Így fog kinézni a Szülők Háza Kolozsváron


-A A+

Megjelentek annak az ingatlannak a látványtervei, ahol szállást kaphatnak azok a szülők, akiknek gyermekeit a kolozsvári Ion Chiricuţă Onkológiai Intézetében kezelik. 

A Szülők Háza nevű projektre vonatkozó határozatot május 8-án fogadta el Kolozsvár önkormányzata, a látványterveket a napokban mutatták be. A Majális utcai ingatlanban tíz, külön fürdőszobákkal felszerelt hálószobát terveznek, konyhahelyiséget, ebédlőt, valamint több, kikapcsolódásra és pihenésre szánt teret, ahol a szülők lábadozó gyermekeikkel együtt lehetnek.

A kolozsvári önkormányzat partnerei a projektben az Alexandru Damian Humanitárius Egyesület, a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság és az Onkológiai Intézet.

 

Az Alexandru Damian Humanitárius Egyesülettel, a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal, illetve az Onkológiai Intézettel együttműködve az intézet szomszédságában olyan ingatlan építését tervezi az önkormányzat, amelyben a szülők lábadozó gyerekeikkel együtt lehetnek. 

„Fontos, a gyógyulás szempontjából is, hogy a beteg gyerekek a kezelés alatt szüleikhez közel legyenek. Ez eddig nehezen volt megoldható. Sok szülőnek nem volt anyagi lehetősége arra, hogy huzamosabb ideig Kolozsváron tartózkodjon. Ezért próbálunk megoldást találni arra, hogy megfelelő körülmények között tudjuk őket elszállásolni és még több időt tölthessenek együtt” – mondta korábban Oláh Emese alpolgármester a kezdeményezésről.

A szolgáltatás ingyenes, és a polgármesteri hivatal biztosít minden olyan fogyóeszközt, amire szüksége van az ott lakóknak.

(Címlapfotó forrása: Emil Boc hivatalos Facebook-oldala/adp.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X