Ági valójában azt szeretné, ha az emberek boldogok lennének akkor, amikor ránéznek valamire, amit ő készített – aztán meg még boldogabbak, ha megkóstolják. Álma egy helyi kis cukrászda megnyitása. A gyergyói születésű, Székelyudvarhelyen élő Mihály Ágnes az Agnescake-sütikéivel egy rohamosan fölívelő gasztropályán van Székelyföldön, és Magyarországon „Idesüss Ági”-ként becézik, miután nemrégiben a magyar VIASAT3 kereskedelmi tévécsatorna hobbicukrász-vetélkedőjéről „az ország legjobb hobbicukrásza” fődíjat is elhozta.  

Mozgalmas éved volt, egy 2017-es januári esküvői expón „jósoltunk”  neked, és azóta mintha fölgyorsult volna veled a világ, siker sikerre jött. Hogy éled meg ezt?
Az a jóslat akkor ott, teljesen elképzelhetetlennek tűnt. Valami olyannak, amiről azt gondoltam, hogy aha, hát majd sok-sok év múlva talán, ha véletlenül úgy alakulnak a dolgok, és lesz az én kis sütiálmomból valami. Miközben az egyik legjobb barátnőmnek, Annácskának – aki nem mellesleg a csodaszép sütifotóimat készíti – már akkor a meggyőződése volt, hogy valahogy sztárt csinálunk belőlem, és hogy lesz majd, amikor az emberek máshonnan is idelátogatnak Ágnescake sütit kóstolni. Teljesen elképzelhetetlennek tartottam. Én csak úgy gondolok vissza a 2017-es évre, hogy egyszerre történt minden. Mindig, amikor valami új dolog ütötte fel a fejét, azt gondoltam, hogy ennél többre nem is vágyhatok. És akkor jött az Ide süss! Ha valaki picit is jártas a cukrászat világában, az tudja, hogy ezt „überelni” aligha lehet.Ha csak a legfrissebbet vesszük az élményeid, sikereid közül: itt van mindjárt az Ide süss! trófeája – amihez gratulálunk is egyúttal. Pár hete történt csak, még tart az örömremegés?

Szerintem sosem fog elmúlni. Valójában, míg a képernyőn tényleg csak pár hete történt, tavaly októberben volt a forgatás. Én már akkor tudtam, hogy megnyertem, és azóta is pont úgy libabőrös leszek a gondolatától, pont úgy meg tudom könnyezni, amikor erről beszélek, és akárhányszor nézem is újra a döntős pillanatokat, mindig teljesen hihetetlen, hogy az ott a képernyőn én vagyok.

Visszanéztem a VIASAT3 Ide süss! gasztroshowja részeit: nagyon stresszesnek látszik a nyomás miatt, ami rajtatok van, mindezzel együtt nagyon látványos is. Neked mi volt a legkellemesebb és a legkellemetlenebb meglepetés a helyszínen?

Visszanézve a műsor részeit én is próbáltam felidézni, hogy mit éreztem éppen az adott feladat előtt és közben. Valójában mindig volt egy alapstresszhelyzet, mert nyilván szerettem volna mindig a legjobb oldalamat megmutatni, de amint elkezdődött a sütés, nálam ez el is múlt. Akkor már tényleg csak a feladatra koncentráltam, talán ezért sem szerepeltem olyan sokat, én végeztem a dolgom, voltak jó meg rossz pillanataim is, de a nagy drámák szerencsére elkerültek. A legkellemesebb meglepetés számomra az egésznek a hangulata, a légkör és az emberek voltak. Olyan stábbal dolgoztunk, akikkel a mai napig barátok vagyunk. Nézőként el sem tudtam képzelni, hogy ennyire vagány lehet, mondjuk a reggeli készülődés vagy az ebédszünet. A legkellemetlenebb az határozottan a pultról szembekacsintó malacfej volt.

„Ne haragudj, malacka…” – mondtad szeletelés közben a disznófejnek, amiből seperc alatt pitét kellett varázsolnotok. Ezt jobban érti az, akinek eláruljuk: te 3 éve vegán vagy. Milyen érzések rohantak le akkor?

