Ordít, őrjöng, rúgkapál? Ezzel a 3 módszerrel megfékezheti gyermeke kirohanásait


-A A+

Még a szakembereket is meglepi a semmiből előtörő hiszti: Julia Englund Strait gyermekpszichológus elmondása szerint hiába van felvértezve a rengeteg szaktudással, lefagyott gyermeke első kifakadásától. Ahogyan a legtöbb szülő, jómaga sem tudta kezelni a helyzetet: „Ott álltam én, a nagy gyerekpszichológus, és mégsem tudtam egy egyszerű lefekvés előtti hisztivel mit kezdeni. Az ilyen magatartásproblémák, mint amilyen a hiszti is, a legnehezebbek a szülők számára, és közben a leggyakoribb kihívások elé is ezek állítanak.” A szakember arra jutott, hogy csak nagyon tudatosan lehet reagálni ezekre a dackorszakos hisztikre. Három tanácsot írt össze, ami nála működött abban a pillanatban, amikor kitört a hiszti, írja az nlc.hu portál.

Okos trükköket használni

A szakember úgy véli, fontos, hogy a szülők ne bénuljanak meg a hirtelen jött helyzettől, hanem a lehető leggyorsabban kapcsoljanak át problémamegoldó üzemmódjukba. Meg kell érteniük, hogy a hiszti sosem konkrétan a szülők ellen irányul, és ezért legtöbbször el is terelhető okos trükkökkel a gyerek figyelme, amitől abbahagyja az ordítást. Olyan trükköket ajánl a pszichológus, mint egy jutalmazó rendszer létrehozása, vagy az érzelmi időjárás-jelentés, amihez abban a pillanatban nyúlhatnak a szülők, amint elkezd hisztizni a gyerek. Fontos, hogy ne büntetéssel fenyegetőzzenek, inkább jutalmat ígérjenek a szép viselkedésért, és nagyon következetesen tartsák magukat a kimondott ígéreteikhez.

Önuralmat alkalmazni

Ahhoz, hogy ne fajuljon el a hiszti az kell, hogy anya és apa ne veszítse el az önuralmát, és megfelelő módon reagáljon. A szakember azt javasolja, hogy a szülők gondolják át, hogyan szoktak reagálni a gyermek hisztizésére, milyen hangnemben beszélnek, mit éreznek olyankor, amikor gyermekük ordít. Az ijedtség, szomorúság vagy fáradtságérzet rendjén van az ilyen helyzetekben, ám a gyermekpszichológus arra figyelmeztet, csak óvatosan reagáljanak a szülők, ugyanis a gyerek a reakciókból tanul elsődlegesen. Mielőtt bármit mondanának vagy tennének, lélegezzenek mélyeket, hogy ne kerekítsenek még nagyobb balhét a hisztiből, ugyanis a cél a gyermek lecsillapítása.

A gyermek érzéseit észrevenni, megérteni

Ha sikerült a szülőknek megnyugtatni magukat, akkor a mély lélegzetvételek után már elmondhatják gyermeküknek, „hallom, amit mondasz, itt vagyok”, hogy a gyerek ne érezze azt, hogy csak ordítozás és rúgkapálás árán érheti el, hogy a felnőttek figyeljenek rá. A dackorszakban a hiszti egyfajta kommunikáció a gyerek részéről, ezért úgy kell értelmezni, hogy valamit mondani akar, amit még nem tud megfogalmazni. Anya és apa viszont már egész jó a fogalmazásban, az a legjobb módszer, ha kihangosítják, amit látni vélnek: „látom, hogy nagyon mérges vagy, amiért a húgod elvette a játékodat.” Sok esetben már pár egyszerű, ehhez hasonló mondat elég, hogy a hiszti csendes hüppögésbe menjen át.








EZT OLVASTA MÁR?

X