Bezárt iskolák, záróvizsgák óvintézkedésekkel: az RMPSZ és a szülői szövetség egyetért
Mind a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), mind a Magyar Szülők Szövetsége egyetért a hétfőn bejelentett döntéssel, miszerint ebben a tanévben már nem nyitnak újra az iskolák, mindössze a végzős évfolyamoknak biztosítanak június elején két hetet a gyakorlásra. A pedagógusok és a szülők képviselői portálunknak elmondták: bár egy hónappal korábbra várták a tanügyminiszter bejelentését, örülnek, hogy ez egybecseng az általuk tett javaslatokkal.
Mint ismert, Klaus Johannis államfő hétfőn jelentette be, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellen elrendelt szükségállapot május 15-i megszűnése után sem nyitják meg az iskolákat és az egyetemeket. A diákok online tanulnak tovább, a tanévet befejezik, és a jelenlegi jegyek alapján lezárják. Nem sokkal ezután Monica Anisie tanügyminiszter ismertette a tanév lezárásásnak részleteit. A legfontosabb bejelentések:
- az idén le nem adott tananyagot a következő tanévben pótolják be
- a második félévi dolgozatírások elmaradnak
- a diákok év végi átlagát legkevesebb két osztályzatból számítják ki
- a végzős évfolyamok (8., 12. osztályosok) a június 2–12. közötti periódusban visszatérhetnek az iskolákba gyakorolni a vizsgákra
- a képességvizsga június 15-én kezdődik, az érettségi 22-én. Ez utóbbi esetében először az írásbeliket szervezik meg, majd a szóbeliket. A gyermekek biztonsága érdekében óvintézkedéseket hoznak, a fertőtlenített tantermekben legfeljebb 10 tanuló tartózkodhat egyszerre, a távolságtartás szabályait betartva.
RMPSZ: legalább ezt vártuk
„Legalább ezt vártuk a szaktárcától, csak egy hónappal korábban” – emelte ki Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke. Megkeresésünkre elmondta, szükségesek azok az utasítások, amelyek alapján magyarázatot és segítséget kaphatnak a tanintézmények és a pedagógusok az oktatás menetét illetően, és jelenleg az is örvendetes, hogy a tanügyminiszter ismertette a tanév lezárásának körülményeit. Ám mindenképpen számítanak egy átfogó, kidolgozott módszertanra is, és konkrét miniszteri rendeletre várnak, tette hozzá.
Mivel minden régióban más a koronavírus terjedése, a fertőzések gyakorisága – például Hargita megyében nem nevezhető súlyosnak a járványhelyzet, míg az ország más megyéiben gócpontok sűrűsödnek –, konkrét szabályozásra van szükség a tanintézményekben, hogy a továbbiakban is a megfelelő óvintézkedések alapján járjanak el a pedagógusok, a szülők és a diákok egyaránt.
A pedagógusszövetség elnöke elmondta, beadványában az RMPSZ hasonló forgatókönyvet javasolt a tanév menetére: június eleji oktatást képzeltek el, vizsgafelkészítőt ajánlottak (az online oktatásból kiszorult diákok számára is) és a tanév gördülékeny, hatékony lezárását kérték.
Arra azonban kíváncsiak, hogy milyen megoldásokat kínál a tanügyminisztérium például arra a helyzetre, hogy az iskolák nagy része nem látott el kamerával annyi termet, mint ahány az óvintézkedések értelmében szükségeltetik. A termek előkészítésekor eddig a speciális körülmények között vizsgázó diákokat is figyelembe vették, az írás, olvasás vagy másfajta akadályoztatású tanulókat is beszámították, a járványhelyzetre azonban nem készültek.
Pontosan még nem tudni, milyen óvintézkedéseket szükséges betartaniuk az érettségizőknek és a képességvizsgázóknak, Monica Anisie tanügyminiszter annyit hangoztatott, hogy egy osztályteremben legfeljebb tízen tartózkodhatnak a távolságtartás szabályait betartva, valamint hogy a helyiségeket fertőtlenítik. A részletek a rendeletből fognak kiderülni, de Ferencz-Salamon Alpár esélyt lát arra, hogy a bekamerázott osztálytermek száma a legtöbb iskolában megduplázódjon.
