Íme a színezés 6 jótékony hatása gyermekkorban


-A A+

Az intelligencia az emberrel született képesség, amely tanulás, tapasztalás útján fejleszthető. Akár a színezés is hozzájárulhat ennek gyarapításához, hiszen egy olyan tevékenységi forma, ami nemcsak a kreativitást és a gyermek önkifejezését serkenti, hanem azt is elősegíti, hogy az iskolai években könnyebben boldogulhasson a csemete, írja a koloknet.hu portál.

  • A színezés javítja a gyermek finommotoros képességeit

Az iskolaérettség egyik feltétele a kézügyesség, azaz a finommotoros képesség, hiszen egyedül kell lapoznia az iskolásnak a tankönyvet, bepakolnia a tolltartóba, és az öltözködés közbeni gombokkal, cipzárokkal, cipőfűzővel is magának kell megküzdenie, ahogyan az étkezéssel, az evőeszköz-használattal is. Az óvodás és kisiskoláskorban végzett sok rajzolás, színezés segíthet mindebben, a kéz és a karok mozgatása közben ugyanis sokat fejlődnek az ujjak, és a csukló izmai, lágy szövetei. Ezért jó, ha ceruzát hegyezni is engedik gyermekeiket a szülők, mert a kis tárgyak fogása, alkalmazása szintén fejleszti a finommotoros képességeket.

  • Segít a térbeli tudatosság területén

A színezésnek, ellentétben a rajzolással, vannak szabályai: a legalapvetőbb, hogy „vonalban kell maradni". Ehhez az egyszerű szabályhoz való alkalmazkodás segíti a gyermekeket a határok és a térbeli tudatosság, tájékozódás általános megértésében. Emellett a színező oldalak megismertetik a gyermekkel a vonalakat, formákat, perspektívát és mintákat.

  • Javítja a kéz és a szem koordinációját

A kéz és a szem közös, együttesen végzett munkája nagyon sok tevékenységhez elengedhetetlen. Nem csak írás közben fontos, ahol a szemmel a ceruzát, vagy tollat figyeljük, de labdázás közben a labda elkapásában is ez segít.

  • Segít a helyes ceruzafogás kialakításában

A ceruzával, filctollakkal való alkotás közben a gyermek megtapasztalja, hogyan a legkényelmesebb fogni a ceruzát, hogy ne fáradjon el a keze. Megtanulja, hogy milyen erővel nyomja a ceruzát a papírra ahhoz, hogy az ne lyukadjon ki, és a ceruza hegye se törjön ki. Mindez elengedhetetlen majd az iskolában, amikor írni tanul. Ráadásul a helytelen ceruzafogás miatt sokszor rossz a gyerekek testtartása is, így nem csak a kezük fárad el, de a válluk, a hátuk is megfájdulhat.

  • Serkenti a gyermek kreativitását

Színezés közben a gyereknek kell kiválasztania a megfelelő színeket, amit tehet valósághűen, de szabadjára is engedheti a képzeletét. Itt a választás csakis az övé.

  • Az érzelmek kezelésében is segít

A színezők nem véletlenül annyira népszerűek ma a felnőttek körében is, hiszen a koncentrációt és türelmet is igénylő színezgetés, nagyon relaxáló elfoglaltság, és ez a gyerekek esetében sincs másként. Az fontos, hogy sose támasszunk elvárásokat a színezés, rajzolás közben, engedjük, hogy ez egy szabad alkotófolyamat legyen a gyermek számára. A gyerekek sokszor nem találják vagy nem ismerik a megfelelő szavakat, hogy meg tudják fogalmazni a problémájukat. A rajz, vagy színezés által azonban remekül ki tudják fejezni önmagukat, vagy kirajzolják magukból, azt, amit fontosnak tartanak.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X