Kiskertészeket díjazott Hargita Megye Tanácsa


-A A+

A Hargita Megye Tanácsa által kezdeményezett Kiskertész program csíki résztvevőit díjazták szerdán reggel a Megyeháza Galériában megtartott projektzáró alkalmával. Az idei évben közel ezer résztvevővel zajlott a népszerű kiskertes tevékenység.

2012-ben indította útjára Hargita Megye Tanácsa a Kiskertész programot azzal a céllal, hogy az egészséges élelmiszer-előállítást, és a kiskerti tevékenységet népszerűsítse a megye diákjainak körében. A díjátadón elhangzott, hogy az első alkalommal 180 fiatal vett részt a programban, majd számuk évről-évre emelkedett, ebben az évben közel ezer kiskertész ültetett és termelt egészséges zöldségeket. Az ezer résztvevőből csaknem 300-an a csíki régióból jelentkeztek a programba, akik közül nyolcan részesültek elismerésben.

A verseny első három helyezettjét térségenként tablettel jutalmazták, a dicséretben részesülők pedig pólókat, érmet és oklevelet kaptak.

 

„Hiszem, hogy a Kiskertész program résztvevői a föld szeretetéből kaptak egy kis ízelítőt és bízom benne, hogy folytatják versenyen kívül is ezt a szép tevékenységet, ami az egészséges élelmiszer előállításához szükséges zöldségek megtermesztése” – mondta el az eseményen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A csíki díjazottak:
Halmágyi Balázs – közönségdíj
György Vilmos – 2. helyezés
Vitos Viktória – 3. helyezés
Török-Láday Gergő – dicséret
Csilip Zalán – dicséret
Gergely Richárd – dicséret
Garda-Mátyás Hanna – dicséret
Fikó Eszter Mária - dicséret

(Borítókép: Hargita Megye Tanácsa)








EZT OLVASTA MÁR?

X