Tinédzser korában senki sem hitte, hogy pappá válik, nem is vették fel első körben a teológiára. Később közgazdász és teológus diplomát is szerzett, Ganxsta Zolee zenéjére tombolt, és belekóstolt Kolozsvár zsibongásába. Nem csak a templomban hirdeti az igét, stoppoláskor a fuvarért cserébe embereknek segít: hitről, életszeretetről beszél, míg a lankadt sofőrök láthatóan derűsebbé válnak. Hogyan sikerült bejárnia tíz országot ingyen? Mi a titka a lendületes, pozitív lelkészi életmódnak? Szilágyi Szilamért, Nyárádszentlászló és Nyomát unitárius lelkipásztorát kérdeztük.

Bár a Nyárád mentén nagymamákkal kávézgat, fiatal családokat lelkesít, ifjúsági egyletet vezet, és azon gondolkodik, miként „menthet meg magyar falvakat”, sikerült már Románia, Magyarország, Ausztria, Svájc, Olaszország, Horvátország, Németország, Lengyelország, Szlovákia, Törökország, Hollandia és Srí Lanka különböző területeire is eljutnia pénz nélküli stopposként. Ennek ára a nyitottság és beszélgetés volt – mesélte Szilágyi Szilamér unitárius lelkész, hozzáfűzve, hogy első útját hirtelen ötlettől vezérelve valósította meg. Barátjával egy marosvásárhelyi konferenciára készültek, és útközben merült fel a kérdés, mi lenne, ha inkább máshová utaznának – így kötöttek ki Hollandiában.

Elmondása szerint mindig is álmodozó és lebeszélhetetlen volt, hiába próbálták meggyőzni arról, hogy az elképzelései kivitelezhetetlenek, addig ügyködött rajtuk, míg végül megvalósította azokat. Elszántságát talán az autósok is rendre megérezték, ugyanis kétkedés nélkül álltak meg az integető kéznek, és a néhány órás fuvar alatt megnyíltak, olyan dolgokat meséltek stopposuknak, amelyekről idegeneknek soha nem beszél az ember. Így hallott világjárása során válásokról, gondokról, létkérdésekről és igazságkeresésről is a 32 éves lelkész.

„Ebben a világban mindent meg lehet oldani pénz nélkül”

Megtudtuk, gépjárművezetői engedélye nincs, és csupán három nyelven beszél (magyarul, románul és angolul), mégsem akart a teológia szűk vonzáskörzetében maradni, ezért is kóstolt bele Kolozsvár világi életébe, és kezdett utazgatni, mert ahhoz, hogy hitelesen prédikálhasson, a hit mélységeit és magasságait is meg kellett élnie, és tapasztalatokat kellett szereznie. De ezekhez sosem volt szüksége pénzre: meg akarta mutatni, a modern embernek kiépített pénzorientált világ csupán látszat, mert akkor is gyűjthet élményeket az emberfia, ha alig néhány bankjeggyel és egy hátizsáknyi ruhával indul útnak.

Úgy véli, hinni kell abban, hogy sok jó ember él a földön, és bárhol kaphat segítséget az utazó, hiszen ő többéves stoppos életmódja során azt tapasztalta, kérés nélkül ajánlkoznak az emberek, hogy egy aprócska jót is tehessenek. Sorra állnak meg az autók, megérkezvén egy-egy városba, készségesen igazítják útba a városlakók, ételt és szállást ajánlanak fel, illetve előfordult már, hogy idegenben egy magyar család nézte ki őt és barátját, és egész napos idegenvezetést, ellátást ajánlottak fel nekik.

Útjai során megerősödött benne, hogy „amit kapunk, azt vissza kell fektetnünk a világba”, ezért kolozsvári bentlakásának szobáját ő is rendre felajánlotta a külföldi turistáknak, és cserébe nem várt fizetséget. Mindig is hitt abban, hogy a jólelkek vonzzák egymást, őt eddig csak jó szándékú személyekkel sodorta össze az élet, és úgy látja, az esetleges feszültség, gyanakvás és rosszallás is orvosolható az utazások során: nem szükséges egyéb ehhez, mint egy mélyről jövő beszélgetés, őszinte odafordulás.

Nagyvárosok forgatagából a csendes Nyárád mentére

Szilágyi Szilamér sepsiszentgyörgyi származású. A templommal és a hittel gyermekkorában került kapcsolatba, ugyanis nagymamájával Bölön grandiózus unitárius templomába jártak imádkozni, ott ismerte fel gyermekként az épületben rejlő szentséget: a fal repedéseiben szinte érezni vélte az emberek imádságait.

