az anya vagy az apa kedvét leli. Ehhez azonban megfelelő türelem szükséges, és az a képesség, hogy a gyermek „rosszalkodásában” sikerüljön felfedezni, melyek azok a megnyilvánulások, amik pozitívak, és dicséretet érdemelnek. Tehát a saját példamutatás kulcsfontosságú, ugyanis a gyermek azt cselekszi, amit a felnőttektől lát: ha ő úgy tapasztalja, hogy a szülőnek tetszik, amit tesz, azt később megismétli, valamint azt is elsajátítja, hogy a dicséret célravezető és nem az agresszív megnyilvánulás.

Hiszen gyakran azok a felnőttek gondolják úgy, hogy a pofon és a fenékre verés jó stratégia, akik gyermekként hasonlókat szenvedtek el. A szülővé válással újra aktiválódik a gyermeki én, és előjönnek azok az elrejtett emlékek, amelyeket megéltek. Tehát voltaképpen a tanult mintával reagálnak, saját indulataikat kezelik azzal, hogy verést mérnek a csemetére, és nem a gyermek rosszaságát irtják ki általa – hangsúlyozta a szakember.

Hozzáfűzte, a rendszeresen megvert gyermekeknek előbb-utóbb fizikai tüneteik alakulnak ki. Az alvászavar, a táplálkozási zavar, a viselkedési zavar mind arról tanúskodik, hogy félelemben él a gyermek, ahogyan az éjszakai bevizelés és a beszédzavar is ezt bizonyítja. A félelem pedig nem feltétlenül a verés miatt jön létre, kiváltója leggyakrabban az az érzés, hogy ő senkinek sem kell, és el fogják hagyni a szülei, valamint gyakran olyannyira súlyosbodik a lelki terhelés, hogy magával a halálfélelemmel is találkozhatnak azok az apróságok, akiket rendszeresen bántalmaznak, legrosszabb esetben meg akár öngyilkossági kísérleteik is lehetnek. A gyermek egy tükör, azt mutatja meg, hogy mi nem stimmel a családban: reagálhat agresszivitással, depresszióval, szorongással, befelé fordulással is, de mindenképp a család nem megfelelő mintáinak tünetévé válik a gyermek viselkedése.

Egy-két pofon: rossz anya az, akinek már járt el a keze?  

Köntés Beáta szerint a türelemnek kulcsfontossága van a gyermekbántalmazás elkerülésében. Ahhoz, hogy az anyának ne járjon el a keze, szükség van arra, hogy merje belátni, nem hősanya. Ha azt érzi, hogy elég volt, nem bírja tovább, merjen segítséget kérni, és adjon kikapcsolódási lehetőséget magának: mennyivel könnyebb elvonulni és lehiggadni, míg a gyermeket egy barátra vagy családtagra bízza, és később tiszta fejjel, újult energiával visszaállni a gyermeknevelésbe, semmint elverni a csemetét, ami ezer gondot eredményez rövid és hosszútávon is.

Ha sikerül egészen kisgyermekkortól a pozitív fegyelmezés módszerét alkalmaznia a szülőnek, akkor folyamatosan megerősíti a gyermeket abban, amiben jó. Az apróság észrevétlenül tanulja meg, hogy mi az, ami megfelel az anya vagy az apa elképzelésének, milyen értékek mentén kell megnyilvánulnia – és nem a testi fenyítés lesz az, ami megmutatja, hol hibázott, és hogyan kellett volna cselekednie.

A fizikai agresszió egy fajtája sincs elfogadva, minden típusát törvény ellenzi és bünteti. Mégsem szeretné, hogy azok a szülők, akik már vertek rá csemetéikre, azt érezzék, kudarcot vallottak – emelte ki Köntés Beáta, hozzáfűzve, hogy sokkal mélyebb sebeket ejt, és traumatikus élmény kialakulásához járul hozzá, ha a gyermek úgy kap ki, hogy azt a szülő előre eltervezi, semmint az, amikor hirtelen felindulásból csattan el egy pofon. Az utóbbiból ugyanis levonja a következtetést, hogy a szülő telve volt dühvel, abból viszont, ha az anya például egy eseményen fenyegeti meg a nem tetsző viselkedése miatt, és azzal ijesztgeti, hogy „ha hazamegyünk, jól megverlek”, hazaérkezve pedig meg is veri, csak azt érti meg, hogy ő a szülőnek nem kell, és az ilyesfajta félelem rengeteg felnőttkori frusztráció melegágyává lesz.

Merjen bocsánatot kérni a szülő

A pszichoterapeuta úgy véli, ha már megtörtént a fizikai bántalmazás, a legfontosabb az, hogy a szülő merjen bocsánatot kérni, ha eljárt a keze. Sokkal viselhetőbb végkifejlete van annak a pofoncsapásnak, amely után a szülő őszintén felvállalja gyengeségét, és elmondja, nem viselkedett helyesen, nem bírta kezelni az indulatait. Ilyenkor az őszinte „elnézést kérek”, „bocsáss meg”, és „ne haragudj rám” enyhítően hat, és a gyermekben is másként marad meg egy bocsánatkéréssel záruló eset, mint az, amit ordítozás, büntetés vagy figyelmen kívül hagyás követ.