Az előírásoknak megfelelően az idei karácsonyi és újévi ünnepségek rendhagyóan bonyolódnak le: kisebb közösségek, távolságtartás, feszengő együttlét határozza meg azokat a várva-várt napokat, amelyek eddig szeretetkifejezésről, összetartozásról, féktelen mulatozásokról szóltak. Ilyen körülmények között rálelhetünk még az ünnep lényegére? Létezik egyáltalán valóságos karácsony a járványidőszakban? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük, aki arra is rámutatott, miként tehető a veszettnek hitt ünnep az eddigiekhez hasonlóan varázsossá.

A járvány időszakában nagycsalád és baráti társaságok nélkül kell töltenünk a karácsonyt. Milyen hatással lehetnek a gyermekekre és az idősekre a megszorítások? Hiszen ők azok, akik leginkább vágynak az ünnepi együttlétre, a varázslatra.

A koronavírus-járvány a karácsonyi időszakot sem kíméli, ennek következtében pedig egy kicsit másképp kell idén ünnepelnünk. Az ünneplés módja segít a külső világban megélt, vagy jelen esetben vágyott rendet belső élménnyé emelni. A legnagyobb probléma a járvány izoláló hatása, az, hogy le kellett szokni a kézfogásról, az ölelésről, a személyes találkozásokról. A közös találkozások elmaradása szomorúsággal tölthet el gyerekeket és időseket egyaránt, de ha ki tudjuk fejezni ezt az érzést, és azt, hogy mennyire vágyunk a közelségre, hogy menyire hiányoznak a szeretteink, ez már önmagában is oldja a feszültséget.

A karácsony köré teljes mesevilág szerveződött. Varázslat, ünnepi fények örvendeztették az embereket, főképpen a legkisebbeket. Mit adott a gyermeknek az a csoda, ami az eddigi karácsonyokat körüllengte?

A kisgyermekkori időszakot varázsos éveknek nevezzük, amelyeknek központjában az a naiv, gyermeki hiedelem áll, hogy a világ a varázslatok színtere, amelyet a gyermek szándékai és vágyai vezérelnek. A gyermeknek önálló világképe van, amelyben nincsenek megmagyarázhatatlan dolgok, és amelyben az ellentmondások is békésen megférnek egymással. A gyerek még nem tud különbséget tenni a lehetetlen és lehetséges között, minden megtörténhet, csak vágyni kell rá.   Ünnep idején a gyermek megtapasztalja, hogy átváltozik a lelkünk, sokszor a testünk is díszbe öltözik. Ahogy Bruno Bettelheim fogalmazza meg, a karácsony igazi csodája az, ami a gyermek lelkében megy végbe, és aminek segítségével az átlátszó álruhát, amelyben az angyal alakja mögött a szülő rejtőzik, egy jóakaratú, boldogító világ ígéretévé változtatja.

A gyermek számára egyéb szimbolikus jelentésein felül a karácsony nemcsak a szülők nagylelkűségét, hanem az egész világ jóindulatát is jelképezi. Ezt a jóindulatot nem bizonyítja kellőképpen, ha elég sok vagy elég különleges ajándékot kap, annál inkább bizonyíték számára, ha a szülők hajlandóak évente egyszer olyan világot teremteni gyermekük számára, amely összhangban áll a vágyai által irányított mágikus gondolkodással. A karácsony ennek a jóindulatnak és a gyermekek boldogsága iránti elkötelezettségnek a szimbóluma, így létezése sokkal nagyobb biztonságot kínál a gyermeknek, mint akár a legbőségesebb ajándék, amelyet a szülők saját személyükben nyújtanak át neki. A túl korán ránk kényszerített észszerűségnek, csakúgy, mint minden más túl korai tapasztalatnak, az lesz a következménye, hogy szegényesebb fegyverzetben kell később szembenéznünk az élet forgandóságával és megpróbáltatásaival.

Az idei ünneplés viszont rendhagyónak ígérkezik. Így is törekednünk kell az ünnepi varázs megteremtésére, vagy az idei karácsonynak másról kell szólnia? Megteremthető a mesevilág úgy, hogy a külső körülmények ezt folyamatosan akadályozzák?