Azt is mondtad: megfogadtad, hogy fiúk és süti miatt soha nem fogsz sírni, és az utóbbit most mégis megszeged… Azóta már egy magyarországi lapban megjelent nemrég, hogy „Idesüss Ági 2 év után újból szerelmes”. Hogyan látod a VIP-létet, milyen híresnek lenni és milyen tavasszal szerelmesnek lenni? Oktondi lennék nem megkérdeni: ki a szerencsés?

Ha belegondolok abba, hogy én mire vagyok kíváncsi például a különböző gasztro-show (és nem csak) szereplői kapcsán (hiszen én eddig csak néző voltam, és ezután is az leszek), akkor kicsit én is mindig szeretném tudni, hogy ki az az ember a képernyőn valójában. Mi a története, hogyan néz ki otthon a konyhája, vajon milyenek a barátai, vagy épp mit csinál péntek este. Számítottam rá, hogy engem sem kerülnek majd el ezek a kérdések. Próbálok viszont két dologra nagyon figyelni. Az egyik, hogy ne változtasson meg engem az, hogy mondjuk, felismernek az utcán. A másik pedig, hogy amennyire lehet, tartsam a négy fal között azt, aminek ott a helye. Annyit viszont elárulhatok, hogy imádom a tavaszt, így meg pláne. Mintha egyik csoda követné az életemben a másikat. Hogy ki a szerencsés? Én. (Nevet.)

Üzleti ügyek

Amióta az Agnescake-kel elindultál az Instagramon, a követőtáborod látványos hangulatokba csomagolva kapja tőled az ínyencségeket. Mi volt a célod eredetileg és mi az ma?

A célom eredetileg is az volt, ami ma. Ezelőtt két évvel azonban még az is álomszerű volt, hogy egyáltalán Székelyudvarhelyen bárki is tudni fogja, hogy ki vagyok. Valójában azt szeretném, ha az emberek boldogok lennének akkor, amikor ránéznek valamire, amit én készítettem. Aztán még boldogabbak, ha megkóstolják. Ha éreznék, hogy minden kicsi sütemény igazából én vagyok. Ezért fontos számomra a dizájn, a csomagolás, minden pici részlet.

Hogyan látod az erdélyi női vállalkozókat, a kézműves cukrász sorstársaidat: mi a legfőbb buktatótok a piacon, milyen jellegzetessége van a szakmának itthon?

Mivel eddig valóban csak hobbicukrásznak tartottam magam, aki a kis konyhájában süti a süteményeit, majd felhívja a barátnőjét fotózni, felteszi a képeket Instagramra és várja a lájkokat, nem igazán gondoltam ebbe bele. Viszont nagyon szerencsésnek tartom magam abból a szempontból, hogy amit én szeretnék az itteni piacnak nyújtani az nem teljesen egy lefedett terület. Rengeteget tanultam az alatt az egy év alatt, míg Skóciában éltem. Olyan trendeket hoztam magammal, amik még nem annyira elterjedtek nálunk. Buktatók mindig vannak. „Mi lesz, ha nincs igény rá, mi lesz, ha nem vevők rá az emberek”… és így tovább.

Az Ide süss! verseny előtt „mindent feladtál”. Mit jelent ez gyakorlatilag? Hogyan alakult a sorsod most, a győzelmet követően? Merre tartasz, és most, a figyelemhullám taraján, mire van szükséged ahhoz, hogy többen kóstolhassuk az alkotásaidat?

Amikor elindultam az Ide süss! forgatásaira bepakoltam a bőröndömbe 10 szett ruhát, a kedvenc spatuláimat, és tudtam, hogy az is lehet, hogy három nap múlva itthon leszek újra, mert kiesek elsőnek, de az is lehet, hogy hetekig maradok. Azt is tudtam, hogy az akkori munkahelyemre nem biztos, hogy visszamehetek. Nem gondolkoztam előre. Hatalmas álmom volt nekem egy ilyen műsorban részt venni, több mint 2000 jelentkező közül választottak be a legjobb tizenkettőbe. Úgy éreztem bármilyen áldozatot is kell hoznom, megéri. Meg is lett a gyümölcse. Rengeteg minden van, ami miatt életem meghatározó eseménye volt az, ami ott történt. És már ha egy ember is van a világon, aki a döntő után azt érezte, hogy ha nekem sikerült, neki is sikerülhet, és elkezdett dolgozni azon, hogy megvalósítsa az álmait, már megérte.