Bár a templom elragadtatta, fiatal fiúként nem igazán vonzódott a valláshoz, izgága, pezsgő életet élt, rapzenét hallgatott, kirándulni járt, és minduntalan a közösséget kereste – nem csoda, hogy barátai és családtagjai sem hitték, hogy belőle pap lehet. Tinédzserként egyszer csak izgalmas vallásórán vett részt, és attól a perctől tudta, a teológia útjára lép. Érettségi után kinevették, amikor határozottan állította, hogy lelkész lesz belőle, és az egyetemi felvételin is nagy csalódás várta, ugyanis első próbálkozásra nem jutott be, így aztán a közgazdaságtanra iratkozott, és a diploma megszerzése után újabb próbát tett: második alkalommal sikerült bejutnia a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe.

Állítása szerint sehol máshol nem tudta elképzelni magát, naiv fiatalként hitte, hogy az egyház minden kis zugában sziklaszilárd igazság uralkodik, minden jó benne, és szüksége volt arra a helyre, ahol „a lelkiismeret dolgozik, és a lélek jelen van”. Később megtapasztalta, az egyház vallási és intézményes oldala különböző, az intézményeiben pedig – ahogyan a legtöbb hazai intézményben – alkalomadtán eluralkodik a káosz. Mégsem riadt vissza, és a teológusképzés folyamán közösségépítésbe kezdett. Az Erdélyi Magyar Unitárius Egyház gyermektáboroztató programjainak keretében évente négy gyermek- és egy felnőtteknek szóló tábor szervezésében vett részt táborvezetőként: rendezvényenként 120, nyaranta megközelítőleg 500 gyermekkel foglalkozhatott.

Az események nem a megszokott vallásos tábor-séma szerint zajlottak, ellenkezőleg: játszva, kacagva arra tanították a gyermekeket, hogy szeressék a világot, és vegyék észre, mennyi szerethető része van az életnek. Lelkészi hitvallása ugyanis az, hogy a gyermekek fogják megváltani a világot, mert úgy tűnik, a felnőttek rendre elbuknak ebben a feladatukban, az apróságok azonban egymással játszanak, hovatartozást és társadalmi szerepeket nem nézve sietnek egymás segítésére, vigasztalására. Úgy véli, sokat lehet tanulni a gyermekektől, ugyanis alapvetően igazságosak, nem tesznek burkolt megjegyzéseket, őszintén fejezik ki nemtetszésüket és örömüket is.

Kolozsvárt követően két évet Székelykeresztúron szolgált segédlelkészként, majd „nagyváltásszerűen” csöppent a Nyárád mentére: jelenleg Nyárádszentlászló, Nyomát és Demeterfalva közösségeiért felel, és igyekszik alkalmazkodni az alig 50-100-as lélekszámú gyülekezetekhez, hiszen ezidáig szolgálata a folytonos pezsgésből, gyermekricsajból állt.

A nyárádmenti falvaknak is van vonzerejük – állítja Szilágyi Szilamér unitárius lelkész, akit a 800 éves templomok magukkal ragadtak. Megérkezése után elsődleges feladata volt felújítani a papi lakot, ugyanis nincs költségvetése a falvaknak, amelyekből mindezt előteremthette volna, így a barátai és azok az emberek segítették, akikkel külföldi utazásai során megismerkedett: adományokat kapott, és rövid időn belül megoldódott a lakhatása.

Csupán féléve tartózkodik a Nyárád mentén, de máris tucatnyi fiatal család költözött Marosvásárhelyről Nyomátra, hogy közösséget építhessenek, és „magyar falut menthessenek”. Nem telt ugyanis tétlenül az elmúlt féléve sem: amióta a falubelieket szolgálja, újabb nagy álmokat igyekszik megvalósítani, jelenleg a község fiataljaival együtt próbálja a hagyományokat átörökíteni, illetve minél több magyar ajkú személyt otthon tartani, és bevonni a közös munkálkodásba.

Nyolcszáz facsemetét már sikerült elültetniük, a gyermektáncházat sikeresen elindították, és újabban az ifjúsági központ létrehozásán munkálkodnak. Emellett a felnőtteknek is szeretnének tevékenységet biztosítani, ezért az üresen tátongó iskolaépületet szövőszékekkel szerelték fel, oda várják a kézimunkázni vágyókat, és nem titkolt céljuk a többi üres osztályteremből falu és Nyárádmente-múzeumot kialakítani.

Tevékenykedésük egyik fénypontja, hogy nem különülnek el egymástól a felekezetek – magyarázta Szilágyi Szilamér: „felekezet nélkül munkálkodnak”, az együttműködés és egymás segítése a cél, ezért aztán a falvak katolikus és református lelkipásztoraival is jó kapcsolatot ápol. Tapasztalatai szerint egy faluban nem mérvadó a vallás, annál jobban számít, ki milyen ember. A Nyárádmentén látszólag sok az idősödő személy, mégis azt észleli, telis-tele van a régió gyermekekkel is, így a küldetése nem ért véget Kolozsváron: új közösségének képviseletében szintén azt vallja, a gyermekekkel lehet kezdeni a „világmegváltást” – és ugyancsak igyekszik kiépíteni annak útját.