Öt lépéses rutin a jó alvásért


-A A+

A felkelés a lefekvéssel kezdődik – mondják sokan, és való igaz: ha felkészülünk az alvásra, másnap sokkal kipihentebben ébredünk, így jobb kedvvel és hatékonyabban végezhetjük feladatainkat. Az Independent megkérdezte Jessica Sepel dietetikust, írót, milyen lépéseket kell tennünk, ha jól akarunk aludni.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott jelentés szerint az angolok 30 százaléka alvászavarral küzd, ezért is fontos felhívni a figyelmet arra, mi magunk is tehetünk a pihentető alvásért.

Hagyjuk a munkát az irodában

Nagyon fontos, hogy a munkát és az ezzel járó stresszt ne vigyük haza. Életünk nagy részét munkával töltjük, éppen ezért a szabadidőnkben ne rágódjunk munkahelyi feladatainkon, teendőinken. Igyekezzünk élesen elválasztani a munkát az otthonunktól.

Együnk egészséges ételeket

Az egészséges táplálkozás nem feltétlenül bonyolult, viszont a nyomelemek megfelelő egyensúlya segít testünknek ellazulni. A dietetikus ajánlása szerint vacsoránk tartalmazzon fehérjéket, egészséges zsírokat és rostokat, sőt egyes kutatások szerint a szénhidrát tartalmú ételek is segítik az alvást. Fontos, hogy lassan és nyugodtan együnk.

Ne nézzük a képernyőt

Közismert tény, hogy a telefonok, a táblagépek és a számítógépek által kibocsátott kék fény megnehezíti az elalvást. Ezért a szakértő azt ajánlja, 8 óra után már ne használjuk az elektromos kütyüinket.

Csináljunk valami pihentetőt

A jó alváshoz elengedhetetlen, hogy testünk és lelkünk is felkészüljön rá, ezért lefekvés előtt végezzünk valamilyen pihentető tevékenységet. Gyújtsunk meg akár néhány gyertyát és fürödjünk egyet a kádban, lazítsunk egy finom gyógyteával, olvassunk egy jó könyvet. Mindegy, hogy mit választunk, a lényeg, hogy tudatosítsuk magunkban: közeledik a lefekvés ideje.

Mindez segít ellazulni és felkészülni az alvásra, így mélyebben és jobban alszunk majd.

Készüljünk fel az alvásra

Jessica Sepel szerint a jóga tökéletesen felkészít minket a pihenésre. Különösen a fél gyertyatartás (viparita karani) pózt ajánlja, mivel ez javítja a vérkeringést és nyugtatja a paraszimpatikus idegrendszert, így könnyebben tudunk majd elaludni.








EZT OLVASTA MÁR?

X