Úgy gondolom, hogy az üzenet, amit az én történetem hordoz, nagyon egyszerű. Tényleg így kell elindulni egy kis városból. Nem is elindulni, hanem egyenesen nekifutni az álmaidnak, alázatosnak lenni, szívvel-lélekkel tenni érte, majd érezni azt, hogy sikerült, megcsináltam. Rengeteg tervem van még, ez csak egy lépcső volt ahhoz, hogy eljussak oda, ahova szeretnék, és nagyon sok van még, amit meg kell mászni. Viszont biztos vagyok benne, hogy minden sikerülhet, de minden csak akkor, ha eljött az ideje. És azt mindig érezzük, hogy mikor van. Én ebben nagyon hiszek.

Udvarhelyen élsz, és nemrégiben az inkubátorházba is vittél Ágnescake-falatkákat. Hogyan alakult ki ez a kapcsolat és milyen tapasztalatot hozott? Milyennek látod a vállalkozói közeget, a vállalkozói életet itthon?

Kétszer is voltam gasztroelőadó az inkubátorház reggelijén. Ami számomra a legnagyobb benyomást tette az az, ami miatt én valójában Udvarhelyre költöztem. Nagyon inspiráló és motiváló látni, hogy mennyire vállalkozó szelleműek itt a fiatalok. Nagyon sok a tehetséges ember, aki meg meri mutatni, hogy mihez ért a legjobban, és mer kockázatokat vállalni, hogy azt csinálhassa, amit szeret. Akkor is, ha ez szinte sose jelenti a kényelmes utat. Sőt.

A múltat nézve úgy is tekinthetjük, hogy díjazott hobbicukrászként – leendő cukrászdavezetőként – a külföldről hazatérők táborát gazdagítod: Angliából Székelyföldre tértél haza. Mit tudnál üzenni azoknak a fiataloknak, akik külföldre vágynak, vagy külföldön keresik éppen most a boldogulást?

Én azt gondolom, ha az ember azt érzi, hogy el akar picit menni világot látni, akkor el kell menni. Nem hiszem, hogy így alakul az életem, ha nem töltök egy évet Skóciában. Ott muszáj volt talpraesettnek lenni, ha valami problémám volt, magamnak kellett megoldani, ugyanakkor egy csomó olyan dolgot szedtem össze a gasztronómia terén, amit nem tud semmilyen iskola vagy tanfolyam pótolni. A legjobb döntés volt, hogy hazajöttem. Mostanában nagyon sok mindenkitől hallom, hogy költözik haza, minden egyes ilyen hír boldoggá tesz. Nagy szavak ezek, meg lehet közhelyes is, de tényleg rajtunk múlik, hogy mennyire fiatalos, nyüzsgő, pezsgéssel teli az a város, ahol élünk.

Életmód ügyek

Életmód rovatunkban kötelező rákérdeznem: melyik iskolával értesz egyet, milyen táplálkozási módot és szokást tartasz jónak?

Mivel nem tartozom azok közé, akik bármit megehetnek, úgysem látszik rajtuk, ezért rengeteg dolgot kipróbáltam az utóbbi körülbelül 15 évben. Az eszeveszett diétáktól az úgynevezett ,,clean eating”-ig volt minden. Sőt vegetáriánus is voltam, majdnem három évig. A műsor ideje alatt sem ettem húst például. Aztán olyan körökben kezdtem megfordulni, ahol profi séfekkel dolgozhattam együtt, és azt éreztem, rengeteg mindentől megvonom magam, ha azokat, amiket elkészítenek, elkészítünk, meg sem kóstolom. Hatalmas lehetőség ez ahhoz, hogy tanulhassak, és mivel nemcsak sütni, hanem főzni is nagyon szeretek, hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy újra helyet kap a hús az étrendemben. Ha állást kéne foglalnom, akkor talán leginkább azzal értek egyet, hogy mindent be kell iktatni az étrendünkbe, viszont mindenből minőségit, és csak annyit, amennyire a testünknek szüksége van. Kivéve sütiből: sütiből bármennyit lehet enni (Nevet.)