Szülői szövetség: biztonságosan kivitelezhető
Csiky Csengele a Maszolnak elmondta, hasonlóképpen képzelte el a tanév sorsát a Magyar Szülők Szövetsége is. A hétfőn bejelentett intézkedésekkel egyetértenek, szerintük ez a legideálisabb megoldás és biztonságosan kivitelezhető. A szülői szövetség elnöke hozzátette: szülőkként ők is annak látják értelmét, hogy a végzős osztályok térjenek vissza a tanintézményekbe, mert ezáltal lehetőségük van arra, hogy pszichésen felszusszanjanak, találkozzanak egymással, a tanáraikkal, és felkészülhessenek a vizsgákra.
Hozzátette, az online oktatással még mindig vannak fenntartásaik, ennek módszertanát mihamarabb ki kellene dolgoznia a tanügyminisztériumnak, mert nem tudni, szeptembertől hogyan alakul az iskolai élet, és miként kell tanulniuk a diákoknak. Csiky Csengele elképzelhetetlennek tartja a digitális tanulást az óvodás, előkészítős, első és második osztályos gyermekek számára, a szülői szövetség szerint nincs értelme annak, hogy a legfiatalabbakat az idősebb korosztályokhoz hasonlóan, online szólítsák meg. A kicsik bevonására másfajta módszer indokolt, vélik.
A Magyar Szülők Szövetségének elnöke arról is beszámolt, hogy a szaklíceumokra, szakiskolákra és hivatási iskolákra vonatkozóan egyelőre nem pontosították a vizsgázás körülményeit, és a gyakorlati vizsgákra nem tudnak a tanulók otthonaikban felkészülni. Három héttel ezelőtt a szövetség már benyújtott egy ezzel kapcsolatos javaslatcsomagot a tanügyminisztériumnak, amelyben leginkább a művészeti oktatásban részt vevőkre tértek ki. Erre ugyan nem kaptak választ, de fenntartják az álláspontjukat, hogy a gyakorlati vizsgák elvárásait minimálisra csökkentsék, mert lehetetlen otthonról kellőképpen felkészülni ezekre, legyen szó a szakiskolák, szaklíceumok végzős képességvizsgáiról, vagy a hivatási iskolák kilencedik osztályban történő felvételi vizsgáiról.
Reális, hogy a diákok az óvintézkedéseket betartják
Szülőként Csiky Csengele továbbá úgy látja, reális elgondolás az, hogy a tanulók a vizsgaidőszak alatt minden óvintézkedést betartsanak. Függ a hatóságoktól, a pedagógustól és a szülőktől is, hogy a diák miként készült fel a járványhelyzetre. A fiatalok felfogják és megértik, hogy miért történnek mostanában a változtatások és a szabályozások, ezért az aggodalmaskodó családoknak bízniuk kell a hatóságokban, a gyermekeikben, és maguknak is azt kell mondogatniuk, hogy mindent megtettek a megelőzés érdekében. Az iskolák bezárása egy olyan megoldás, amit el kell fogadni annak tudatában, hogy egy világjárvány közepén vagyunk – magyarázta Csiky Csengele.
Kiemelte, amikor egy szülőről beszélünk, akkor látnunk kell benne a vállalkozót, a munkaadót, a munkavállalót, a férjet vagy a feleséget és a gyermeket is, ha az idős hozzátartozóinak is gondját viseli, tehát nem könnyű meghatározni, hogy milyen hatással van a szülők helyzetére a tanév lezárása. Sokan elvesztették a munkájukat, egyesek vállalkozása csődbe ment, mások otthoni munkavégzésre kényszerültek, és a megannyi szerepre mind-mind kihat, hogy ebben a tanévben nem nyitnak újra az iskolák.
- A tanév lezárásának részleteit ismertette az oktatási miniszter
Társadalom - Mi legyen a tanévvel? Javaslatcsomagot fogalmazott meg a pedagógusszövetség
Társadalom - Távoktatás: magyar gyerekeket juttathat számítógéphez a szülői szövetség segítségével
Társadalom - Így próbálnak alkalmazkodni a magyar szülők a kötelezővé tett távoktatáshoz
Társadalom - Kötelezővé tett online oktatás: hiába várták, nem kaptak segítséget a pedagógusok
Társadalom
- 33191 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33193 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33194 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33195 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33196 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33196 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni