Ezekre figyeljünk a gyerekek városi közlekedése során – szakértőt kérdeztünk


-A A+

Fokozott veszélynek vannak kitéve a gyerekek a városi közlekedés során. Csak odafigyeléssel, megfelelő felkészítéssel, a szabályok betartásával kerülhetjük el a baleseteket. A legfontosabb tudnivalókról Katona Lóránttal, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség osztályvezetőjével beszélgettünk.

A gyerekekre a legnagyobb veszélyt az úton történő nem megfelelő átkelés, a lakónegyedekben az autók közötti biciklizés, rollerezés, görkorcsolyázás, gördeszkázás, kergetőzés jelenti – emelte ki Katona Lóránt. Sokan a felnőttek közül sincsenek tisztában az alapvető szabályokkal. A közlekedésbiztonsági szakember például hangsúlyozta, hogy a kerékpár használata a közutakon kizárólag 14 év fölött megengedett szülői felügyelet nélkül. 

„Ennek ellenére rengeteg 14 év alatti gyermek biciklizik az utakon, illetve a járdákon, ami szintén tilos” – mondta Katona Lóránt. Szintén fontos tudni, hogy kiskorú gyermekeknek a rollerezés, görkorcsolyázás, gördeszkázás kizárólag játszótereken és saját udvaron megengedett. „Ennek ellenére mindenhol használják ezeket, ami balesetveszélyes és nagyrészt a felvilágosítás hiányából ered. Ebből adódóan heti rendszerességgel történnek balesetek gyerekekkel: elüti őket az autó, összeütköznek egymással, gyalogosokat, időseket ütnek el a járdán, és kisebb nagyobb sérüléseket okoznak ezzel saját maguknak és másoknak is” – mutatott rá a szakember.

A megnövekedett forgalom az autósok részéről is fokozott éberséget követel – hangsúlyozta. Hozzátette: Legfőképpen a lakónegyedekben, iskolák, játszóterek, autóbusz-állomások közelében kell lassítaniuk és körültekintően vezetniük, hiszen bármikor kiszökhet egy gyerek az úttestre.

A gyerekek 14 éves kortól közlekedhetnek egyedül a közutakon, ehhez azonban az alapvető közlekedésre vonatkozó szabályokat el kell sajátítaniuk. Ebben nagy segítséget nyújthatnak a szülők és a pedagógusok is, egészen kicsi kortól el lehet kezdeni a tanítást, oktatást. Fontos, hogy a gyerekek megfelelő védőfelszereléssel ellátva induljanak útnak: sisak, könyökvédő használata javasolt, és bizonyos esetekben a gerincvédő is ajánlott. Esti közlekedés során pedig nem hagyható el a láthatósági mellény viselése.

Ha sír a gyerek, húzódjunk félre

Arra a kérdésre, hogy hogyan szállítsuk autóban biztonságosan a gyermeket, Katona Lóránt kiemelte: legfontosabb a gyerekülés, vagy az ülésmagasító és a biztonsági öv használata. Ki kell hangsúlyozni, hogy amennyiben a gyerek szól, sír, kiabál, mindenképpen húzódjon félre, álljon meg a szülő és csak ezt követően forduljon hátra. „Nemrég történt meg nálunk Székelyudvarhelyen, hogy a síró gyerekhez menet közben az anyuka hátrahajolt és elütött két embert az átjárón” – mondta el a szakember. Lényeges az is: ne engedjük, hogy a gyerekek az ablakon, tetőablakon kidugják a fejüket, kezüket, ez veszélyes a kicsikre és például a kerékpárosokra nézve is.

Divatos közlekedési eszközzé vált az elektromos roller az utóbbi időben, néhány napja például Kolozsváron már bérelhetőek is ezek az eszközök. „Az elektromos rollerekre és biciklikre ugyanúgy vonatkozik, hogy 14 év alatt nem használhatják a közutakon. A közlekedés a kijelölt kerékpárutakon történhet, illetve ezek hiányában kizárólag azokon az utakon jóváhagyott, amelyeken a maximális megengedett sebesség 50 km/h, azaz lakott területen belül. Ennek értelmében tilos az elektromos rollerek használata a gyalogosok számára szolgáló járdákon” – mondta el Katona Lóránt.  

Az elektromos rollereket, a kerékpárokhoz hasonlóan, kötelező felszerelni lámpával és fényvisszaverő eszközökkel, ennek hiányában tilos az éjszakai közlekedés. Az előírt felszereléssel kapcsolatosan a szakember kiemelte: 14 és 16 év között az úttesten való közlekedéskor kötelező a védősisak használata, ugyanakkor szigorúan tilos a rollerrel személyt szállítani. Azt is tudni kell, hogy a gyalogos átkelők használatakor a kerékpárhoz hasonlóan az elektromos rollerről is le kell szállni és gyalog kell átkelni az úton.

A kicsik a legfogékonyabbak

A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség munkatársai iskolaidőben rendszeresen járják a város oktatási intézményeit, bölcsődéktől középiskolákig igyekeznek elérni a gyermekeket. Katona Lóránt elmondta: a legkisebb korban a legfogékonyabbak a gyerekek a közlekedés törvényszerűségeinek elsajátítására.

„A kisgyerekek könnyen megtanulják a szabályokat és igyekeznek alkalmazni is azokat. Nem egyszer előfordul, hogy azt a szülőt, aki nem a gyalogátjárón akar átmenni az úton, a kézen fogott gyermeke húzza vissza. A nagyobbak hamarabb átszaladnak ott, ahol nem szabad”. Sokat segít az oktatásban, hogy Székelyudvarhelyen több helyszínen alakítottak ki olyan helyeket, ahol felfestések, közlekedési táblák segítségével tanulhatják meg a gyerekek a közlekedési szabályokat, több napköziben és a városi parkban is létezik ilyen. „Ezeken a helyeken is szoktunk előadásokat tartani gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ezt szeretnénk folytatni, de most a koronavírusra való tekintettel nehéz kivitelezni”.

(Borítókép forrása: gyerekbiztos.hu)








EZT OLVASTA MÁR?

X