Mi a saját megtapasztalt recepted ahhoz, hogy egyensúlyban maradhassunk, például milyen diéta és milyen mozgásprogram a leghatékonyabb?

Talán többen is tudják már rólam, hogy az én sztorim úgy kezdődött, hogy 20 kiló súlyfelesleggel elkezdtem sütni, hogy ne kelljen kínoznom magam ahhoz, hogy lefogyjak. Most is, ha kinyitja az ember a konyhaszekrényem, ott a teljes kiőrlésű liszt, a mindenféle cukorhelyettesítők, mandulaliszt, különböző diétás lisztkeverékek, stb. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem csábulok el, és el tudok menni mindig a hűtő mellett úgy, hogy ne kapjak be ,,csak még egy utolsó” macaront, vagy ha azt mondanám, hogy minden áldott reggelt az edzőteremben töltök. Nálam is vannak szuperegészséges, nagyon edzős napok, és olyanok, amikor a világ összes pénzéért sem kelnék fel reggel 6-kor, hogy edzeni menjek, és egyáltalán nem érdekel, hogy a kedvenc citromtortám kalóriái hol landolnak. Én erre esküszök: az egyensúlyra, hogy semmit sem drasztikusan, de azért túlnyomórészt tudatosan. Abból baj nem lehet.

Az életmód mellett a stílus világa is egyik központi témánk. Az Ágnescake sütikéknél ez a dolgok szinte veleje. Például pasztellkék nemcsak a jellegzetes sütid, hanem a biciklid és tornacipőd, vagy a tésztakavaró géped is. Mit jelent számodra a szín, mikor van számodra „tökéletes összhang”?

Azt gondolom, hogy ha valami egyedit szeretnénk, akkor meg kell találnunk a saját stílusjegyeinket, amik természetesen passzolnak is hozzánk. Az én személyiségemhez ezek a kicsit bohókás, mégis finomka színek találnak a leginkább. Természetesen egy idő után erre is tudatosan figyel az ember, ha egy brandet szeretne kialakítani. A kék biciklimtől a pasztellrózsaszín pöttyös nadrágig minden azt próbálja tükrözni, hogy milyen az a picit álomszerű világ, amiben élek. Meg amúgy is azt szeretném, ha egyszer lenne egy szín, ami hivatalosan is ágneskék (Mosolyog.)

Itt a tavasz, az eperszezon. Mit ajánlasz a kedvenc receptjeid közül az olvasóinknak?

Imádom a tavaszt – ezt azért ismétlem, mert azért is szeretem: egy cukrászlány ilyenkor élheti ki a legjobban magát színekben is, ízekben is. Én ilyenkor mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha egy mód van rá, picit felejtsük el a fahéjat, a karamellt, a csokit, azok ősszel meg télen is megvárnak, és élvezzük a nyár ízeit. Nekem van egy nagyon kedvenc epres desszertem, amihez a sütőt sem kell bekapcsolni, de ami annyira fincsi, hogy nálam mindenképpen toplistás. Mézzel készül, így bűntudat nélkül lehet kanalazni.

Ehhez a poharas epres sajttortához szükségünk lesz 30 g kekszre, 1 ek olvasztott vajra, 150 g krémsajtra, 40 g mézre, egy fél teáskanál vaníliakivonatra, 50 g állati eredetű tejszínre és 50 g fehércsokira. A kekszes alaphoz a kekszet összemorzsoljuk, és a poharak aljába helyezzük. A krémsajtot a mézzel és a vaníliakivonattal elkeverjük. A tejszínből lágy habot verünk. A fehércsokit pedig felolvasztjuk. Ezeket mind összekeverjük. És a kekszes alapra halmozzuk. Az eperszószhoz szükségünk lesz fél kg friss eperre, két kanál mézre és egy fél citrom levére. Ezeket pár perc alatt összefőzzük, hagyjuk kihűlni, és a pohárdesszertünk tetejére kanalazzuk. Hűtőbe tesszük, és ízlés szerint díszítjük. Mivel a nyár a kertipartik, kirándulások ideje is, ezért kis lezárható üvegekben is elkészíthetjük, és vihetjük magunkkal.