Nem hisz a bókoknak? 5 jele annak, hogy a külvilág vonzónak találja


-A A+

Legtöbben kételkednek abban, hogy a külvilág számára szépnek, jól öltözöttnek bizonyulnak. Ennek elsődleges jele az, amikor utcára vonulás előtt még a családtagjaikat és barátaikat is megkérdezik arról, miként festenek, tűrhetően néznek-e ki. Lehet ez egy egyszerű önbizalomhiány, ám az is előfordulhat, hogy testképzavarban szenved az illető, és teljesen mást lát a tükörben, mint társai. A femcafe.hu portál összegyűjtötte azt az öt tényt, ami azt bizonyítja, igenis attraktív a szépségében kétkedő.

  • Ha bókot kap, elutasító

Az utcán gyakran elhangzanak bókok az ismeretlenektől, és az sem ritka, hogy a nők egymás külsejére tesznek elismerő kijelentéseket, azonban akadnak olyan hölgyek, akik az ilyesfajta bókoknak nem tudnak örülni, mert a férfiaktól érkező dicséreteket szexuális felkérésnek találják, a női megjegyzéseket pedig irigységgel azonosítják, és úgy vélik, csupán érdekből szólnak hozzájuk társaik.

  • Idegenek próbálják felvenni a szemkontaktust

Előfordult már, hogy a buszon egy vadidegen folyamatosan a szemébe akart nézni? Ez abszolút annak a jele, hogy közelebbi kapcsolatba akart kerülni, esetleg tetszett neki a látvány és egyszerűen nem tudta levenni a szemét arról, akiben gyönyörködött.

  • Felemelik a szemöldöküket

Érdekes tény, hogy ha a beszélgetőpartner felemeli a szemöldökét, miközben kommunikál, abból tudható, hogy nagyon érdekli az, amit mond neki a társa, illetve vonzónak találja azt a személyt, akivel éppen beszél.

  • Túl közel állnak önhöz

Ha gyakran tapasztalja azt, hogy nem akarnak az emberek távolságot tartani, mindig belemásznak az intimszférájába, illetve gyakran megérintik, az elég egyértelmű jele annak, hogy ellenállhatatlannak találják. 

  • Furcsán viselkednek 

Úgy érzi néha, hogy az emberek megkergültek? Vannak, akik túl kedvesek és udvariasak, míg mások a hátuk közepére sem kívánják? Ez annak a jele, hogy egyesek irigyek, míg mások elalélnak a szépségétől. 
 








EZT OLVASTA MÁR?

X