Johannis: zárva maradnak az iskolák és az egyetemek a szükségállapotot követően is
A koronavírus-járvány terjedése ellen elrendelt szükségállapot május 15-i megszűnése után sem nyitják meg az iskolákat és az egyetemeket – jelentette be Klaus Johannis hétfő kora délutáni televíziós beszédében. A diákok online tanulnak tovább, a tanévet befejezik, és a jelenlegi jegyek alapján lezárják – tette hozzá az államfő.
Az elnök délben Ludovic Orban miniszterelnökkel és a koronavírus-járvány elleni védekezésben érintett miniszterekkel, szakemberekkel tartott egyeztetést a szükségállapotot követő enyhítések fokozatos gyakorlatba ültetéséről.
„A vasárnapi több mint négyszáz új fertőzés azt mutatja, hogy közel sem vagyunk még a járvány végén. Figyelembe vettük, hogy a többi európai uniós tagállamban hogyan állnak az iskolák újranyitásához, és végül úgy döntöttünk, hogy az óvodákat, iskolákat és egyetemeket nem nyitjuk már meg ebben a tanévben” – mondta az államfő. Egy franciaországi tartományban például fertőzési góccá váltak az újra megnyílt iskolák, ugyanakkor sokfelé már döntést hoztak arról, hogy így zárják le a tanévet – magyarázta.
Johannis szerint az oktatás nem áll meg, a diákok online tanulnak tovább pedagógusaik segítségével, de a jelenlegi jegyek/minősítések alapján zárják le őket. „Szükség esetén lehetőség lesz külön felmérőre” – tette hozzá.
A nyolcadikosok cikluszáró vizsgáját, miként az érettségit is meg fogják szervezni, a szükséges óvintézkedések meghozatalával és betartásával. Johannis elmondta, hogy a vizsgára érkező diákok testhőmérsékletét megmérik majd, mielőtt részt vennének a megméretésen.
A vizsgákra készülő nyolcadikos és tizenkettedike diákok június 2–12. között visszatérhetnek az iskolákba, hogy gyakoroljnak, de tíznél többen nem tartózkodhatnak majd egy tanteremben. A felkészítők legtöbb két-három órát tartanak majd. Az államfő hozzátette, hogy az érettségi és a képességvizsgákat az eredeti menetrend szerint kell megtartani, de a távolságtartási szabályok szigorú betartásával. A tanév egyébként június 12-én ér véget.
- 33195 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33197 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33197 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33198 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33200 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33200 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni