A tanév lezárásának részleteit ismertette az oktatási miniszter
Június 22-én, az írásbeli vizsgákkal kezdődik az idei érettségi, a képességvizsga pedig június 15-én – jelentette be hétfő délután Monica Anisie tanügyminiszter. Közölte azt is, a diákok tanulmányi helyzetének lezárásához legalább két osztályzatra lesz szükség, félévi dolgozatokat pedig nem fognak ebben a félévben íratni.
Mint ismert, Klaus Johannis államfő hétfő kora délután jelentette be, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellen elrendelt szükségállapot május 15-i megszűnése után sem nyitják meg az iskolákat és az egyetemeket. A diákok online tanulnak tovább, a tanévet befejezik, és a jelenlegi jegyek alapján lezárják.
A szaktárca vezetője elmondta, mielőtt az idei tanév további sorsáról döntöttek, megvizsgálták, hogy más országokban – többek között Olaszországban, Portugáliában, Lettországban, Máltán és Magyarországon – milyen intézkedéseket foganatosítottak a járványhelyzet miatt az oktatás folytatásának terén.
Hangsúlyozta, a 2019-2020-as tanév végéig, azaz június 12-ig online zajlik az oktatás, és azokról a gyermekekről, akik lehetőségeik miatt kiszorulnak a digitális oktatásból, az iskolák és a tanfelügyelőségek gondoskodnak.
Rámutatott: az idén le nem adott tananyagot a következő tanévben pótolják be, a második félévi dolgozatírások pedig elmaradnak. A diákok év végi átlagát legkevesebb két osztályzatból számítják ki, a különleges helyzetekről – például: ha egy diáknak ennél kevesebb jegye van – a minisztérium külön rendelkezik.
A végzős évfolyamok a június 2–12. közötti periódusban visszatérhetnek az iskolákba gyakorolni a vizsgákra. Azok a nyolcadikos és tizenkettedikes diákok számára viszont, akik valamilyen egészségügyi problémával küszködnek, vagy pedig a koronavírus-fertőzés veszélyének kitett családtagjaik vannak, opcionális a részvétel ezeken a felkészítőkön.
A képességvizsga június 15-én kezdődik, az érettségi pedig 22-én. Ez utóbbi esetében először az írásbeliket szervezik meg, majd a szóbeliket, a pontos vizsgarendet később fogják közölni. Nyomatékosította: a gyermekek biztonsága érdekében óvintézkedéseket hoznak, a fertőtlenített tantermekben legfeljebb 10 tanuló tartózkodhat egyszerre, a távolságtartás szabályait betartva. Hozzátette, a tanfelügyelőségek zöldszámot fognak indítani, ahová a diákok, szülők és pedagógusok fordulhatnak kérdéseikkel.
Az egyetemisták helyzetéről elmondta, online folytatódik az oktatás, a tanárok online vizsgáztathatnak. A szak-, a duális és a posztliceális oktatásban elmaradnak a szakvizsgák, és ugyancsak különleges biztonsági intézkedések közepette kerül sor a tanárok esedékes vizsgáira is.
- 33109 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33111 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33111 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33112 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33114 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33114 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni