Elérhetetlennek tűnni, késleltetni a szexuális együttlétet: ezek a randiszabályok elavultak a szakember szerint


-A A+

Érdemes taktikázni az ismerkedés során, elérhetetlennek tűnni, folyamatosan kedvesnek lenni, és várni, hogy a férfi tegye meg az első lépést, illetve meghatározott számú találkozásig késleltetni a szexuális közeledést? Leah Aguirre pszichoterapeuta szerint egyáltalán nem, mert a legtöbb elvárás mára már teljesen érvényét vesztette, írja a femina.hu portál a Psychology Today alapján.

A harmadik randiig tilos a szex

A szakértő szerint a legjobb, ha a felek mindent úgy és olyan tempóban tesznek, ahogyan az nekik megfelel. Leah Aguirre elmondta, a szeretkezés és az intimitás az ismerkedés, valamint a kapcsolatok fontos részét képezi. Egyesek inkább várnak néhány hetet vagy hónapot, míg mások részéről teljesen rendben van, ha már a korai szakaszban lefekszenek egymással.

Várni, hogy a férfi tegye meg az első lépést

A szakértő úgy véli, bármelyik fél a kezébe veheti az irányítást, és közeledhet elsőként a másikhoz, ha valaki kezdeményezni akar, akkor bátran megteheti, hiszen joga van hozzá. A másik pedig valószínűleg hízelgőnek találja majd a gesztust. Ha pedig mégsem, akkor az jól jelzi, hogy nem illettek volna össze.

Elérhetetlennek tűnni

A szakember ennek a randiszabáynak pont az ellenkezőjét javasolja: „ha érdekel, tudasd vele, és cselekedj”. Szerinte, ha az ember ráér, és van kedve hozzá, akkor fogadja el a meghívást, és menjen el a randevúra. Ha kedvel valakit, mondja el, ha üzenetet kap, válaszoljon, hiszen nincs szükség arra, hogy három órát várjon a felelettel, és közben úgy tegyen, mintha az egész nem is érdekelné. 

Nem beszélni a politikáról

A szakember szerint a felek bátran érinthetik a különböző témákat már ismerkedésük elején is, hiszen ebből könnyen kiderül, hogy hasonló-e az értékrendjük, a világnézetük, a felfogásuk. A meggyőződések megosztása ugyanis kulcsfontosságú a hosszú távú kapcsolatokban. Nincs azzal baj, ha komoly, mély, kényelmetlen beszélgetések folynak a randevúkon, hiszen ezekre is szükség van. 

Kedvesnek lenni, adni mindenkinek egy esélyt

A pszichoterapeuta szerint fontos a nyitottság, de az embernek tudnia kell, mi a legjobb számára, és azt is, hogy joga van ez alapján cselekedni, dönteni, vagy bármikor véget vetni a randevúnak. Mindenki tudja, mit keres, és azt is, hogy érdekli-e a másik, vagy sem, ezért ha úgy érzi, nem passzolnak össze, nyugodtan lezárhatja a találkát. Persze ez nem azt jelenti, hogy szó nélkül hagyja ott a másikat, de bízzon az ösztöneiben, és legyen őszinte a partnerrel, ha úgy véli, nincs jövője a kapcsolatnak. Nem kell mindig mindenkinek esélyt adni. 








EZT OLVASTA MÁR?

X