Ha visszagondolunk a gyermekkori élményeinkre az ünnepre való készülődés attól lett izgalmasabb, hogy nemcsak a piros betűs napokat foglalta magában, hanem a ráhangolódás, a felkészülés idejét is körüllengte egy varázslatos érzés. Egy gyermek születésétől fogva belenő a család szokás- és rítusrendszerébe. John Gillis amerikai történész szerint két családunk van, az egyik, amellyel nap mint nap együtt élünk, a másik pedig a szimbolikus család, amely az élő, az eltávozott és a még meg sem született családtagokat is magába foglalja, akik benépesítik a gondolatainkat, az emlékeinket, a fantáziáinkat. A szimbolikus család túlnyúlik a saját életünkön, és a szertartásokon keresztül összeköti a generációkat, a múltat, a jelent, a jövőt. Még akkor is, ha ezt a külső körülmények akadályozzák. A családi rituáléval ugyanis azt is jelezzük, hogy az a forma, ahogy egymással élünk, valóban fontos, nem csupán külsőség. A hagyományteremtés növeli a gyermek biztonságérzetét is a folyamatosan változó világban.

A rendhagyó karácsony sok idősember számára magányos ünneplést jelent majd. Hogyan lelkesíthetjük őket a kilátástalanságban? Milyen megnyilvánulás a legfontosabb a nagyszülők, magányosan élő rokonok számára?

Úgy is gondoskodhatunk szeretteinkről, ha nem találkozunk! Kapcsolódhatunk levélben, üzenettel, telefonhívással. Figyelhetünk rájuk, időt szánhatunk rájuk, csak másképp. Például miért ne eleveníthetnénk fel a közös élményeinket virtuálisan? Hiszen így is átböngészhetjük a régi szép karácsonyi és egyéb közös emlékeinket. Mindez megerősíthet abban, hogy egyek vagyunk, bármi is történjen. Az ünnep nemcsak úgy élhető meg, hogy lemásolunk minden régi szertartást, hanem úgy, hogy végiggondoljuk, az adott idő milyen feladatra alkalmas, adott körülmények között hogyan ünnepelhetünk, és megpróbálunk elszakadni egy kicsit a hétköznapoktól.

Karácsony a szeretet, a család ünnepe – legalábbis az volt mostanáig. A járványhelyzet azonban szorongóvá teszi az embereket. Hogyan fejezhetik ki mégis a szeretetüket, hogyan gyakorolhatnak türelmet?

Ahogy Pilinszky János írja: az ünnep az idő és az öröklét érintkezése, ami igaz, hogy csak „egy pillanatig tart”, de e nélkül a pillanat nélkül puszta mókuskerék lenne az életünk. Az ünnep alkalmat ad arra, hogy megtapasztaljuk múlt, jelen és jövő folytonosságát, és az egymással való találkozás mellett a jelen nem lévő személyeket, az őseinket is szimbolikusan megidézhetjük tárgyakkal, fotókkal, mesékkel. Az ünnep így egyszerre jeleníti meg a stabilitást és a mulandóságot, tükrözve a családi kapcsolatok állandóságát és elkerülhetetlen változásait.

Mivel enyhíthető a szorongás? Hogyan tehetik felszabadulttá gyermekeiket a szülők, és hogyan válhatnak a felnőttek optimistává? Miként lehet emlékezetessé tenni a járványidőszak karácsonyát?

Az ünnep egyfajta iránytűt ad, hiszen a gyerekek számára különösen fontos, hogy az életük kiszámítható legyen, olyan fix pontokkal, ismétlődő eseményekkel, amelyek kevés kivétellel mindig ugyanúgy, ugyanabban az időben történnek. Éppen ezért számukra a mindennapi élet rituáléi erős védőfaktort jelentenek, az érzelmi biztonság egyik alapvető összetevőjét a folyamatosan változó világban. Keretet biztosítanak az együttlétekhez, lehetőséget a valódi figyelem megtapasztalására. Azzal, ha egy rituálé beivódik a következő nemzedék lelkébe, a család egyfajta halhatatlanságot is biztosít magának. A családi szokások, rituálék az állandóság érzését keltve azt jelzik, hogy ha a belső világunkban rend van, kint sem történhet velünk nagy baj. Igen nagy az érzelmi jelentőségük: emlékeztető jelek, amelyek a szívünkhöz viszik azt, amit ésszel tudunk. Ez önmagában enyhíti a feszültséget. A vírussal kapcsolatos szorongás csökkentéséhez fontos megvizsgálni, hogy mit tehetünk a biztonságérzetünkért? Mindenkinek más segít: relaxáció, pihenés, meditálás, zenehallgatás, olvasás, séta a természetben, kiadós testmozgás.

