Rendkívül vegyesek a tapasztalatok az online oktatás terén, van, ahol kitűnően működik, míg bizonyos településeken semmilyen tevékenység nem működik. Ugyanakkor a társadalom a pedagógusok igényeihez többnyire negatívan áll hozzá.
Megkérdeztük az érintetteket, hogyan értékelik a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) jelzése nyomán meghozott intézkedést.
A gyermekpszichológus úgy véli, fontos, hogy a szülők ne bénuljanak meg a hirtelen jött helyzettől, hanem a lehető leggyorsabban kapcsoljanak át problémamegoldó üzemmódjukba.
Egy hét alatt több száz hozzászólás és megosztás kerekedett a Magyar Szülők Szövetségének Facebook-bejegyzése körül: legtöbben csalódottan számoltak be a „logikátlanságról”, „fejetlenségről”, „gyermekkínzásról”, „embert próbáló helyzetekről”, „alternatív oktatást megsemmisítő rendelkezésekről”.
Köntés Beáta pszichoterapeuta tanácsainak gyakorlatba ültetése könnyebbé teheti a gyermek mindennapjait.
Ahhoz, hogy a káromkodás ne épülhessen be a gyermek szókincsébe, nem tiltásra, hanem a szülő önfegyelmére és leszokásra van szükség.
Ha érzelmi szükségleteik – szeretve érezzék magukat, fontosnak érezzék magukat, legyen értelme az életüknek – mind a gyereket célozzák, akkor hatalmas terhet kap a csemete szüleitől: ő válik minden érzelem tárgyává, az ő léte lesz a szülő szeretete, nyugalma, biztonságérzete, és ahogyan cseperedik, egyre több felelősséget fog érezni a szülők iránt.
Csíky Csengele szerint a minisztérium engedett a katedrájukat féltő pedagógusok zsarolásának.
Gyakran azok a felnőttek gondolják úgy, hogy a pofon és a fenékre verés jó stratégia, akik gyermekként hasonlókat szenvedtek el.
A Magyar Szülők Szövetségének elnökét a szerdán ismertetett iskolakezdési forgatókönyvekre reagáltattuk.
Többek között ebben állapodott meg kedden a Szülői Szervezetek Országos Szövetsége és az iskolakezdés szabályait kidolgozó tárcaközi bizottság.
A miniszterelnök azt ajánlotta, „oldják meg családon belül".
A jogszabályról szerdai plenáris ülésén szavaz az alsóház.
Kilátásba helyezte szerda este a munkaügyi miniszter, hogy engedélyezhetik a nyári vakáció ideje alatt a bölcsődék működését és az iskola utáni (after-school típusú) foglalkozásokat, de csökkentett létszámmal.
A pedagógusok és a szülők képviselői portálunknak elmondták: bár egy hónappal korábbra várták a tanügyminiszter bejelentését, örülnek, hogy ez egybecseng az általuk tett javaslatokkal.
Az eszközökre az online oktatásban való részvétel miatt van szükség, mert sok gyermeket az eszközhiány akadályoz a tanulásban.
A 2020–2021-es tanév rendjére vonatkozó miniszteri rendelet-tervezet több újdonságot újdonságokkal teli – a két húsvéti ünnepre való tekintettel két részre osztanák a tavaszi vakációt. A félévek időtartama megegyező: 17-17 hetet járhatnak iskolába a diákok.
Öt szempont, amit érdemes figyelembe venni, ha rajzfilmet nézünk kisgyerekkel.
Megjelentek annak az ingatlannak a látványtervei, ahol szállást kaphatnak azok a szülők, akiknek gyermekeit a kolozsvári Ion Chiricuţă Onkológiai Intézetében kezelik.
Nem látják célravezetőnek a Maszol által megkérdezett érintettek azt a végső szavazásra váró törvénytervezetet, amely közfeladatot ellátó személyekké nyilvánítaná a pedagógusokat.