A járványidőszak megváltoztatta az emberek viszonyulását. Mit adhat a társadalomnak, mire taníthatja az embereket a járványidőszakban zajló karácsony?

A kiegyensúlyozott családi élethez az mindenképpen hozzáad, ha az ünnep tényleg ünnep: azaz a család megáll, egymásra figyel, beszélget. Ezzel együtt el kell fogadni: minden család sajátos módon éli meg a maga rítusait.  A járványidőszak egy alkalmat teremtett elgondolkodni azon, hogy kik vagyunk, hová tartozunk, honnan jövünk, és merre tartunk. Az ünnepek megélésének hiányában gyökértelennek éreznénk magunkat – gyökerek nélkül pedig nincs egészséges élet. Ugyanakkor az ünnep nemcsak úgy élhető meg, hogy lemásolunk minden régi szertartást, a külső változások tükrében újra is gondolhatjuk szokásainkat. Az ünnep hajtóereje nem az ismétlés kényszere, hanem az együttes élmény, az érzések megosztásának lehetősége.

Az elmúlt években az ünnep köré hatalmas ajándékozási láz és nagy csinnadratta szerveződött. Idén mintha jóval alacsonyabb lenne az ajándékozási kedv. Magyarázható ez valamivel? Talán ki-ki rádöbben arra, hogy nem is az ajándéktárgyak jelentik az ünnep lényegét?

A családi ünnep lehetővé teszi a megszokottból való kiemelkedést, az átlényegülést. A hétköznapoktól eltérő, kitüntetett időtartamban meg lehet jeleníteni és át lehet élni egy közösség legfontosabb értékeit, az összetartozást, a megújulást, az erővel telítődést és a felszabadulást. Ünnepelve kerülünk igazán közel mindahhoz, ami lényeges számukra. A családi ünnepek erőt adnak, alkalmat teremtenek arra, hogy a nagy rohanásban megálljunk egy kis időre, foglalkozzunk, beszélgessünk egymással. Arra indítanak, hogy elgondolkodjunk azon, kik vagyunk, hová tartozunk, honnan jövünk, és merre tartunk. A koronavírus okozta helyzet rávilágít arra, hogy a karácsony ünnepére a fogyasztói társadalomban mennyi fölösleges sallang tapadt. Milyen kevésszer jut eszünkbe a karácsonyról a megváltás üzenete!

A hagyománytalan világban könnyen talajvesztetté válunk. Emiatt fontos az ünnepeket újraértelmezni, újramesélni. A hagyományos elemeknek vissza kell adni az eredeti jelentésüket, vissza kell emelni, bele kell mesélni a mába őket. Ez is egy módja annak, hogy beleszeressük a világot gyermekünk szívébe. Ez az ünnep lényege.

Szakemberként mit javasol, mire törekedjenek az idei, rendhagyó ünnepi időszakban az emberek? Mit próbáljanak meglátni ebben az időszakban, és milyen gondolataikat zárják ki?

Az ünnep, a szertartás mindig kiemelkedés a hétköznapokból, visszakapcsolódás a világhoz való egységhez. Az ünnep lényege az élmény, az átlényegülés, a meghaladás, a tudatosság, a külső és belső előkészületek, az idő és az élet megszentelése. Jó lenne az „itt és most” gondolatokra koncentrálni, mellőzni a negatív forgatókönyveket, megállni és megélni a maga teljességében az ünnepet.  Ahogy Márai mondja gyönyörűen: „Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”